Kaján Imre (szerk.): Dokumentumok az 1838-as pest-budai árvíz történetéből (Források a vízügy múltjából 5. Budapest, 1988)
A Duna-meder kiszélesítését a Gellért-hegy körzetében nem tartom szükségesnek. A Soroksári-Dunaág elzárását hátrányosnak ítélem, mivel a folyó ezek után a felhasznált megoldások után már magától is elvégzi ezt, ha vízhozamát nem kell annyifelé elosztania. Szilárdan meg vagyok győződve arról, hogy az itt javasolt megoldások alkalmazását, — bármily egyszerűnek tűnnek is ezek, — a legnagyobb siker koronázhatja. A Duna mellékágainak időszerűtlen elrekesztéséről tökéletesen lebeszélnék mindenkit, s inkább - mint már említettem, - úgy intézném el a dolgot, hogy a folyóra bíznám szükségesnek tartja-e ennek a munkának az elvégzését vagy sem, s ha igen, intézze el ő maga. Pest, 1840. február 29-én." (Igaz Rita fordítása) Az 1838-as árvíz arra késztette Andrássy György grófot, Gömör vármegye főispáni helytartóját, az Akadémia négy alapítójának egyikét, 13 ' hogy jutalomkérdést tűzzön ki Magyarország fővárosa árvíz elleni megóvására. Már Széchenyi Istvánhoz írott levelében is említi, hogy tervez valamit, majd kéri Gömör megye őt köszönteni készülő rendjeit, hogy a főispán-helyettesi beiktatása ünnepére szánt pénzeket adják az árvízkárosultaknak. Ő maga mutatott példát azzal, hogy az Akadémián keresztül pályázatot hirdetett. A felszólítás két külön részből állt. Az elsőben a Duna korábbi árvizeinek történetét kellett volna a pályázóknak felkutatni és ismertetni. A második volt az aktuális feladat: tervet készíteni a főváros árvízvédelmére. Ez utóbbi kérdéshez kapcsolódóan véleményt kellett mondani a Duna-Tisza csatornáról és az alkalmazandó építőanyagokról is. 14 A pályázat beadási határidejéig — 1840. március 1-ig — összesen 6 db (a kiírásnak megfelelően jeligés) dolgozat érkezett az Akadémiára. Ezeket mérnökökből, közhivatalnokokból és Pest ill. Buda küldötteiből álló bizottság bírálta. 15 A bírálók egyik művet sem ítélték jutalmazhatónak, mert egyrészt az első kérdésre senki sem felelt, másrészt pedig a műszaki kérdéseket nagyon változó színvonalon, konkrét javaslatok nélkül válaszolták meg. A hat pályázat közül végül öt nyomtatásban megjelent, 16 kettő közülük németül. Ezeket olvashatjuk itt, magyar fordításban. Az első dolgozat szerzője Wieser András, Batthyány Gusztáv rohonci uradalmi mérnöke volt. A művek bírálása idején elhunyt, művének közléséhez és nevének kitételéhez örökösei járultak hozzá. Az idős ember nyíltan megvallja, hogy már nagyon-nagyon régen volt utoljára a fővárosban, így az ottani állapotokat csak emlékeiből, régi térképeiből, és az újsághírekből tudja rekonstruálni. Dolgozatában jó gondolatok és fantáziaszülte elképzelések váltakoznak. A másik pályamű szerzője nem volt hajlandó jeligéjét feloldani, így műve anonim maradt. Az mindenképpen megállapítható munkájából, hogy kiváló helyismerettel rendelkezik és van fogalma a folyamszabályozási problémák megoldásáról. Mégis disszonáns, ahogyan a vízépítési problémákat könnyedén elintézi és inkább a városszépítési gondolatokra helyezi a súlyt akkor, amikor a víz az egész várót tönkretette. Minkét munka (de a többi is) csupán sommás megállapításokat tartalmaz, ez pedig a tervezési alapadatok (jó térképek, vízsebesség mérések stb.) hiányát mutatja. Jellemző is volt ez a helyzet a kor műszaki szervezetére. A központosított mérnöki apparátus dolgozott az egész magyarországi Duna (és egyéb folyók) szabályozási tervein, de munkájukról kevés információ szivárgott ki. A pályamunkákat, a bírálatokat és Gáty István, valamint Győry Sándor akadémiai tagok részletes „külön-véleményét" tartalmazó kötet 1845-ben jelent meg. Az Andrássy-féle akadémiai pályázat érdeme — a beküldött müvek gyenge színvonala ellenére — az volt, hogy a szűken vett szakmai körökön kívül ráirányította a figyelmet a fővárosi Duna-szakasz megoldatlan gondjaira, szabályozatlanságára. A müvet késői
