Juhász Endre: A csatornázás története (MAVÍZ, Budapest, 2008)
A csatornázás fejlődése a II. világháború után
4. A CSATORNÁZÁS FEJLŐDÉSE A II. VILÁGHÁBORÚ UTÁN csételő folyamatot indít a Bős-Nagymaros vízlépcsőrendszer megépítésének ügye. Az igaztalanul megbélyegzett vízimérnöki szakma népszerűtlen lett, ezért lényegesen csökkent a felvételizők száma, megszűnt a levelező tagozatos képzés. Központi oktatáspolitikai döntés nyomán sor került a műszaki szakok integrációjára, így a korábbi bajai szakok: a vízellátás-csatornázás és az általános és mezőgazdasági vízgazdálkodás már csak szakirányokként jelenhettek meg az építőmérnöki szakon belül. A ’80-as évek végén tehát újra meg kellett határozni a képzés célját, a közös építőmérnöki törzsanyagot és a rá épülő szakirányokat. A képzés jellege elvesztette a vízgazdálkodási kizárólagosságát, a szélesebb szakmai területet felölelő építőmérnöki ismeretanyag elsajátítása azonban kedvezőbb helyzetbe hozta a végzett hallgatókat a munkaerőpiacon. Épül a bajai főiskola új könyvtára KÖRNYEZETTUDATOS GONDOLKODÁS A MÉRNÖKKÉPZÉSBEN 1992-ben döntés született a környezetmérnöki szak indításáról a Vízgazdálkodási Intézetben. Az oktatói kar mindkét szakon közel azonos, ami garantálja, hogy a Baján végzett környezetmérnöknek valóban lesz mérnöki szemlélete és az építőmérnöknek környezettudatos gondolkodása. Az új szak indítása lehetővé tette a beiskolázási keretszám növelését, és a bős-nagymarosi politikai hatás lassú eróziója nyomán az építőmérnöki szakon is újraindult a levelező tagozatos képzés. Az intézet túljutott a hullámvölgyön, a hallgatói létszám emelkedett, és az oktatói minősítések területén is sikerült előbbre lépni.
