Juhász Endre: A csatornázás története (MAVÍZ, Budapest, 2008)
A csatornázás helyzete a két világháború között
3. A CSATORNÁZÁS HELYZETE A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT A ferencvárosi telep rothasztótartályainak építése és az elkészült létesítmény SZENNYVÍZ, EGYENESEN A DUNÁBA Mint látható, az elmúlt hatvan évben a lakosság száma közel hatszorosára, a csatornahosszak a pesti oldalon 8,5 szeresére, a budain 9,4 szeresére, összességében csaknem kilencszeresére nőttek. A csatornahosszak fejlesztése tehát másfélszer dinamikusabb volt, mint a benépesülés. Ha e számokhoz hozzáképezik az ún. magáncsatornák hosszát (97,3 km), akkor a főváros szennyvizeit kereken 802 km csatorna szállította - a központi szivattyútelep kivételével - tisztítás nélkül a Dunába. A Ferencvárosi telep a mai értelemben mechanikai előtisztítóként (gereb, 10 m/m-es rács, homokfogó) működött, továbbá a rácsszemét számára négy rothasztótartályt telepítettek.