Ihrig Dénes (szerk.): Kiskörei-vízlépcső - Vízügyi Közlemények 1973. évi külön kötete (OVH – VITUKI, Budapest, 1973)
2. rész. A Kiskörei-vízlépcső építése - 2.5 Csecskedy Géza–Kovács Géza: Az építés szivárgásgátlási és víztelenítési munkái
vei. Az összefüggések alapján a résfal áteresztöképességi együtthatója kiszámítható. A 2. ábra jelöléseivel a résfal áteresztöképességi együtthatója (kisebb elhanyagolásokkal) : , _, s m%-ml Kr , * о « l ml—ml E kvantitatív jellemzőn kívül megrajzolható a talajvízszint rétegvonalas képe, melynek szinguláris pontjaiból — ha ilyenek léteznek — forrásokra, vagy nyelőkre, azaz résfalhibákra lehet következtetni. Az erőműnél négy, a duzzasztómű félszakaszán hat, a hajózsilip kamrájánál és felső főjénél hét keresztmetszet vizsgálatát tervezték úgy, hogy e szakaszokon a három kútsor ezen keresztmetszetekben megvolt. Egyéb helyeken csak két kútsor létesült. Az építés adta lehetőségektől függően a vizsgálatot — mely a vízszintek előírt szint körüli tartásából és észlelésekből állt — szakaszosan végezték. A vizsgálat kimutatta pl. azt, hogy az erőmű szakaszán résfalcsatlakozási hiba volt a felvízi támfal résfalalapjának csatlakozásánál, ez azonban eltűnt a hiba kijavítása után és a javítás eredményességét a kísérlet későbbi szakasza igazolta. Megállapítható volt, hogy a résfal nem érte el elektromos modellkísérletek során feltételezett k = 5-10~~7 m/s áteresztő- képességi együtthatójú vízzáróságot, de az elért vízzáróság (kb. 2-10~~c— 2-10“7 m/s) — melynek számszerű megállapítása sok zavaró körülmény miatt nem volt végrehajtható olyan magas szinten, mely csak a laboratóriumi kísérletektől várható, — elegendő volt abból a szempontból, hogy a felhajtóerő, a szivárgó víz kilépési sebessége ne növekedjék az előírt biztonságot károsan csökkentő módon. 2.5—2. ábra. A résfal áteresztőképességének vizsgálati sémája. 1 = szürke iszapos homok, 2 = szürke folyós homok, 3 — szürke homokos iszap, 4 = szürke kövér agyag, 5 — vákuumkút, 6 = résfal, 7 = észlelő kutak, a résfalvizsgálathoz Fig. 2.5—2. Schematical drawing of permeability tests on slurry-trench cutoff walls. 1 = Gray, silty sand, 2 = Gray, liquid sand, 3 = Gray, sandy silt, 4 — Gray, fat clay, 5 = Vacuum well, 6 = Slurry- trench wall, 7 = Observation wells for permeability testing Puc. 2.5—2. Схема испытания пропускной способности противофильтрационной завесы. 1 = серый илистый песок, 2 = серый сыпучий песок, 3 — серый песчаный ил, 4 = серая жирная глина, 5 = вакуумный колодец, 6 = противофильтрационная завеса, 7 = колодцы для наблюдений при испытании противофильтрационных завес 135