Juva, Karel: Vízrendezés (Tankönyvkiadó, Budapest, 1966)

A vízrendezés hatásának vizsgálata - V. A vízrendezés elméleti kérdései

Ha a lefolyó víz útjának teljes hossza l, a lefolyási idő a (15) egyenletből x = l helyettesítéssel számítható:

Tételezzük fel továbbá, hogy ezt a vízhozamot t = l ideig tartó eső okozta. Ebben az esetben a vízhozam legnagyobb értéke az eső megszűnésének időpontjában érvényesül. Ez a vízhozam a (14b) egyenlet, valamint az y = h egyenlőség figyelembevételével levezetett

QP mait” Cti~ — (i k)L

összefüggésből számítható. Az eső megszűntekor a vízhozam csökkenni kezd. A í, időpontban az l hosszúságú, egységnyi szélességű területsávon

O = J y dx = J j/(i-&) ^dx = “

0 0

mennyiségű víz van. Ezt a vízmennyiséget a vízelvezető létesítményekkel az eső megszűntétől számított, meghatározott T idő alatt kell elvezetni. Ennek értéke a

fy'(<-*>ö=r(Q,,s+A,° (i8)

egyenletből számítható.

a T időtartam alatt érvényesülő vízhozamok átlagértéke, kx az eső megszűnte óta a talajba szivárgott víz vízoszlopmagassággal kifejezett mennyisége.

.Minthogy a víz elfolyása a víz hozzátolyásához hasonló jelenség, az ellolyó víz átlagos rétegvastagságát (ys) a (14c) egyenlet alapján az

ys = \]fv-wlc (19a>

összefüggéssel fejezhetjük ki. Az n tényező alkalmazásának célja a letolyás jelenségének pontosabb jellemzése. Közelítő értéke A. N. KOSZI YAKO\ szerint 0,75. Figyelembe véve a (14b) egyenletet, az eső megszűnte után érvényesülő átlagos vízhozam,

Qos =Cyí = -(i-k)nl . (19b)

4

(i—k)

c

(17)

123