Kalapis Zoltán: Régi vízivilág a Bácskában és Bánátban (Forum, Újvidék, 1993)
Gondozott écskai állóvízből tógazdaság
Az écskai ponty például ismert lett a lengyel, német, belga és az olasz piacon. Görögországba gyorsjáratú, kettős falú oxigénpalackos teherautók szállították a halat. A hazai kereskedelmi hálózatba — Écskának harminc halholtja volt a régi Jugoszlávia területén — egyszerű ciszternaautók vitték. A folyamatos ellátást a raktártavak sokasága, a hűtőház tette lehetővé, bár nálunk a hal még mindig csak idénycikk, böjti eledel. Egy adatközlőnk kifakadt, hogy a rabokkal sem lenne szabad olyan nehéz munkát végeztetni, mint amilyen a halászoké. Mégis azt kell mondanunk, hogy ebben az időszakban a munkakörülmények is javultak. Az, ami az egykori uradalmi cselédek szemében hihetetlennek tűnt — a nyolcórai munka, a szabad szombat, az évi pihenő —, ma természetes, szóra sem érdemes. Akárcsak a téli- nyári munkaruha és az egyéb juttatások. Az evezőt felváltotta a motor, a szekeret a traktor, a zsákolást a gabonafúvó, a takarmányrakodó gép, a zsákolás olykor-olykor a szállítószalag. A belső szállítást, ha nem is mindenütt, a kövezett vagy aszfaltozott utak könnyítik, a kompot felváltó Bega-híd pedig a világ felé nyitott ajtót. Közvetlenül a háború után halásziskola is nyílt, 36 boszniai és szerbiai fiatal tanult benne, de közülük csak ketten maradtak a szakmában. A nagyobbrészt szakképzetlen munkaerő azóta is a környező településekről regrutálódik, a volt uradalmi cselédek fiainak, unokáinak sorából. Nem annyira Écskáról — az egykori uradalmi székhely csak névadó —, hanem két másik faluból, Lukácsfalváról és Belő Blatóról. Az Ecskától negyedóra járásra fekvő Lukácsfalva lakossága emberemlékezet óta halászattal és kertészettel foglalkozik. Ennek az utóbbinak van nagyobb hagyománya, híre, hiszen a település dohánykertész faluként jött létre még 1785-ben. A karlócai levéltárban őrzött megyei jegyzőkönyv szerint Lázár Lukács, az écskai uradalom tulajdonosa ebben az évben közhírré tette, hogy „mintegy száz családot keres, akiket ő szerződéses alapon fogadna fel, és akiket Torontál vármegye mérsékelten adóztatna meg, a célból, hogy műveljék a maradványföldekből kihasított kerteket”. A felhívás eredménnyel járt, még ugyanabban az esztendőben — pontosan két évszázaddal ezelőtt - csaknem 100 Szeged és Vinga tájáról származó magyar és bolgár család telepedett le a Fehér-tó partján. Az új községet az alapító birtokosról nevezték el Lukácsfalván ak. Fényes Elek 1851-ben kiadott „geográphiai szótára” dohánytermesztő településként jegyzi Lukácsfalvát. S ez a fajta népesség gyarapítja a falut 1852—56 között is, amikor a szétvert Szeged környéki kertészfalvakból sokan ideköltöztek. A szerződéses kertészek csak 1890-ben, jóval a jobbágyfelszabadulás után jutottak földhöz: ekkor 156 lukácsfalvi lakos váltotta meg örökáron bérletét a földesúrtól. Az évi részletekkel azonban sokan nem tudtak megbirkózni, ezért az uradalom 1904 és 1906 között 64 családtól visszaperelte a földet, a tartozást pedig bírói árveréssel hajtották be. A Nagy- becskereki Hírlap ennek kapcsán „válogatott kegyetlenségről”, „egy község pusztulásáról” írt. Ismert szavak, ismert módszerek ezek, nem egy bánáti kertészfaluban hangzottak el, illetve játszódtak le, de ezúttal talán inkább arra kellene felfigyelnünk, hogy a kisemmizés időpontja egybeesett az écskai halgazdaság építésének időpontjával. A cselédsorba taszított emberek itt találhattak munkát, ekkor váltak halászokká. Persze korábban is voltak közöttük csíkászok, pákászok, esetleg az uradalom gondozott állóvizein húzták a hálót, de főfoglalkozásként ekkor terjedt cl a halászat, s tart azóta is, napjainkig. A lakosság másik része kisparaszti birtokosként a földművelésben, az állattartásban találta meg kenyerét. Ez a réteg a két háború között, de főleg a második világháború után a konyhakerti vetemények termeszétésére állt át. 1924-ben egy bolgárkertész- kompánia árcn- dált földet az uradalomtól. „Tizennyolcán voltunk, tizennyolc hold földre” — mondja Ma- rinko Bandzsukov, aki 16 éves legényként jött Bánátba, és itt is maradt, öt új bolgár 125
