Ihrig Dénes (szerk.): Kiskörei-vízlépcső - Vízügyi Közlemények 1973. évi külön kötete (OVH – VITUKI, Budapest, 1973)
2. rész. A Kiskörei-vízlépcső építése - 2.8 Dobó István: Tervezői művezetés
2.8 TERVEZŐI MŰVEZETÉS Dobó István1 A tervezői művezetési feladatok ellátása olyan rendkívüli méretű és bonyolultságú létesítményeknél — amilyen a Kiskörei-vízlépcső és főművei is — a lényegesen nagyobb munkamennyiségen túl már külön szervezetet is igényel. Ezért a Vízügyi Tervező Vállalat (VIZITERV) külön művezetői osztályt hozott létre, amit indokolt az is, hogy a VIZITERV a fokozott művezetői tevékenység keretében elvállalta az ilyen nagy létesítményeknél alapvető fontosságú állandó helyszíni kitűzési és ellenőrző mérési feladatokat is. Ennek lényeges részfeladata volt — a kiviteli állapotrajz folyamatos vezetése, — a megvalósulási térkép készítése, valamint — a földmunka igényesebb szakaszainak szúrópróbaszerű tömörségellenőrzése is. Az elmondottak szerinti munkák ellátásához a VIZITERV 1968-tól 1972 végéig 8—10 főből álló műszaki gárdát tartott állandóan a helyszínen, megfelelő létszámú segédszemélyzettel. Közülük 3—4 fő a napi művezetési feladatok ellátásán kívül az alkalmanként helyszínre utazó felelős tervezők művezetői tevékenységét is koordinálta. Ez utóbbi szaktervezői művezetés a VIZITERV 30 tervező osztálya közül 17-et, ezen belül mintegy 50 mérnököt és 6 külső altervező vállalatot, ezen belül mintegy 15 mérnököt érintett. Az l/а. és b. ábra az építés öt éve alatt tervezői művezetésre és a kitűzés, ellenőrzőmérés stb. geodéziai munkáira fordított mérnöknapokat szemlélteti. Ugyanezen időszak alatt a két beruházó vállalat és a VIZITERV közötti. kizárólag művezetői megrendeléseket és intézkedéseket magában foglaló napló 120 kötet, azaz 3000 oldal terjedelmű, a kitűzési és ellenőrzőmérési munka eredményeit és nagyobb rajzot nem igénylő vázlatait tartalmazó napló pedig 110 kötetnyi, azaz 2750 oldalnyi közlést és adatot tartalmaz. A művezetési feladatok ellátásához a helyszíni kirendeltség irodájában egy sorozat teljes tervdokumentáció állott rendelkezésre, ami joggal nevezhető tervtárnak is, hiszen a benne szorosan rendezett tervanyagok 11 m2 falfelületet foglaltak el. 1 Dobó István oki. mérnök, a Vízügyi Tervező Vállalat irodavezető főmérnöke 12* 179