Kaján Imre (szerk.): Dokumentumok az 1838-as pest-budai árvíz történetéből (Források a vízügy múltjából 5. Budapest, 1988)

5. KARÁCS TERÉZ LEVELE KOVÁCS GYULÁNÉ MÁRTON MÁRIÁHOZ

1 (Szécsény ?) ,,1838. március 29. Kedves Marim! Szüleim, testvéreim ál lapotjárói mind eddig a legiszonyúbb bizonytalanságban vagyok. Egyik újság a másik után jő, egyik levél a másikat követi, csak nekem semmi hír, csak nekem egy sor sem. A posta napokat reszkető aggodalom közt várom, reszketőbben, mint a pesti iszonyú napokat éltek perczeiket, mert ők láthattak végre apadást, szárazat: rám nézve nincs más pont, mint a lelkemet marcangoló bizonytalanság. Anyámnak 15 dikről szól ló levele így hangzik: „A megye háznál vagyunk koldusok, minek utána testvéreid nyakig érő vízber 14 órai halálos rettegés közt voltak, én pedig 5 órával később hozattam le az ablakon, atyád és ferko még most is a félig össze dőlt házban vannak, mellyet most 10 láb víz körít." Ezen borzasztó pár sor vétele óta egy hangot sem kaptam, pedig ennek írta utáni napon egy lábnál többet nőtt a víz. Mért festegetném kínomat, ezekből láthatod állapotom. Hogy atyám nincs, az bizonyos, hogy anyám s testvéreim hol koldulnak egy falat kenyérért nem tudhatom. Hogy koldussá lettünk, hogy atyám elvesztem (nyomorult testvéremről nem is szólva, kinek halált minden keresztény kívánt, csak illy neműt nem

2 ), mind nem ejt kétségbe, csak az: mért nem lehete szegény apámnak utolsó perczeiben azon vigasztalása, hogy él letűnte után fáradhatatlan szorgalma bizonysága. Ettől meg vala fosztva. Neki egy perez alatt semmivé kelle lennie 15 éve hazafiúi verítéktől csillogó művével: ah mért csak egy perczel nem halhatott meg a vízáradás előtt, én nyugodtabb, sokkal nyugodtabb volnék. Meghalni, közsorsunk ez, nem rendít meg, apám hetven évet élt ő meg, ért szegénység nem borzaszt, valamint gazdagság boldogíthat, így testvérim sorsoknak is csak első napjai aggasztnak, a többiek fönntartására teremni fog szorgalmuk, mint eddig is terme: ah Marim — de nem, nem írhatom le, mit kérni akartam — az emberek nem szánakozók, a gazdagok nem tudják, mi éhezni, azért fukarok adakozni. Legyetek mind boldogok, én nyugodt vagyok. U.i.: nyomorult ötven forintot küldhettem csak anyámnak, az embereket ösmerem, híjába kértem volna számukra ök nem adnak.

3

" A levél művelődéstörténeti érdekességgel bír. írója Karács Teréz

4

, aki mint pedagógus szerzett később nevet, édesapja pedig (akiről a levél szól) Karács Ferenc

5

, a neves térképész, rézmetsző. A leány balsejtelmei apja haláláról nem igazolódtak ugyan be, de nem is jártak messze a valóságtól. Karács Ferenc családjával Pesten a józsefvárosi Ősz utcában

6 lakott, itt volt rézmetsző műhelye is. Az árvíz idején — bár a ház megrongálódott — nem hagyta ott munkáját, csak családját küldte biztos helyre. Élete nagy művén, Európa 24 lapos atlaszán dolgozott. Idős, beteg ember volt már, nem akarta befejezetlenül hagyni a térképeket, ezért a réztáblákat háza emeletére hordatta és ott rajzolta őket tovább.

7 A megfeszített munka, a kiállt izgalmak és nélkülözés végleg kikezdte az idős mester egészségét. Az árvíz után nem sokkal, 1838. április 14-én meghalt. így — ha nem is közvetlenül - Karács Ferenc is az 1838-as pesti árvíz egyik áldozata. JEGYZETEK Magyar nyelvű kézirat, 1 lap, 2 oldal. Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára, Levelestár