Juhász Endre: A szennyvíztisztítás története (MAVÍZ, Budapest, 2011)
Szennyvízöntözés története Magyarországon
SZENNYVÍZÖNTÖZÉS TÖRTÉNETE MAGYARORSZÁGON Debrecen sz. kir. város öntözéssel és vízraktározással kapcsolatos szennyvíztisztító telepének részletes helyszínrajza Szennyvízöntözés telepített nyárfaerdőben Az 1937-ben létrejött az Országos Öntözési Hivatal, melynek egyik első intézkedései között szerepelt az 1939-ben a Hortobágyon létesített 1,2 km2 kiterjedésű kísérleti öntöző telep. A kormányzat az öntözés előmozdítására kibocsátotta az öntözésről szóló törvényt. Ezzel egyidejűleg Sopron is a szennyvízöntözést választotta megoldásul. A városi szennyvizek tisztítás nélküli befogadója addig az Ikva- és a Bán-patak volt. Lesenyei leírása szerint „Az öntözésről” c. könyv elismeréssel számol be a Kópháza és Nagycenk határában létrehozott csörgedeztető rét öntözésről. A Rétöntöző Társulat 131 kát. holdon gazdálkodott. A terméshozam-többletet példaértékűként kezelte. Hiányosságaként kiemelte, hogy az öntözést csupán vasárnapra korlátozták. 1933 -ban a patakok alsó szakaszán dolgozó vízimolnárok, de a rétöntöző társulat részéről is panaszok merültek fel az öntözővíz minősége miatt (megnövekedett ipari szennyezés). Az öntözést ezek után leállították. Ekkor határozott a város arról, hogy a két patak összefolyásánál mechanikai és biológiai fokozatú tisztító telepet fog létesíteni. Erre azonban csupán több évtized eltelte után került sor. A fent említett könyv szintén megjegyzi: „Ugyan csak Székesfehérvár határában van a város szennyvíztelepével kapcsolatos öntözés. Ez 36,5 kát. holdnyi területen van berendezve és a napi 1296 m3 szennyvizet használják fel. A területnek fele részén terül el, az un Sós-tó (ma helyén stadion áll (szerző megj.), mely arra szolgál, hogy a szennyvizet - ha öntözés nem szükséges - ott tározzák.” Az I. világháború előtt a világban létesített öntöző telepeknek számos „alapvető” hibája volt, melyre a németek hívták fel a figyelmet. Ezek közé tartozott elsősorban a túlterhelés. Ez ugyanis, a talaj eltömő- déséhez, nyálkás eliszapolódásához vezetett. Az automatikus túltrágyázás következtében a növények elfajultak, a dudvák elszaporodtak. Romlott a termények minősége is, mely abban nyilvánult meg, hogy azokat nem lehetett raktározni. A problémákat tetőzte a telepek bűzös volta, a legyek és rágcsálók elszaporodása. A csatornázás fejlesztésével párhuzamosan megnövekedett szennyvíz mennyiség már ekkor is igen alkalmasnak látszott a mezőgazdaság termelékenység fokozására. Ahogy a csatornázás fejlesztését, úgy a szennyvizek hasznosításának kérdését előbb a II. világháború, majd az azt követő helyreállítási feladatok hosszú időre háttérbe szorították. A gazdálkodási rendben és a tulajdonviszonyokban bekövetkezett változások, továbbá a tudományos ismeretek bővülése a korábbi fejlesztési és megoldási elveket átértékelésre kényszerítette. A mezőgazdaság részéről megfogalmazott terminológia egyértelműsítette, hogy a „szennyvízöntözés” kifejezés csak nevében ■ 109