Juhász Endre: A szennyvíztisztítás története (MAVÍZ, Budapest, 2011)
A balatoni régió
A SZENNYVÍZTISZTÍTÁS TÖRTÉNETE A balatoni régió A háborút követően a fejlesztési igények a „szociálpolitikától” és az idegenforgalmi érdekektől átitatva kiemelt fontossággal a Balaton felé irányultak. A Balaton Közép-Európa legnagyobb édesvizű tava kb. 12 ezer éve foglalta el jelenlegi helyét. Felülete 600 km2, víztömege 2 milliárd m3, vízgyűjtő területe 5775 km2. Partvonalának összes hossza 235,6 km, ebből a természetes partvonal.136,1 km, mely magában foglalja a 110 km hosszban kiterjedő nádast is. Az üdülő körzetben 41 közvetlen parti- és 123 háttértelepülést tartanak nyílván. Az itt kiszolgált állandó lakosok száma mintegy 235 ezer fő, de főszezonban a létszám ennek három-négyszeresére emelkedik. A Balaton és térsége fejlesztése - üdülő jellege miatt - már jóval a II. világháború előtt terítékre került. A gyógy- és üdülőhelyek egységes irányítására és fejlesztésre 1931-ben létrehozták a Tormay Géza államtitkár vezette M. Kir. Balatoni Intéző Bizottságot (BIB). Munkájuk azonban nem volt átütő erejű. Bár sikerült kidolgozniuk néhány építészeti és parcellázási szabályzatot, de ezeknek érvényt szerezni már nem voltak képesek. A háború után a szervezet úgy szűnt meg, hogy vezetésére senkit sem neveztek ki. Hasonló céllal, de új alapon 1958- ban budapesti székhellyel a Közlekedési és Postaügyi miniszter felügyelete alá rendelve a BIB ismét megalakult. A 40-es évek végén, az 50-es évek elején a dolgozó tömegek eddig egyik elérhetetlen vágya abban elégült ki, hogy hétvégeken, gyermekeik iskolai szünetében megrohamozták a Balatont. A szakszervezetek és a vállalatok sorra építették viszonylag olcsó és jó ellátást nyújtó - beutalással igénybe vehető - üdülőiket, melyhez jó minőségű ivóvizet kellett biztosítani. Jelentős tényezőként hatott, hogy a tó térsége az országnak jóformán az egyetlen kiemelkedő idegenforgalmi árucikke volt, s a csatornázás hozzátartozott a kirakatpolitikához. A szennyvíznek a talajba történő elszivárogtatásá- val a tó vízminősége rövid idő múltán fokozatosan és látványosan romlott. A romlás olymértékű volt, hogy az már bakteriológiai problémaként is jelentkezett. Az ötvenes évek közepétől a siófoki Ezüstparton, a Sió csatornától nyugatra eső területen, a Csepel Művek ezer ágyas üdülőjének térségében kezdtek el elsőként elválasztott rendszerű szennyvízcsatorna-hálózatot építeni. Az egységes hálózat tervezője a Mélyépterv volt. Itt a parti sávban a talajvíz alig egy-másfél méterre van a térszín alatt, s a folyós homokban a kézi erővel történő építés igen nagy kihívást jelentett a kivitelező Csatorna Építő Vállalatnak (CSÉV). E csatorna hálózat részeként már szennyvíztisztító is létesült, mely hagyományos elemekből (rácsos szűrő, homokfogó, kiemelt kétszin52
