Juhász Endre: A szennyvíztisztítás története (MAVÍZ, Budapest, 2011)
A kivitelezés és a gépészet fejlődése
Iszapkazetták A vizsgálatok spektruma a 70-es évek második felében már több helyen gázkromatográfiás (vízben oldott gázok vizsgálata) és polurográfiás, később atomabszorpciós nehézfém vizsgálatokkal bővült. A laboratóriumok felszereltsége, műszerezettsége és személyi állománya ezeknek megfelelően fejlődött. A mikroszkópos biológiai vizsgálatok kezdete szintén az 1970-es évek második felére tehető. Ez időtől kezdve nagy telepeken legalább 4-6 órás időközökben, a vízmennyiség figyelembevételével, félóránként gyűjtöttek napi rendszerességgel szennyvíz mintákat. Kis telepeknél a hetente, de legalább havonta végzett részletes vizsgálatok is elegendők voltak. Tudni kell, hogy a pontminták a legritkább esetben adnak valós, jellemző értéket, ezért a minták elemzése elkerülhetetlenül szükségessé vált. A 90-es évek során napvilágot látott Magyarországon is az EU által közreadott a 91/271 EGK irányelv, mely a telepek kibocsátási határértékei mellett mind a gyűjtő rendszerek, mind a szennyvíztisztító művekre rögzítette a működésükre vonatkozó „megfelelőség” kritériumait. Az irányelvben rögzítettek lényege, hogy vízhozammal arányos vagy időalapú 24 órás mintákat kell venni a be- és elfolyó oldalakon, s ez alapján ellenőrizni szükséges, hogy a tisztítás hatékonysága kielégíti-e a jogszabályban előírtakat. Az előírás telep nagyságtól függően megadja a rendszeresen vett minimális mintavételi számot, melyekből mindenegyes paramétert ellenőrizni kell. A normális üzemi körülmények között vizsgált „nem megfelelő” érték sehol nem lehet 100%-nál nagyobb a paraméter határértékénél. A telep működése akkor tekinthető megfelelőnek, ha az előírt éves mintavételek számán belül a nem megfelelő minták száma nem haladja meg a rendeletben tételesen közölt darab számot, mely arányaiban általában kb. 7-8%. A szennyvíztisztító telepek üzemeltetésének másik sarkalatos pontja a kézi irányítás kiküszöbölésével, a folyamatok vezérlésének automatizálása. A háborút követő első-második évtizedben három szintet különböztettek meg: az ún. alacsony-, a közepes- és a magasabb szintű automatizáltságot. Hazai körülmények között, a szakismeret és műszerpark tekintetében még sokáig az elérhető lehetőség az alacsony és a közepes szint közé volt sorolható. A legtöbb telepen többnyire legfeljebb a villamos motorok működésének fényjelekkel való kijelzése volt megoldható. A dugulásmentes szivattyúk megjelenésével megnyílt az út az agglomerációk kiterjesztéséhez, mely számtalan közbenső átemelő egymás után való kapcsolatára adott lehetőséget. A korábbi helyszíni - három műszakos - felügyeletet felváltotta a távirányítás, mely a szivattyúk működéséről, vagy 138 ■ A SZENNYVÍZTISZTÍTÁS TÖRTÉNETE Hosszanti ülepítő medence
