Kalapis Zoltán: Régi vízivilág a Bácskában és Bánátban (Forum, Újvidék, 1993)
A Bánság híres vízépítő mérnöke: Katona Antal
egy polgárleány esküvőjéről volt szó, amit mindenképpen illően, úgy is mondhatnám, úri módon kellett megülni. Ezt a feltevést támasztja alá az a tény is, hogy a násznagy „tekintetes Knezy Antal, Bács megye első alispánja és tekintetes Győri Sándor kerületi kapitány” volt. „Nemzetes Katona Antal és Allaker Terézia hites házasok” első gyermeke 1847 januárjában született, és a Gyula Antal László nevet, a második pedig 1848 márciusában, és a Geiza József Antal nevet kapta. Ennek az utóbbinak a keresztapja Képessy József volt, egy másik híres bánáti vízépítő mérnök, Katona Antal kor- és szaktársa. A 48-as szabadságharc Katona Antalt a becsei mérnöki poszton találta a tiszai koronakerületben. „Itt érték a mozgalmas napok - írja Sárközy Imre idézett könyvében —, és éppen itt tört ki a kerüled gyűlésen az első lázadás is 1848-ban, amikor több hivatalnokot is — magyart, szerbet egyaránt - meggyilkoltak. Maga Katona is veszélyben forgott, és életét jó szerencséjén kívül csak jól megőrzőtt lélekjelenlétének köszönhette; mert mikor éppen a tömegből menekült, egyszerre megragadták, mire ő hirtelen elkiáltotta magát: emberek, ha engem megöltök, ki fogja köztetek a földet osztani...?” Az önkényuralom idején egy császári rendelet a kereskedelmi miniszterre bízta a Tisza- szabályozás vezetését, műszaki ügyekben viszont a bécsi Birodalmi Építészeti Főigazgatóság volt az illetékes. Nos, ez a General-Bau-Direktion 1850-ben megbízta a kanizsai folyamosztályt, hogy az Arad-Szeged közti hajóút zavartalansága érdekében készítse el a Maros torkolatának szabályozását, azzal a kikötéssel, hogy a folyó vize ne a város fölött, hanem a város alatt szakadjon a Tiszába. A terv 1852 júliusában készült el, és Képessy József meg Katona Antal kézjegyével volt ellátva. Szeged, tekintettel a Maros-hajózás fontosságára, korábban is mindig ellenezte a torkolat áthelyezését, ez idő tájt azonban ez a változat már az osztrák államvasutaknak sem felelt meg, mert elfogadásával a tervezett szeged—temesvári vonalon egy vasúti híd helyett kettőt kellett volna építeni. Emiatt a gondosan megalapozott tervet végül is elejtették. Ezekben az években, pontosabban 1853-ban és 1855-ben ismét árvizek pusztítottak a Tisza mentén. A bősz folyó úgyszólván mindent megrongált, elsodort, amit a szabályozással az emberi kéz addig megteremtett. Ez nem volt kevés, de túl sok sem. A szabadságharc bukása után a császári önkényuralom ugyanis politikai okok miatt szétdarabolta az egységes Tiszavölgyi Társulatot, a munkaerő nagyobb összevonásától is idegenkedett, s emiatt a szabályozási munkák csak ímmel-ámmal folytatódtak. A birodalom inkább a vasútépítésre összpontosította erejét, ez a vállalkozás gazdaságilag kifizetődőbbnek ígérkezett, emellett látványos volt, s a technikai újdonság erejével is hatott. A nagy vizek jelentkezését Halácsi Miklós mérnök, a szegedi polgármesteri hivatal kérésére írt „műtani véleményében” az ember környezetromboló tevékenységének tulajdonította. „...A népesedés szaporodván, az ős száradós fákból álló erdők a hegyekben is kiirtattak — írja az 1858. január 24-én keltezett szakértői jelentésében. — Ez által, különösen a I'isza- vidékről, ahol Zemplény, Ung, Bereg, Ugocsa és Mármaros megyékben a régi nagy erdők megritkítattak, helyettük vagy nem nőttek még meg a fiatal erdők, vagy a térségük más gazdászati célra fordították, innen következik az, hogy a hegyekben esett havak a nagy erdőségek által többé védve a hirtelen olvadás ellen nem lévén, tavasszal a nap sugarai s meleg déli szelek által egyszerre elolvadván a belőlük támadt vizek nagy mennyiségben a hegyekről völgyekbe és folyókba berohannak, e folyók alsóbb tájain, ahol a vizeset már kicsiny szokott lenni, közönségesen felemelkedve több hónapokig vesztegelnek, kivált ha még a folyók ágyai e mellett elhanyagolva vannak...” Mindehhez, Szegedet figyelmeztetve, nyomatékkai hozzáfűzi még azt is, hogy „nagy árvizek ezután is gyakran várhatók és koránt sem lehet az ideig tapasztalt 1855-ös árvizet a legnagyobbnak mondani... lehet ennél nagyobb is”. 39
