Juva, Karel: Vízrendezés (Tankönyvkiadó, Budapest, 1966)
A vízrendezés tárgya és feladatai - I. A talaj elvizenyősödésének vizsgálata
mitokon, márgákon stb.) képződik. A feketeföld talajokhoz hasonlóan valódi vagy degradált talajok. Akkor beszélünk degradált rendzina talajról, ha az A és a C szint határán a talaj felső rétegéből kilúgozott anyagokban gazdag, úgynevezett illuviális szint (B szint) kezd képződni (2\b ábra). Háromfázisú talajtípusok az A, B,C szintű közép-európai barnaföldek. Ezek a mérsékelten nedves éghajlat termékei (Csehszlovákiában 550 -h 650 mm évi csapadékú, 300-h 500 m tengerszint feletti magasságú területeken fordulnak elő). A barnaföldek gyakran a fekete földek mellett, löszrétegeken, egyébként különböző, legtipikusabban a bázikus, CaC03-at tartalmazó alapkőzeteken alakultak ki (2/c ábra). Ezeknek a talajoknak tulajdonságai már kedvezőtlenebbek a feketeföldek jellemzőinél, minthogy azonban csapadékosabb területeken fordulnak elő, vízháztartásuk kedvezőbb. Sokkal kedvezőtlenebbek a podzol talajok tulajdonságai. Ezek kizárólag nedves éghajlatú (Csehszlovákiában 650 h- 800 mm évi csapadékú, 500 700 m tengerszint feletti magasságú) területeken képződnek, és ezért bennük a felesleges vízmennyiség következtében podzolosodási, kilúgozódási folyamat játszódik le. Ennek következtében a humusz-szint (az A szint) nagyon elszegényedett, és gyakran az Al és az A2 alszintekre oszlik (2/d és e ábra). A két aiszint közül különösen az A2 szint, az úgynevezett eluviális vagy podzolos szint szegényedett el. Ez az aiszint fehéresszürke, hamuszínű (a podzol elnevezés a hamut jelentő, orosz zola szóból származik). A podzolos talajok szemösszetétele a homok-, valamint az agyagtalajok szemcsehatárai között változik. Kevésbé értékes talajok, minthogy mésztartalmúk és humusztartalmuk kicsiny (nagyobb részük humusztartalma 2%-nál kisebb), és ha adszorpciós komplexumuk telítetlen, reakciójuk többé-kevésbé savas. Ezért igen gyakran mesterséges vízrendezéssel kell javítani további fejlődésüket. Sokkal rosszabb minőségűek a tartósan vagy időnként elöntött területeken képződő gley talajok, továbbá a mocsári vagy tőzegtalajok, valamint a sós talajok. Ez utóbbiak egész szelvényükben vagy egyes rétegükben aránytalanul nagy mennyiségű, könnyen oldódó sókat tartalmaznak. A korábban említetteknél ugyancsak kedvezőtlenebb tulajdonságúak a tipológiailag ez ideig ki nem alakult talajok. Ilyenek pl. a folyók hullámterének alluviális talajai, a futóhomokok, a kavicsos, a köves és a hegyi talajok. Ezek a talajok rendszerint csak előzetes termővé tétel után használhatók (lásd továbbá a XVII. fejezetet). Az említett genetikai talajtípusok közül Csehszlovákiában főképpen a középeurópai barnaföldek és podzolos talajok fordulnak elő (mennyiségük az összes talajnak mintegy 69%-át jelenti), kisebb a feketeföldek és a rendzina talajok, továbbá az alluviális talajok (az öntéstalajok) és a tipológiailag fejletlen talajok aránya (3. ábra). A feketeföldek és a rendzina talajok aránya mintegy 8%, az alluviális (réti) talajoké mintegy 6%, a tipológiailag fejletlen talajoké pedig mintegy 17%. A sós talajok területe mintegy 25 000 ha (ezek a talajok főleg a Dél-szlovákiai-síkságon találhatók), a tőzegtalajoké pedig csaknem 50 000 ha. 13
