Juva, Karel: Vízrendezés (Tankönyvkiadó, Budapest, 1966)
Vízrendezési műtárgyak - XIV. A vízrendezés céljára épített szivattyútelepek
villanyáram jellemzői határozzák meg. A leggyakrabban a váltakozó áramú, háromfázisú villanymotorokat alkalmazzák. A villanyáramot a másodlagos áramelosztó hálózatról veszik, saját transzformátorállomással felszerelt, nagyobb teljesítőképességű villanymotorokat az elsődleges, nagyfeszültségű áramelosztó hálózatra kapcsolnak. Egyenáramú motorokat nagyon ritkán alkalmaznak. A szivattyúk szerkezetének megfelelően 1400 percenkénti fordulatszámú (4 pólusú) vagy 2800 percenkénti fordulatszámú (2 pólusú), gyorsjárású motorokat, alkalmazunk. A villanyáram feszültsége, ha a villanymotor teljesítőképessége mintegy 150200 kW-nál nem nagyobb, a leggyakrabban 380 V. Ha a teljesítőképesség nagyobb, ajánlatos felülvizsgálni a 6 kV-os nagyfeszültség alkalmazásának célszerűségét. Kivételesen használatos a nem szabványosított 500, valamint 3000 V-os feszültség is. A villanymotort a szivattyúval közös tengelyre fekvő (239. ábra) vagy álló helyzetben (243. ábra) szerelik. A szivattyú és a motor tengelyét rugalmas tengelykapcsoló köti össze. Száraz, tiszta, gyakorlatilag portalan helyiségekben nyitott villanymotorokat alkalmaznak. Ezek szellőzése a lehető legjobb, könnyen ellenőrizhetők és kezelhetők, minthogy különösképpen az árámátadó szerkezeteik (a gyűrűk, a kommutátorok, a kefék) könnyen hozzáférhetők. A nyirkos, sőt vizes helyiségekben működő vagy víz alatti szivattyúk meghajtására használatos motoroknak (a búvárszivattyúkat meghajtó villany- motoroknak) azonban zártaknak, megfelelő hűtéssel ellátottaknak kell lenniük. A villanymotorok kezeléséhez, vagyis bekapcsolásukhoz, indításukhoz, kikapcsolásukhoz, fordulatszámuk szabályozásához stb. kapcsolókat, csatlakozókat, indító és szabályozó ellenállásokat, átkapcsolókat, távkapcsolókat, védelmükre biztosítékokat, motor- védő kapcsolókat és egyéb szerkezeteket használnak. Ezeket a rajtuk áthaladó áram intenzitásának és feszültségének megfelelően szintén gondosan kell méretezni, szerkezetüknek megfelelőnek kell lennie, hogy működésük biztonságos és megbízható legyen, valamint hogy az áramütés ellen védelmet nyújtsanak. A nyersolajjal, benzinnel működő belső égésű motorok, valamint az úgynevezett szívógázmotorok alkalmazása ott indokolt, ahol villanyáram nincs, vagy van, de ára vagy a hálózati csatlakozás költsége nagyon nagy. Alkalmazzák a belső égésű motorokat a villanymotorok tartalékaként is arra az esetre, ha azok működésében zavar keletkezik, vagy ha az áramszolgáltatás szünetel. Az alkalmazott belső égésű motorok szerkezetileg olyan cseppfolyós vagy légnemű üzemanyagú dugattyús motorok, amelyeknél az üzemanyag közvetlenül a motor hengerében ég el. A belső égésű motorok fajtájának megválasztása főként a kifejtendő teljesítménytől, továbbá üzemi és beruházási szempontoktól függ. Közepes és nagy teljesítményeknél ajánlatos a nyersolajmotorok (Diesel-motorok) alkalmazása. Rendszerint négyütemű, álló, cirkulációs hűtésű motorokat alkalmaznak. A henger dugattyúja tiszta levegőt szív be és nyom össze, az összenyomott és ezáltal fölmelegedett levegőbe a porlasztón át finoman szétporlasztott nyersolaj jut. Ez a nagy hőmérsékletre hevített levegőben elég, és az expanzió hatására a henger elmozdul. A nagyobb motorok rendszerint két- vagy többhengeresek (244. ábra). A jó szerkezetű motorok üzemanyag-szükséglete mintegy 0,2 kg nyersolaj lóerőnként és óránként, nagy motoroknál ennél kevesebb. Az olajszükséglet 6-t- 8g. A Diesel-motorok fordulatszáma 700 és 1000 között változik, a nagyobb motoroké elérheti az 1400-as fordulatszámot is, vagyis a motor közvetlenül összekapcsolható a szivattyúval. Gyakoribb azonban az áttételes meghajtás alkalmazása. Áttételként vagy a sebességváltó-szekrényben elhelyezett homlokfogaskerekeket, vagy kúpkerekeket alkalmaznak, attól függően, hogy a szivattyú horizontális vagy vertikális tengelyfi-e. A motort sűrített levegővel indítják. Ezt kompresszor nyomja a levegőtartályba (az acélpalackba vagy a légüstbe). 403
