Juhász Endre: A csatornázás története (MAVÍZ, Budapest, 2008)
Bevezetés
Feleségemnek BEVEZETÉS 1 A szennyvízelvezetés címszó a gyűjtés (csatornahálózat), a tisztítás (folyadékfá- zis-tisztítás, iszapkezelés), az elhelyezés (befogadóba juttatás, hasznosítás, iszapelhelyezés) együttes gyűjtő fogalmát jelenti. 2 A közműolló egy adott térség ivóvízellátása és szennyvízelvezetésének különbsége, mely vetíthető bekötött lakások számára, ellátott lakosokra stb. 3 Csatornázási rendszerek: egyesített (úsztató), elválasztott, vegyes és javított vegyes rendszerűek lehetnek. Ezeken belül megkülönböztetünk gravitációs és különböző kényszeráramol- tatású eljárásokat. Magyarországon a szennyvízelvezetés1 történelmi léptékben mérve viszonylag csekély múltú - hacsak a római kori Aquincum csatornáit nem számítjuk ide. Az ivóvízellátás mellett a csatornázás - főleg Magyarországon - mindig is mint „mostohatestvér” szerepelt, aminek okait kutatva érdekes művelődéstörténeti és gazdasági összefüggésekre bukkanunk. Mindjárt adódik az első kérdés: honnan a „csatorna” szavunk, amikor a legtöbb nyelv a latin eredetű canalis szót adaptálja? A választ talán Czuczor Ger- gely-Fogarasi János A magyar nyelv szótára I—VII. c. munkájában (Pest, 1862-74) találjuk, amelyben az áll, hogy „egy 1261-iki oklevélben előfordul a chaturna szó” amely hangzása alapján ugyan meggyőzőnek tűnik, miközben nem lehetünk biztosak abban, hogy középkori eleink hasonló csatornát értették-e alatta, mint mi. A csatornázás kiépítettsége egyben az adott kor életminőségi mutatója is. A csatornázási rendszerek2 kialakítása a történelem során megváltozott. Míg kezdetben elsősorban az egyesített rendszer (csapadék és szennyvíz együttes elvezetése) alkalmazása volt az uralkodó, addig a 21. század elején - alapvetően gazdasági megfontolásokból és a csapadékelvezetés háttérbe szorításával - csaknem kizárólag elválasztott rendszereket építenek. Történelmi örökségünk, hogy az örökké szűkös pénzügyi lehetőségek miatt a csatornázás az ivóvízellátáshoz képest mindig „mostohagyereknek” számított, fejlesztése másodlagos volt. E lemaradás mértékének érzékeltetésére - sajátos magyar kifejezésként - a szaknyelv a közműolló3 címszót használja. Ez az olló másfél évszázadon keresztül egyre tágabbra nyílt, s csak az Unióba történő belépés adott lényeges lendületet az olló szárainak közelítésére. Fontosnak tartom leszögezni, hogy noha a földfelszín alatt húzódó csatorna- rendszerek építészetileg nem éppen látványosak, a megépítésüket eredményező mérnöki teljesítmény azonban éppoly figyelemreméltó, mint a magasépítészeté. Annak reményében bocsátom útjára ezt a könyvet, hogy általa sikerül bemutatni szennyvizes ágazatunk történetét a maga minden - a műfajból adódó - rútságával és szakmai szépségével együtt. Bizakodom, hogy talán sikerült arra is felhívni a figyelmet, hogy a csatornázás jelentősége éppoly fontos, mint az ivóvízellátásáé, az e területen dolgozók erőfeszítései éppúgy megérdemlik a társadalom elismerését.