Juva, Karel: Vízrendezés (Tankönyvkiadó, Budapest, 1966)

A vízrendezés tárgya és feladatai - I. A talaj elvizenyősödésének vizsgálata

a hézagok nagysága meghatározza a talaj levegőkapacitását (levegőfelvevő- képességét, Vz értékét).

Azt a vízmennyiséget, amely az említett vízelvezetés után is a kapilláris, pórusokban marad, a talaj maximális kapilláris vízkapacitásának (F0) nevezik. Értékét laboratóriumi módszerekkel határozzák meg. Ez V. NOVAK szerint az a vízmennyiség, amely 24 óráig tartó kapilláris telítést követő második óra végén a talajban marad. J. KOPECKY ezt a vízmennyiséget a talaj abszolút vízkapacitásának nevezte.. Ezt a fogalmat úgy határozta meg, hogy az abszolút vízkapacitás az a vízmennyiség, amelyet a természetes szerkezetű, 24 órán át vízzel telített talaj magában megtart. A F0 értékét közvetlenül a természetben végzett mérésekkel is meghatározzák. Ezt a vízmennyiséget szabadföldi víz- kapacitásnak nevezik (az erre vonatkozó részletek a talajtani irodalomban találhatók).

Amint a talaj fokozatosan kiszárad, a vízmennyiség különböző értékekre csökken. A meghatározott időpontban érvényesülő valóságos (a pillanatnyi) vízmennyiség (Fmom) a talaj abszolút víztartalmát jellemzi (ezt a vízmennyiséget pillanatnyi vízkapacitásnak nevezik). Ennek a víztartalomnak és a maximális kapilláris vízkapacitásnak viszonya a relatív víztartalom. A gyakorlatilag már a szárazságtól szenvedő talaj víztartalma egészen a hártyavíz és a higrosz- kopikus víz határáig csökkenhet. Ezt a vízmennyiséget a talaj minimális vízkapacitásának (Fmln-nek) nevezzük.

Az említett mennyiségek értéke a különböző talaj fajtáknál különböző, és főképpen a talajok szemösszetételétől és szerkezetétől függ. Ugyanis a talaj szemösszetétele és szerkezete befolyásolja a porozitást és a kapilláris, valamint a nem kapilláris hézagok közötti viszonyt. Ezért a talaj szemösszetétele, szerkezete, porozitása (P), a pórusok közötti viszony és a higroszkópossági szám (Fa) a talaj vízháztartásának megítélése szempontjából fontos jellemző. A kapilláris pórusok nagysága megadja a maximális kapilláris vízkapacitást (F0), a nem kapilláris pórusok nagysága a talaj vízáteresztő képességét jellemzi. Ez az érték megfelel az abszolút levegőkapacitásnak (FJ.

A talajok ilyen szempontok szerinti tájékoztató osztályozására alkalmaz ható az R. JANOTA által a csehszlovákiai talajokra összeállított, számos vizsgálati eredményen alapuló függvényábra (9. ábra). Ismerve az agyagrészecskék (az I. szemcseosztályba tartozó, vagyis a 0,01 mm-nél kisebb szemek) mennyiségét, a függvényábráról leolvasható a laza termőtalaj, valamint az alapkőzet porozitása (P), maximális kapilláris vízkapacitása (F0) és levegőkapacitása (V, = P-V0).

A fentieknek megfelelően a talaj többé-kevésbé jellegzetes vízháztartása úgy alakul, hogy a felszín alatt, meghatározott mélységben a talaj vízzel telítődik, és így, különösen lazább talajokban, összefüggő talajvíztükör keletkezik (lásd a 10. ábrán az a jelű sávot). Azonban a talajvíz felszínéről a víz a kapillari- tás következtében magasabb szintre emelkedik, és oldalirányban is szivárog. A ka-