Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
I. rész: A magyar vízi munkálatok rövid története különös tekintettel a vizek szabályozására - 2. A vízi munkálatok és az ország gazdasági újjászervezése a XVIII. században (1711–1825)
nehezen adott számára megfelelő támogatást: Krieger Sámuel kiküldésével. Ügy látszik hiába hozta létre a haladó, „felvilágosult" szándékoktól vezetett uralkodó a műszaki igazgatás intézményeit: a korlátolt hivatali bürokrácia féltékenyke- dése elgáncsolta Orczy széles látókörű kezdeményezéseit. Javaslatát rosszindulatúan hatáskör túllépésként tüntették fel, s csak egy baráti közbelépésnek köszönhette, hogy az uralkodó nem megrovással, hanem elismeréssel fogadta azt. A kért támogatást azonban így sem kapta meg. Érthető tehát, hogy a királynői parancs iránti lojalitásból és a feladat iránti lelkesedésből végzett munkája fölött utóbb saját maga is csak élcelődött barátjához, Barcsay Ábrahámhoz írott verseiben: „Ismét meg butykáztam Tiszának árjait. Ott töltém, itt nyitóm iszapolt árkait, Krieger zsinorával mérvén tsavargásit. Jobb egyenességre intéztem folyásit. De mikor én repedt hajlongó hajótskán Tekenő formára vésett tsolnakotskán Ki tészem lelkemet véletlen veszélynek, Béts Pozson Társaim engem tsak nevetnek."* Hiába igyekezett az uralkodót és a kor- mányhatóságokat meggyőzni arról, hogy az egységes szabályozás elsősorban a kamara érdeke a hajózás — a sószállítás és a fa- úsztatás — lehetőségeinek biztosításával, ol- csóbbításával, s hogy a munka költségei rövid idő alatt megtérülnének. Már-már úgy látszik, hogy sikerül megnyernie a megyéket és a kancelláriát egyaránt a nagy vállalkozás számára, amikor — valószínűleg egy rosszindulatú, s javaslatát lekicsinylő, kigúnyoló előadói jelentés hatására — végül is elejtik az egész tervet. Még megkapja a szigeti és a pozsonyi kamaráktól átengedett hajókat és medertisztítógépeket, a vezetése alatt működő folyamszabályozási bizottság is szorgalmazza még egy ideig az Ung és a Laboré szabályozását, maga is reménykedik a karádi Tisza-kanyar átvágásának megvalósításában (1776), azonban a Tiszán már nem tud komolyabb eredményt elérni (13. ábra). Az elutasító királyi leirat után nemcsak a Helytartótanács vonja meg tőle a támogatását, hanem — miután érezték, hogy nem áll mögötte a hatalom támogatása — a megyék is cserbenhagyják. Sokévi meddő erőfeszítés után feladja a kilátástalan küzdelmet s Mária Terézia halála után benyújtja lemondását. * Mint előbb Lemondó levelében (1782. máj. 19.) beszámol végzett munkájáról és összefoglalja javaslatait. Eszerint teljes hosszában szabályozta az Ung, a Latorca és a Laborc folyókat, töltéseiket kijavíttatta, medrüket kitisztíttatta, a víz lefolyását akadályozó malomgátakat és malmokat leromboltatta, s a szükséges helyeken új malomcsatornákat ásatott. Így a vidék, Ungvártól Zemplénig, megszabadult az állandó árvizek veszélyétől. Legfontosabbnak tekintett feladata a Tisza szabályozása terén, megfelelő anyagi támogatás és műszaki segítség hiányában kevés eredményt ért el, de itt is végzett átmetszéseket, partvédő munkálatokat, s végig megtisztíttatta a medret, amivel lehetővé tette a Tisza hajózását a sószállító hajók számára Tokajig. Külön kormánybiztos, gr. Károlyi Antal (1774—1785) vezetésével indult meg a Szamos (már 1770-ben elrendelt) szabályozásának munkája 1775-ben. A kamarai sószállítás érdekeit szolgáló szabályozás elsősorban medertisztításból, a növényzet és a malomgátak eltávolításából állott, ami az érdekelt birtokosok ellenállása miatt sok huzavonára és háborúságra vezetett. A szabályozás befejező szakaszában (1780-tól) megkezdték a túlfejlett kanyarok átvágását is, ami megrövidítette a folyó hosszát és növelte mederfenntartó erejét. A töltéseket — a kiadott rendelet értelmében — 3,5 öl (6,3 m) alapszélességben és 1,5 öl (2,8 m) magasságra építették ki.04 A munka Szuchodolszky Antal mérnökkari kapitány tervei alapján indult, akinek megyei (Kirchbaum Ignác, Szabolcs, Gasz- ner Teofil [?], Bihar) és uradalmi mérnökök (Zanathy Antal és Zimán Ferenc) is segítségére voltak. A munka vezetését utóbb Mezeő Cyrill (Szatmár vm. későbbi mérnöke) az Ecsedi-láp lecsapolásának tervezője vette át, s az átvágások már az ő tervei alapján készültek. A kir. biztos működésének befejezése után azonban a meder fenntartását ismét elhanyagolták, sőt a gátasmalmokat is újjáépítették: két évtized múlva a folyó ismét hajózhatatlanná vált, bedőlt fák, mintegy 125 gátasmalom akadályozta a hajózást és a víz szabad lefolyását. Nem járt sokkal több eredménnyel Károlyi Antal erőfeszítése az Ecsedi-láp lecsa- polásánál sem. Pedig kiváló mérnök állt a rendelkezésére Mezeő Cyrill személyében, akit maga taníttatott a hadmérnöki akadémián, hogy apja, Károlyi Ferenc régi tervét, a láp lecsapolását megvalósíthassa. Mezeő Cyrillben Takáts Sándor joggal vélte felfedezni kora egyik legjelentősebb magyar mérnökét: nagy hozzáértéssel és áldozat- készséggel végezte a rábízott feladatot, s hogy a sikeresnek induló vállalkozás, az 55
