Juhász Endre: A csatornázás története (MAVÍZ, Budapest, 2008)

A csatornázás fejlődése a II. világháború után

A CSATORNÁZÁS

A balatonfőkajári szennyvíztisztító telep

TÖRTÉNETE

fel egy nagyobb kapacitású telep, ahol a tisztított víz befogadója már nem a tó, hanem a Séd lett. Ez egyben a régió elnevezését is megváltoztatta.

A MOBA átemelőknek köszönhetően a hazai első regionális vezetékrendszer megvalósítása a Balaton térségében kezdődött. A regionális rendszer előnyei mellett azonban - kellő tapasztalat híján - hátrányai is kiütköztek. Az elsőként megjelenő probléma a kellemetlen szaghatás volt. Iker nyomócsőre nem volt pénz. A hidraulikailag csúcsvízre méretezett hosszú nyomóvezetékekben a szennyvíz berothadt, az átemelők környékén a bűz nehezen volt elviselhető. A DRV szakértőgárdája - élén Varga Gyula Istvánnal - hosszú kísérletezés után sikeresen megoldotta a problémát egy eliminálóberendezéssel. A másik negatívum a szállított vizek káros állapotváltozása lett (a berothadt víz szervesanyaghiánya), ami a tisztítótelepek nitrogén eltávolítását hátrányosan befolyásolta. Ez egyébként a régiós (agglomerációs) határok indokolatlanul erőltetett kiterjesztése miatt mára általános problémává vált az országban.

Különösen a parti települések esetében - csapadékelvezető rendszer hiányában - nagy mennyiségű idegen víz terheli a hálózatot, átemelőket és a tisztító- telepeket. Ez főleg a hosszú távvezetékek esetében okoz felesleges költségeket. A lellei telepről a szennyvíz a hosszú vezetéken jut a Koppány-patakon keresztül a Kapósba.

A hét régiót tartalmazó parti települések 2007. évi adatai: Szennyvízcsatorna-hálózatok hossza: 1880 km; átemelők száma: 396;

szagtalanító eljárással kezelve a hálózat 80 százaléka; szennyvízbekötések száma: 120 500;