Kalapis Zoltán: Régi vízivilág a Bácskában és Bánátban (Forum, Újvidék, 1993)
Az utolsó tiszai komp
összekapcsolt uszály alkotta. Nem látszott túlzottan biztonságosnak, de a gyalogság és a tüzérség ezen vonult át, sőt még a páncélosok és a nehéz teherkocsik is. Az épen maradt moholi komp beállításával a kompforgalom is gyorsan megindult. Itt a civilek közlekedtek, persze ők csak pecsétes engedéllyel. A hídépítés, azaz a kuluk alól felmentették a pádéi cipészeket, hogy javíthassák a lakosság lerongyolódott lábbelijét. A létkérdések közé tartozott a komp ügyének rendezése is. Az 1945. március 3-i keltezésű népbizottsági jegyzőkönyv szerint Pádé küldöttsége az újvidéki főbizottságban járt, hogy kieszközölje a komp visszaszolgáltatását. A küldöttség jelentése szerint Újvidéken nem tudtak semmit sem elintézni, a zentai révkapitánysághoz utasították őket, ott viszont azt közölték velük, hogy a révjog az állam tulajdona, s majd nyilvános árverésen adják bérbe. A népbizottság tudomásul vette jelentésüket, és elhatározta, hogy kártérítési keresetet indít, mert a komp a falu teljes jogú tulajdona, az erről szóló dokumentumok bemutatásával az elnököt bízták meg. A komp csak a hatvanas évek legelején került vissza helyi kezelésbe. 1945 júliusában a Vörös Hadsereg néhány hazatérő egysége Pádén is átvonult. Amikor az elvonulás befejeződött, az oroszok szétszedték a pontonhidat, a két nagy uszályt elszállították. A part menti cölöpök még egy ideig zavarták az induló forgalmat, de a tél beállta előtt ezt is felszedték. Az adai népbizottság jóváhagyásával Hallai János és emberei kézi erővel kimozdították és felszedték a szálfákat, a népbizottságot illető részt a községháza udvarára szállították, a maguk részét pedig tűzifaként értékesítették. Ez lett a vége az ez ideig első Ada—Pádé közti hídnak. A tiszai hidakat még az áprilisi háború kitörésekor felrobbantották, közvetlenül a háború után csak a titcli híd helyreállítására futotta a romokban heverő ország erejéből. Ez volt az egyedüli vasúti összeköttetés a többi országrésszel, de ha történetesen Szabadkáról kellett valamilyen árut Kikindára szállítani, akkor is erre a nagy kerülőútra irányították. A tiszai átkelő forgalom a kompokra hárult, gyorsan el is szaporodtak: 1946-ban a révkapitányságok már 15-öt jegyeztek nyilvántartásukban. A pádéi, mint tudjuk, szinte megszakítás nélkül üzemelt. A háború után az első bérlő Zivojin Ninic volt, az üresen álló csárda épületét pedig, a Vörös Hadsereg elvonulása után, Mészáros Antal vette ki és hozta rendbe. 1948. február 3-án a községi népbizottság jegyzőkönyve már azzal indokolta a bérlet növekedését, hogy „a tiszai átkelőhelyek közül a pádéi az egyik legforgalmasabb”. Különösen élénk volt a révjárás kedden és pénteken, az adai hetipiac napjain. Az ínséges években egy-két pár baromfival, egy garaboly tojással is érdemes volt átmenni a túlsó partra. A kerékpáros túróskofák szintén hetente kétszer vették igénybe a kompot. A tavasz első napjaitól fejkendővcl lekötött kosarakban még naposcsibéket is vittek. A szajáni dohányárusok kerülték a piacot, ők az utcán árulták, már korán reggel bekiáltottak a kiskapun: dohányt vegyenek. Az adta el leghamarabb portékáját, aki cigarettapapírt is kínált mellé, de ilyen nagyon kevés volt. ,A kompjárás előtt kilométeres szekérsorok álltak” — mondja Szénási Pál nyugalmazott révész az adai József napi vásárok forgatagára emlékezve. ,A mai forgalom semmi az akkorihoz képest” — mondja a 78 éves Nyilas Illés adai kőművesmester is, aki a háború utáni években egy ideig szintén révész volt. Az adai kisiparosok a vásárok alkalmával újra megjelentek a bánáti falvakban. Nagy volt a kereslet a szekerek iránt, úgyhogy Varga Horgosi Mátyás kocsigyártónak nem lehetett panasza, egy ideig persze, amíg a traktorok meg nem jelentek. De megtalálták számításukat 107
