Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
II. rész: Az egyes vízvidékek szabályozási munkáinak története - 3. A Duna Budapesttől a déli országhatárig
11.28. ábra. Budapest a török uralom alatt. Magyar naszádok és romboló hajók támadása 1602. október 8-án a Pest-budai török hajóhíd előtt ca táján, a mai Nemzeti Színház környékén a József körút nyugati oldalán — Sándor téren — Mária utcán érte el az Üllői utat —, majd rövid szakaszon ezt az utat követve — a Rákos utcán, Bakáts tér környékén kivezetett a Dunáig és abba, a mai közraktárak környékén torkollt, valamivel a Pe- tőfi-híd fölött. Ez a régi Duna-ág, mely közelítőleg a mai Nagykörút vonalát követte, igen kanyargós volt, medre idővel mindinkább elfajult. Hogy ez az ág mikor szűnt meg, mint élő vízfolyás, arra adatunk nincs. Valószínű, hogy a középkorban már csak árvizek alkalmával kapott vízpótlást, mégpedig nemcsak a Dunából, hanem a még szétterülő szabályozatlan Rákos-patakból és Városligeti tavakat, mocsarakat tápláló és Kőbánya környékén eredő patakból is. E mocsaras területből kiálló kisebb-nagyobb szigetek között a legnagyobb a mai Bazilikától a Kálvin térig húzódó sziget volt, amelyen az első pesti település keletkezett. A Váci, Kerepesi, Kecskeméti, Üllői utak keresztezésénél még hidak voltak. E Duna- ág mesterséges feltöltésére lehet következtetni a városi tanácsnak abból az intézkedéséből, melyet a török iga alól való felszabadulás után adott ki. A város vezetősége az eladni való áru után csak egy garas vámot szedett, de kötelezte a vásárosokat, hogy hazafelé menet egy szekér törmeléket, vagy szemetet vigyenek ki a városból a határba, a város közelében húzódó régi mederbe. Ma már ennek a medernek nyomait épületek alapozásánál vagy közművek építésénél találhatjuk csak meg. (A várfalnál, a mai Kiskörút vonalán levő várárok valószínűleg mesterséges árok volt.) A Duna következő mellékága a jobb parton, a Gellért-hegy alatt ágazott ki és Lágymányoson, a mai Kábelgyártól keletre fekvő mély részen haladva, Albertfalva alatt a Kutya-villa környékén ömlött a promon- tori (budafoki) ágba. A Duna főága a Gellért-hegytől délre ki- szélesedett: a mai Műegyetem területének egy része meder volt és partja körülbelül a Budafoki út vonalán haladt. Nagy szélessége miatt ezen a szakaszon zátonyok, szigetek képződtek, melyek között a legnagyobb az Onos-sziget vagy Kopaszi-zátony, jeges árvíz alkalmával állandó veszélyt jelentett Pest városa számára. Végül az utolsó elágazás Nagy-Budapest határában a Soroksári-ág, mely keleten Cse- pel-szigetet határolja és a mai összekötő vasúti hídtól délre ágazik ki. Alsó torkolata már kívül esik Budapest határán. A Duna bal parti nevezetesebb vízfolyások közül a legészakibb a Szilas patak vagy Palotai-árok, mely Kistarcsa határában ered és magába fogadja a Kis-víz, Csömöripatak és Sós-patak vizeit is (1. 32. ábrát). A Rákos-patak — amelyet már 1245-ben „Racus" néven említenek — Gödöllő fölött ered és torkolata előtt két ágra szakadt. Az északi a „Schleifer Graben", a Népsziget déli csúcsa magasságában, a déli ága a 14* 211
