Kaján Imre (szerk.): Dokumentumok az 1838-as pest-budai árvíz történetéből (Források a vízügy múltjából 5. Budapest, 1988)

Mindezek után a Csallóközben előforduló gyakori árvizek oka lényegében ennek az egész vidéknek az alacsony szintjében keresendő, továbbá, hogy a fő Dunaág erősen kígyószerű lefolyása egyúttal gátolja a folyó vizének levezetődését, és a már meglévő számtalan leágazás és sziget éppolyan sok sarkantyúnak fogható fel, amelyek a Duna vonalának rossz irányt szabnak, és amelyet egyúttal a közvetlenül mellette fekvő területekre kiszorítanak, ami által következésképpen e nagy árvizek kialakulását szintén erősen elősegítik. Ezek után aligha akadhat valaki, aki kétségbe vonná, hogy a Duna részleges szabályozását először Pozsonynál kellene kezdeni és Gönyűig folytatni. Ha mostmár azonban a Duna Pozsonytól Gönyűig előnyösen szabályozható lenne, úgy ezzel a részleges szabályozással Gönyűtől a Tolna vármegyében lévő Paksig felhagyhatnánk, mert ezen a teljes szakaszon — kivéve néhány kanyarulatot Esztergomnál, Nagymarosnál, Pestnél és Paksnál — a Dunának már egy meglehetősen szabályozott folyásiránya és olyan magas partjai és gátjai vannak, hogy itt az árvizektől — a Duna víztükrének 0 szintjétől a 14—15 láb magasságig — nincs miért tartanunk. Csak Paks alatt tűnnek a Duna partjai ismét alacsonyabbnak, s csak itt kezd a folyó medrének az iránya ismét igen gyenge és kígyószerű lenni, amely kígyószerűsége a Duna-folyamnak innentől egészen a Szerémségben lévő Vukovárig eltart. Ezen a teljes, vagy körülbelül 24 mérföldnyi hosszúságú szakaszon a könnyen bekövetkező és gyakori dunai árvizek okai szintén abban keresendők, hogy a Duna partjai túl alacsonyan fekszenek, továbbá, hogy ez az egész vidék túl lapos, s így itt azután a Duna erősen kígyózó folyása miatt a víz ezekre az alacsonyan fekvő területekre kiszorul, s következésképpen ilyen könnyen alkalmat ad a gyakori árvizek keletkezésére. Mindezek után véleményem szerint a Duna részleges szabályozását először Pozsonytól Gönyűig, azután Pakstól Vukovárig kellene elvégezni. Ha azonban a Dunának ezzel a részleges szabályozásával készen lennénk, akkor azután vagy a Pestnél való szabályozással, vagy az alsóbb vidékekével lehetne folytatni egészen addig, amíg a Duna teljes szakasza részletekben szabályozottá válna. A Duna-szabályozását illetően gyakran még más olyan kérdések is elhangzanak, amelyek rendszerint nagy visszhangra szoktak okot adni, mint például,, hogy: Vajon a Dunát szélesebbre, vagy keskenyebbre szabályozzuk, mint amilyen most? Vajon a szabályozás fentről lefelé, vagy lentről fölfelé történjék? Hol és milyen magasra készítsük a gátakat? És így tovább. Ezek maguk is olyan nagyon fontos kérdések, amelyek már a hidrotechnika gyakorlati részéhez tartoznak és amelyeket a Duna-folyó vonatkozásában csupán nagy, gyakorlott műértők segítségével és alapos foiyamtérképek és jó pályázatok alapján lehet a legjobban kiszámítani, bebizonyítani és megválaszolni. Pest, 1839. április 11-én A. Blaskovits ezen útmutató szerzője" (Igaz Rita fordítása) A tanulmány írójáról sajnos nem sokat tudunk. Kár, mert személye - munkájának kitűnő meglátásai miatt - megérdemelné a figyelmet. A Duna szabályozásáról írott gondolatai ugyanis kora legkorszerűbb műszaki elképzeléseit tükrözik. Terjedelme miatt olyan részletességgel tárgyalja a téma aktuális kérdéseinek összességét, hogy az ismétlés veszélye nélkül, csupán a legszükségesebb kiegészítéseket tehetjük meg a jegyzetekben. Műve világos, áttekinthető szerkezetű, logikus olvasmány. Éppen ezért (is) érthetetlen, hogy egyáltalán semmiféle választ nem ismerünk rá, sőt még nem is hivatkozik rá senki. (Talán azért, mert nem szakmabeli, hanem ügyvéd volt...? Külön érdeme Blaskovicsnak, hogy a folyószabályozás gazdasági hatásait tételesen elemzi, és kimutatja nyilvánvaló hasznát úgy, hogy nem hallgatja el a várható költségek