Kalapis Zoltán: Régi vízivilág a Bácskában és Bánátban (Forum, Újvidék, 1993)
Öt régi torontáli vízimérnök
szerint 1818-ban „a volt nagyváradi kamarai igazgatóit bízták meg a Maros Arad körüli szabályozásával, erről egy térképe maradt fenn. Ekkor már 78 éves, két év múlva pedig örökre lehunyta a szemét. Hogy ez itt a Temesközben következett-e be vagy másutt, nem tudjuk. Egy azonban bizonyos: Kosztka János korának egyik legjelentősebb vízimémöke volt, noha nem hagyott maga után olyan jelentős művet, mint kortársa, Kiss József. * Ha olykor szóba kerül a Bega szabályozásának csaknem három évszázados története, akkor leginkább az első és az utolsó nagy vízimérnököt szokták emlegetni: Maximilian Fre- maut-t, aki sok egyéb mellett a temesközi mocsarak lecsapolásával vált híressé, meg Képessy Józsefet, aki a XIX. század vége felé mint a Temes-begavölgyi Vízszabályozó Társulat főmérnöke hozzáfogott az egész Bánság vízhálózatának komplex és „végleges” szabályozásához, erről a nagy vállalkozásról könyvet is írt, amelyet 1873-ban tett közzé Javaslat Bánát közbenső vízhálózatának szabályozásáról címmel. Azokat, akik kettőjük között működtek egy és negyed századon át, nagyobbára a feledés homálya borítja. Pedig a Bega szabályozásának, s általában a bánáti vizek rendezésének rajtuk kívül is sok érdemes alakja volt. Az egyikről, Kosztka Jánosról, már ejtettünk néhány szót, most még egy „ismeretlen”- nek, Sátor Dánielnek emlékét ébresztjük. Sátor Dániel már azok közé a vízépítési szakemberek közé tartozott, akik az 1782-ben alapított felsőfokú tanintézetből, az Institutum Geometriáimból kerültek ki. 1790-ben, körülbelül 25 éves korában kapta meg a mérnöki oklevelét. A születés helyét, pontos dátumát nem sikerült megállapítanunk. Az akadémiáról Böhm Ferenc mellé került, aki a XVIII. század második felének egyik legtekintélyesebb vízimérnöke volt. Ö még a „behívott”, a polgári munkára specializált geodéta hadmérnökök közé tartozott, aki előbb az Esterházy uradalom szolgálatában állt, majd Fehér és Veszprém megye megbízásából a Sárvíz felső szakaszának szabályozásán dolgozott. Sátor Dánielt, Böhm tanítványát 1798-ban nevezték ki a Bega vezető mérnökévé. Eleinte évekig a folyó tisztítása, a vontatóutak rendben tartása, vagyis a fontos vízi út karbantartása volt a fő feladata. Az idő tájt a vízmentesített szántóföldek már ontották a gabonát, a bánsági búza fogalommá vált. Észak- és Közép-Bánát uradalmairól tengelyen hozták a búzát a törökbecsei kikötőbe, onnan aztán a Dunán és a Száván Bécsbe, illetve Fiúméba szállították. A távolabbi birtokok ezt nem tehették meg. Számukra létfontosságú volt a Bega, szinte egyedüli kapocs a világgal. Amióta híre kelt, hogy Kiss József hamarosan befejezi a nagy csatornát, nyilvánvaló lett, hogy a bácskai búza nagy előnyhöz jut. Az elhanyagolt Bega rendbe hozása ezzel még sürgősebb lett. Nos, ez a munka várt az újonnan kinevezett vízimérnökre, neki kellett olyan feltételeket teremtenie, hogy a búza Temesvárról zavartalanul eljusson Perlaszig, illetve Pan- csováig, onnan pedig tovább az osztrák fővárosig vagy az adriai kikötőig. A folyamatos hajóút, illetve vontatóút biztosítása nem volt egyszerű feladat. A Begáról ugyanis tudni kell, hogy a legtöbb gondot okozó jellegzetessége mindig is a bővizűség és a vízhiány váltakozása volt. Tavasszal a nagyvizek levezetéséről kellett gondoskodni, meg kellett akadályozni, hogy a folyó szétfolyjon a szántóföldeken, az aszály idején pedig az uszályforgalom, a sószállítás, a faúsztatás leállását kellett meggátolni. Ezeket a bonyolult műszaki feladatokat táp- és levezetőcsatornákkal, zsilipekkel, töltésekkel és sok minden mással igyekeztek megoldani. Az 1800-as évek legelején „...a Periasz fölötti Beloblato nevű mély mo9
