Juhász Endre: A szennyvíztisztítás története (MAVÍZ, Budapest, 2011)
Szennyvízöntözés története Magyarországon
mód megváltoztatását vonta maga után. Ez a hígtrágya-öntözést viszonylag gyorsan leépítette. A szennyvíz öntözéses elhelyezésének nagy szószólója az ’50-es évek elejétől kezdve Oroszlány István, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem tanszékvezető professzora volt. Őt követték később ugyanitt Szalay György (1933- 2005), valamint Ligetvári Ferenc neves profesz- szorok. Külön kiemelendő Vermes Lászlónak a Kertészeti Egyetem professzorának munkássága, aki még a kezdet kezdetén, a Vituki kutatójaként vezette a gyulai alapozó kutatásokat, s hozzájárult a hazai szabályozás megteremtéséhez. A telepek tervezésében élenjárt a Mélyépterv tervező gárdája (mások mellett Csaba Levente és munkatársai), de sikeresen alkottak még a BME és a soproni egyetem, öntözéssel foglalkozó munkatársai is. A 90-es évek közepén a vízellátási program befejezése után megindult az intenzív csatornázási és szennyvíz- tisztítási program. Különösen a nem mindig helyesen értelmezett EU előírások nem kedveztek az öntözéses szennyvízelhelyezésnek. Sajnos az arid térségekben elhelyezkedő kisebb önkormányzatok is, megmagyarázhatatlan okból általában inkább a lényegesebben drágább és további környezetvédelmi problémákat generáló műszaki megoldásokat választották. A természetközeli megoldásként elfogadott nyárfás öntözés - néhány apróbb település esetében - azonban az ezredforduló éveitől ismét kezd éledezni, ám tömeges elterjedése - egyszerűsége és hasznossága ellenére - mégsem várható. Települési folyékony hulladék elhelyezésére napjainkban a Tolna megyei Aparhanton 2,5 hektáron, Németkér községben 4 hektáron alkalmazták, míg két vágóhíd esetében - Vasadon és Csévharaszton - együttesen összesen 3,6 hektáron létesítettek nyárfás öntözést. 114 ■ A SZENNYVÍZTISZTÍTÁS TÖRTÉNETE
