Juhász Endre: A szennyvíztisztítás története (MAVÍZ, Budapest, 2011)

A balatoni régió

A BALATONI RÉGIÓ Saniter típusú mélylevegőztetők Biológiai tisztítási fokozat műtárgyai fejlesztését a szennyvízelvezetéssel kapcsolatos or­szágos tervpályázat kiírásával is segíteni kívánta. A pályázatot a Vituki nyerte. A díjnyertes pályáza­tuk a térséget hét régióra osztotta, s ahol lehetőség nyílott, a szennyvizet a vízgyűjtő területen kívülre kellett juttatni. Az új koncepció a parti sávban 9 db szennyvíztisztítóval számolt. (Időközben a régiók kiterjesztése során a korábban megépült két telepet (Tihany, Balatongyörök) felszámolták). A részletes tervek kidolgozására a Viziterv kapott megbízást. A megoldás lényege a - Illés György ál­tal korábban kidolgozott térségi víz kiegyenlítő el­vekhez hasonlóan - regionális rendszerek kialakí­tása volt. Erre azért is szükség volt, mert a legtöbb helyen kényszerűségből a tó volt a tisztított víz be­fogadója, továbbá a parti zónában, hely hiányában valamennyi település számára tisztítótelep elhelye­zésére nem is volt lehetőség. Ahol arra lehetőség adódott, mérlegelve persze a gazdasági tényezőket is, a szennyvizet a Balaton vízgyűjtőjén kívülre kel­lett vezetni. Ez elsősorban az északi parton jelen­tett problémát. A Flygt szivattyúk és MOBA átemelők alkalmat adtak nagyobb hálózati alrendszerek összekap­csolására, így a kezdetben, a Tihanyban létesített tisztító telepet úgy számolták fel, hogy a csatorna- rendszert a füredi telephez csatlakoztatták. A telep felszámolásához az is hozzájárult, hogy emberi fe­lelőtlenségből a rothasztó torony - emberéletet és is követelve - felrobbant. Persze, mindig akadtak okos újítók is. Az egyik ilyen vad elképzelés az volt, hogy a tihanyi zóna szennyvizeit a tó medre alatt kellene a balatonföldvári csepegtetőtestes telepre átvezetni. Hosszas vita után aztán nem csak a tihanyi, de a balatonföldvári telepet is felszámolták. Az itt ösz- szegyűlt szennyvizet egy 14 km hosszú nyomóve­zetéken a siófoki tisztítóba vezették át. Ugyancsak megszűnt a Balatonszemes határában lévő és a Kormány-üdülő szennyvizeit tisztítani hivatott, mintegy 50 m3/napos eleveniszapos kis telep. Ugyanerre a sorsra jutott a balatongyörö- ki 1000 m3/nap kapacitású, egyesített műtárgyas telep, melyről a szennyvizet - a hévízi 3000 m3/ nap kapacitású telep szennyvizével megegyezően - Keszthelyre vezették át. Szintén kiiktatták a bada­csonyi acéltartályos TABTA berendezést is, amely arról volt híres, hogy a fémből készült medencék korrodálódtak és kilyukadtak. A terv legelső változata szerint az ún. Füredi régió Tihanytól Balatonfűzfőig terjedt volna úgy, hogy az igen értékes területen lévő füredi telepet felszá­molják, a parti telket értékesítik. Időközben viszont kiépítették a balatonudvari ágat, ahonnét Balaton­55

Next

/
Oldalképek
Tartalom