Juhász Endre: A csatornázás története (MAVÍZ, Budapest, 2008)
A csatornázás helyzete a két világháború között
3. A CSATORNÁZÁS HELYZETE A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT BALRA Csatorna szigetelése JOBBRA Csatornamunkások az 1930-as években a budapesti Vámház téren 10 Szilágyi, 1937. 11 A módszert az jellemzi, hogy a csapadékcsatorna méretezésénél figyelembe veszi a változó esőhevességet és a változó lefolyási tényezőt. A csatorna bármely vizsgált szelvényére nézve mértékadónak azt az esőhevességet veszi, amelynek időtartama egyenlő a lefolyási idővel, vagyis azzal az idővel, ami alatt a vízgyűjtő terület legtávolabbi pontjára hullott vízrészecske a felszínen lefolyva eléri a csatornát, és a csatornában a vizsgált szelvényig eljut. derrel kapcsolatos adatokat az FM Vízrajzi Intézetétől, ill. a folyam- vagy kultúrmérnöki hivataloktól kellett beszereznie, míg a talajvízállást és az altalaj minőségét illető helyzetről saját próbafúrásai révén kellett meggyőződnie. Az említett jövőbeli fejlődést Finály „a mai drága és rossz hitelviszonyok mellett elegendő, ha 10-20 évre előre” javasolta tervezni. „A távolabbi jövő igényeit legcélszerűbben úgy elégítjük ki, hogy a később beépítendő területek vizét külön gyűjtővel vezetjük a főgyűjtő alsóbb szakaszaihoz. Ily módon függetlenítjük a megépülő hálózatot a távolabbi jövőben sorra kerülő bővítéstől. Csupán a főgyűjtő alsó szakaszait méretezzük már eleve bővebben’.’ Gazdaságossági szempontból a közös rendszert általában olcsóbbnak tekintette az elválasztónál, mert ez utóbbinál kettős csatornahálózatot kellett kiépíteni. De ezt sem minden esetben, pl. akkor, ha a csatornázandó település egy vízfolyás mellett hosszan elnyúlva fekszik, avagy vízfolyásokkal átszelt - ilyenkor a csapadékvizek rövid csatornaszakaszokkal közvetlenül a vízfolyásba vezethetők. Ebben az esetben nincs szükség a városból kivezető nagyméretű és drága főgyűjtőre, mert csupán a szennyvízcsatorna-hálózat kisméretű főgyűjtőjét kell a tisztítótelepre vezetni. Ami a fenntartási költségeket illeti, Finály a közös rendszerű csatornázást előnyösebbnek ítélte, bár azt is megjegyezte, hogy kellő esés mellett a különbség nem számottevő. Ezen kérdések tisztázása után a szerző behatóan foglalkozott a csatornaszelvények méretezésével, a keresztszelvény célszerű alakjának megválasztásával, a csatorna mélységi fekvésével, esésével, a csatlakozások kiképzésével stb. Ez utóbbi témák szakértője volt Szilágyi Gyula is, aki akkor a budapesti műegyetem vízépítési tanszékének adjunktusa volt. A városi csatornák méretezése10 című tanulmányában az USA-ban használt racionális számítási módot11 mutatta be a hazai mérnököknek, jóllehet hozzátette, hogy azt hazánkban első ízben Farkas Árpád fővárosi műszaki főtanácsos alkalmazta a pesti csatornahálózat méretezésénél 1918-ban.
