Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
I. rész: A magyar vízi munkálatok rövid története különös tekintettel a vizek szabályozására - 2. A vízi munkálatok és az ország gazdasági újjászervezése a XVIII. században (1711–1825)
egyre sürgetőbben — szükségessé a vízszabályozás: az ármentesítés újabb szántó-, s a lecsapolás újabb legelő- és kaszálóterületek biztosítása érdekében, csatornák építése a termékek értékesítési lehetőségeinek javítása végett. Mire ezek a szükségletek a XIX. sz. elején felmerültek, a fejlődés biztosította kielégítésük eszközeit és feltételeit is: kialakította a munkálatok megfelelő jogi és szervezeti kereteit (a központi igazgatástól a társulatokon keresztül a földmunkások munkaszervezetéig) és biztosította (megfelelő oktatási intézmények és a gyakorlati munka tapasztalatai révén) a műszaki tervezéshez és a kivitelezéshez szükséges szakmai — mérnöki és szakmunkási — képzettséget, jártasságot is . . . Mint a határőrvidék korlátozott sikerrel járó vízszabályozási munkálatai megmutatták: jóidéig még a monarchia hadmérnöki karának készültsége, katonai szervezete sem volt megfelelő ahhoz, hogy a felmerülő feladatokkal megbirkózzék. Természetes tehát, hogy az elpusztult országnak hosszú időre volt szüksége, amíg a megfelelő mérnöki kart ki tudta állítani. A század derekáig alig néhány magyar mérnök (főleg hadmérnök) működött. Döntő fordulatot e téren csak a hazai mérnökképzés, az Institutum Geometricum (1782) megszervezése hozott (ld. később: 2.4). (10. ábra.) A század végén II. József centralizáló törekvései eredményeképpen alakult ki az eredményes munka egyik fontos eszköze, a központi vízügyi igazgatás szerve az Építészeti Főigazgatóság (1788)* és csaknem ezzel egyidőben jelent meg, bár még nem egészen a későbbi formában, egy újabb kor hírnökeként, s az ország gazdasági megerősödésének jeleként, a vízi munkálatok később döntő jelentőségűvé vált szervezeti formája: az érdekeltek társulása. (Ld. később: 2.2.3.) A vízügyi igazgatás eredményes működésének anyagi alapjait az 1815. évi intézkedések, a társulatok működésének jogi alapjait pedig az 1807. évi törvényhozás biztosították. 2.2.1 Ár mentesítések és folyószabályozások Ármentesítések és folyószabályozások a Duna völgyében Különleges szerepet játszottak a vízügyek fejlődésében az ország legfejlettebb, legkonszolidáltabb része, a Kisalföld, ill. a Csallóköz árvédelmi munkálatai. A Duna termékeny, de vízrajzilag igen változékony törme* Teljes nevén: „Vízügyi és Építészeti (Fő) Igazgatóság. Ld.: 2.3 fejezet. lékkúpján már a középkorban megkezdődött az árvédelmi töltések építése. E munkálatok nagy múltja és gazdasági jelentősége teszi érthetővé, hogy itt alakultak ki az árvédelem első szervezeti formái, melyek XVIII. századi fejlődéséről már elég részletes adataink vannak.44- 58-60 Pozsony megye már 1700-ban határozatot hozott, hogy a gátak kijavításában nemcsak a közvetlen érdekeltek, hanem a távolabbi községek is kötelesek részt venni. 1716-ban a megyei mérnök jelentése alapján elrendelték, hogy Felső-Csallóközben minden porta után 6, Alsó-Csallóközben pedig minden porta után 10 napi közmunkát kell a gátakon végezni, mégpedig nemesnek és nem nemesnek egyaránt. A Duna mederváltozásai, partszaggatása és a fokozódó biztonság- igények miatt állandó töltésjavításra és magasításra volt szükség, ami igen nagy munkát rótt a megyékre. 1731-ben olyan határozatot hoztak, hogy a gátak ellenőrzését minden évben biztosítani kell, s a szükséges javításokat szept. 29-ig, Mihály napjáig kell elvégezni. 1736-ból ismeretes már egy árvédelmi készültségi beosztás is, mely meghatározta, hogy egyes szakaszok védelmét melyik község köteles ellátni. Egy 1737-ből való rendelet pedig az említett 1700-as rendelkezést úgy módosítja, hogy a közelebbi és távolabbi területek közmunkákban való részvételét 2:1 arányban állapítja meg. 1784-ben részletes töltésfenntartási szabályrendeletet hoztak, 1786-ban pedig megszervezték a csallóközi járás lakosságának munkáját oly módon, hogy mindenki számára személy szerint kijelölték, hogy — a porták után kivetett — közmunkáját a töltések melyik szakaszán és mikor kell leszolgálnia a megyei mérnök irányítása alatt. Ugyancsak az 1780-as évektől kezdve van tudomásunk állandó gátőrök alkalmazásáról is. Nem sikerült azonban a megyei partiku- larizmus következményeként az érdekelt megyék, éspedig Pozsony és Komárom megyék együttműködésének biztosítása. A felsőbb (pozsonyi) szakasz árvizei gátszakadás esetén ismételten elárasztották az alsóbb (komáromi) területeket is, s így az utóbbiak védelmi munkálatai szükségszerűen eredménytelenek maradtak. A pozsonyi területek védelmében azonban a komáromiak nem voltak hajlandók részt venni. Jelentős ármentesítési munkálatokat végeztek a század folyamán a Felső-Duna egyéb szakaszain is. Ismert eredménye ennek az oroszvári (Moson m.), korábbi, XVII. századi két töltésszakasz kőgáttal való ösz- szekötése és egy máig is fennálló, 4,4 km hosszú egységes védővonal kialakítása. A munkát Kiss József kamarai mérnök tervei alapján Laáb Gáspár megyei mérnök veze50
