Juhász Endre: A szennyvíztisztítás története (MAVÍZ, Budapest, 2011)
A szennyvíztisztítás kezdetei
A SZENNYVÍZTISZTÍTÁS KEZDETEI Centrifugák átadás előtt Budapesten, a századfordulón legyen. A leírás a fejlettebb városok belső részére „vegyes” csatornarendszert javasolt, a külső, családi házas városrészekre csak a hordós megoldást látta célravezetőnek. Barcza javaslatai között szerepeltek a síkvidéki és lejtős környezetben épült városok számára kiépítendő elválasztott, vagy vegyes rendszerekre történő utalások, ám általánosságban leginkább a csatornahálózat és a helyi hordós megoldás kombinációját helyezte előtérbe. Sajnos szennyvíztisztításról ez időben itthon még nem esett szó, bár az 1885. évi Vízjogi törvény XXIII. cikke - az angol példa alapján - már Magyarországon is megtiltotta, hogy szennyvizeket előzetes tisztítás nélkül élővízbe vezessék. A készülő csatornázási tervekben azonban sehol sem szerepelt szennyvíztisztító telep megvalósítása. A nagyon előrelátók ugyan tettek kísérletet egy esetleges tisztító telep helyének kijelölésére, azonban megfelelő létesítmény helyett csupán a hígítási arányokra ügyelve, a folyók öntisztító képességére hagyatkoztak. Ott, ahol a hálózatból a szennyvizet átemelő közbeiktatásával kellett beemelni a befogadóba, szűrőrácsot iktattak be, melynek azonban nem az élővíz, hanem a szivattyúk védelme volt az elsődleges célja. A szakemberek a század elején elsősorban a hálózatban felhalmozódott csatorna iszappal nem tudtak mit kezdeni. Zaitz László (1943) szerint a fővárosi hálózatban az összegyűlő iszap mennyisége évente kb. 25 000 m3-t tett ki. Ennek mennyisége annak ellenére növekedett, hogy kezdetben a házak udvarában ún. pöcegödröket kellett kialakítani, ahonnét csupán a híg anyagrész folyt tovább. Csatorna boltozatának betonozása 15
