Juhász Endre: A csatornázás története (MAVÍZ, Budapest, 2008)
A csatornázás az ókortól az újkorig
A CSATORNÁZÁS AZ OKORTOL AZ ÚJKORIG Pieter de Hooch festménye Bélidor könyvének címlapja 34 Leonardo da Vinci, 1960. 35 Philosophiae Naturális Principia Mathematica. 36 Gruber-Blahó, 1963. A „VIZES" SZAKTUDOMÁNY ÚTTÖRŐI A kimagasló személyek köré tömörült diákság összességét „universitasnak” nevezték. Az első ilyen szervezett universitas a XI. sz.-ban Bolognában alakult, azaz ez volt Európa első egyeteme, a szervezett tudományos oktatás bölcsője. A XI1-XIII. században ezekből az universitasokból alakulnak sorra az igazi egyetemek (Cambridge, Oxford, Padova, Prága, Krakkó, Pécs, Heidelberg stb.). A főleg humán jellegű ismeretek mellett - ha nem is vezető helyen - megfért a matematika és a fizika is. A mai tudományok - beleértve a víz-, még közelebb a víziközmű-építés - alapjait gyakorlatilag ez időben kezdték lerakni. Ez utóbbi fogalomkörébe bele kell érteni természetesen a témánkhoz kapcsolódó, később kialakult hidraulika, geodézia, talajmechanika, vízkémia, építőanyagismeret, statika, hidrológia stb. szakterületeket, amelyek mindmáig hozzátartoznak a csatornázással kapcsolatos tervezési, kivitelezési és üzemeltetési tevékenységhez. A következő két évszázad egymás mellett és egymást követve adta a tudósokat. Különösen a szerkezetek állékonyságával, az anyagok tulajdonságainak feltárásával alapozták, illetve gyarapították a technikai ismereteket. Nem belemenve a tudomány és a tudományágak fejlődésének részleteibe, csak néhány természettudósra hívnánk fel a figyelmet, akiknek munkássága segített a vízépítés elméleti alapjainak kidolgozásában. Különlegessége miatt nem lehet közülük kihagyni Leonardo da Vincit (1452-1519), aki egy személyben volt természettudós, művész és orvos. Elsősorban az ábrázoló művész szemével vizsgálta a maga körüli világ természeti jelenségeit, sokat kísérletezett, de nem próbálta megfigyeléseit matematikai formába önteni, nem is tette közzé tapasztalatait, ezért gyakorlatilag nem hatott a tudomány fejlődésére. Ennek ellenére érdekes, hogy mindenféle elméleti okoskodást kizárva csak a közvetlenül észlelt jelenségekből vont le helyes következtetéseket. Rengeteg tanulmányt készített egy nagy „Vízözön” képhez, amelynek érdekében behatóan tanulmányozta a folyóvíz mozgását is, a hullámzást, és megállapította, hogy például az áramlás sodra gyorsabb a víznél stb. De a gyakorlat is lekötötte figyelmét: öntözőcsatornát tervezgetett Pisa és Firenze között, amely paradicsommá változtathatta volna a vidéket, és növelte volna kereskedelmi jelentőségét.34 A világ szerencséjére a korszakos fizikus, Isaac Newton (1642-1727) tudományos eredményeit Leonardótól eltérően nem csupán jegyzetkönyvébe rótta bele. 1687-ben megjelent „Principia”35 c. híres művében elméleti úton vezette le az ellenállás négyzetes törvényét. Szerinte a test összellenállása a folyadék tehetetlenségétől függő ellenállásból és az áramlásba helyezett test felületén keletkező, folyadéksúrlódás által meghatározott ellenállásból tevődik össze. Az ellenállás e két összetevőjén kívül megemlítette még a folyadék rugalmasságának és a kohéziós erőknek sokkal gyengébb hatását is.36 Érdekesség, hogy Franciaországban a XVIII. sz. közepétől először kezdték
