Juhász Endre: A csatornázás története (MAVÍZ, Budapest, 2008)
A csatornázás fejlődése a II. világháború után
4. A CSATORNÁZÁS FEJLŐDÉSE A II. VILÁGHÁBORÚ UTÁN LENT A táblázat az 1966. évi állapot szerint néhány dunántúli város csatornázottságát mutatja be 10 Az igazgatóságok területén megalakítandó Vízminőségi Felügyeletek létrehozásáról egy 1962. évi OVF-utasítás rendelkezett, ezt követően 1964-ben alakult meg az OVF szervezetén belül a központi vízminőségi felügyelet. 11 Politikai megfontolásból a kommunista hatalom az 1949-53 közötti években a déli és nyugati határ menti településeket teljesen elszigetelte. E településeknek hosszú ideig semmi esélyük nem volt a fejlődésre, így a közmű-infrastruktúra fejlesztésére sem. 12 Kőszeg ekkor még nem rendelkezett szennyvízcsatornával, az ingatlanok a csapadékvíz-elvezetőkbe voltak bekötve. A szakmai főosztály — felismerve a felszíni és felszín alatti vízbázisokkal történő gazdálkodásnak szükségességét - 1964-ben, Holló István (1903-1984) mérnök vezetésével - létrehozta a Központi Vízminőségi Felügyeletet, valamint az Igazgatóságok vízminőségi felügyeleti szerveit.10 Ezt követően 1966 végén megalakult az OVH Vízkészlet-gazdálkodási Központ, amely ellátta a vízminőségi és vízföldtani felügyelet teendőit is. A TELEPÜLÉSI CSATORNÁZÁSOK MEGINDULÁSA A hatvanas évek elejére a megszorító intézkedések11 kezdtek enyhülni, így ezeken a területeken - mintegy 15 év stagnálás után - lehetőség nyílott az előrelépésre. Szegeden, Baján, Mohácson, Kőszegen, Sopronban, Szentgotthárdon, Celldö- mölkön, Mosonmagyaróváron ezekben az években indulhatott meg a csatorna- építés, igaz, alacsony színvonalon. A szennyvizek összegyűjtését ugyan megoldották, de a tisztítómüvek építése pénz hiányában többnyire csak a mechanikai fokozat kiépítésére korlátozódott. A határ menti városok mellett az ország belső részeiben is jelei mutatkoztak az előrehaladásnak. A Dunántúlon Szombathelyen, Székesfehérváron, Szek- szárdon, Marcaliban, Nagykanizsán, Kaposváron, Tatán, Veszprémben stb. indult meg a csatornafejlesztés. A Duna-Tisza közén Kiskunhalas, Kiskőrös, Nagykőrös, Cegléd, Kecskemét, Kalocsa, Lajosmizse említhető, míg a Tiszántúlon Szentes, Hódmezővásárhely, Mátészalka és még jó néhány település szennyvíz- elvezetését tűzték napirendre. A városokat gyakorlatilag a kényszer is hajtotta, ugyanis a vízellátást korábban csaknem az egész város területére kiterjesztették. Az északi, északkeleti térségben (Nógrád, Heves, Borsod) csak az ipari városok kaptak csatornafejlesztésre lehetőséget. A szocialista tervgazdálkodásban az ipar fejlesztésének mikéntje döntően politikai kérdés volt, ezért például talajadottságok figyelmen kívül hagyása mellett került sor nagy beruházásokra (paksi atomerőmű, sztálinvárosi acélmű, ill. papírgyár, váci cementmű stb.). Az építés szempontjából kedvezőtlen lösztalajokba - kényszerből - csak rossz vízzáróságú csövekből lehetett hálózatot építeni. A megsüllyedések miatt bekövetkező törések folytán a lösz olyannyira átázott, hogy ennek tulajdonították a dunaújvárosi hosszú dunai partszakasz Város Hálózat hossza [km] A bekötött lakások száma [db] Bekötések aránya [%1 Dunaújváros 49 9 689 84,7 Győr 76 18 033 73,9 Komló 42 4 951 67,5 Kőszeg121 581 57,4 Oroszlány 17 3 476 80,2 Sopron 47 8 262 68,6 Szombathely 64 11 907 68,2 Pécs 125 21 402 52,9