Juhász Endre: A szennyvíztisztítás története (MAVÍZ, Budapest, 2011)
Szennyvíztisztítás a II. világháború után
A SZENNYVÍZTISZTÍTÁS TÖRTÉNETE Iszapsűrítő Veszprémben, Szentesen, és Balassagyarmaton. Az 1953-55 között beindított mezőgazdasági gépállomásokhoz szintén az említett megoldásokat alkalmazták. Olajfogó - csodájára jártak A 60-as évek elejétől kezdve egyre több ipari üzemet igyekeztek szennyvíztisztító berendezéssel ellátni. Ezek közül az egyik nevezetes létesítmény volt a Bartha István, Magó István és Mucsi György által, a szőnyi olajfinomító részére megtervezett olajfogó telep. Abban az időben a magára valamit adó tervező kötelezőnek érezte, hogy tapasztalatszerzés céljából szemrevételezze a három Mélyépterv-es mérnök művét. Szintén a Duna vízminősége szempontjából volt fontos létesítmény a Mucsi György tervei alapján épült százhalombattai olajfogó rendszer. Sajnos a vízminőségi kérdéseknek ekkoriban még nem tulajdonítottak kellő jelentőséget, mert a befogadók védelme szempontjából a hígítási arányt tekintették irányadónak. A politikai vezetők elsőrendű feladatnak a szennyvizek csatornával történő összegyűjtését tartották, a beruházási keretből a tisztításra már nemigen jutott. Ilyen félkész megoldások születtek még a 60-as évek közepén is pl. Szentgotthárdon, Celldömölkön és Csongrádon. 42 ■ Eleveniszapos eljárások A 60-as évek derekától megjelentek az eleveniszapos eljárások. Ezek igen népszerű formája a holland Aale Pasveer professzor által kidolgozott ún. oxidációs árok volt. A lóversenypálya alakjára emlékeztető, burkolattal ellátott árok egyesítette a csepegtetőtest és a kétszintes ülepítő iszaprothasz- tójának szerepét. Az első ilyen hazai berendezést a Mélyépterv mérnöke, Kőrösmezei László tervezte. Ezen technológia lényege, hogy kis fajlagos terhelés mellett egyetlen eleveniszapos medencében történik a szennyvíz szerves anyagának lebontása és az iszap stabilizálása. Az eljárás már nem igényelt drága előülepítőt, viszont szükségessé tette egy min. 20 mm pálcaosztású finom rács beépítését. A korábbiakban a szivattyúkon és a csepegtetőtestek vízelosztását biztosító Segner kerekeken kívül gépészeti berendezésre nem volt szükség. Az új eljárással viszont megjelentek a gépi rácsok és az eleveniszap számára szükséges levegő (oxigén) beviteli berendezések. A kezdeti időszakban a Vízgépészeti Vállalat által gyártott forgókefés íves rácsok szolgáltak, melyek konstrukciója nem bizonyult kellően stabilnak, hamarosan feledésbe is merült. Az oxidációs árkok lelkét a a vízszintes tengelyű, levegő bevitelt ellátó rotorok képezték.
