Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
I. rész: A magyar vízi munkálatok rövid története különös tekintettel a vizek szabályozására - 2. A vízi munkálatok és az ország gazdasági újjászervezése a XVIII. században (1711–1825)
lehetett szó számottevő vízi munkálatok megkezdéséről sem.) Az ország XVIII. sz. eleji gazdasági helyzetéről legszemléletesebb képet a települési ill. népesedési térképek adnak. Ezek szerint az ország középső területeit délkelet fejé fokozatosan csökkenő népsűrűség, s a szükségszerű korrelációnak megfelelően, a termelőerők színvonalának erős csökkenése jellemzi. Az északnyugati peremvidékek (Nyitra, Pozsony, Sopron, Vas megye stb.) színvonala még némileg megközelíthette a szomszédos kapitalizálódó Ausztria népsűrűségét és így gazdasági színvonalát is, azonban az alföldi területek (a Nagy- és Kiskunság, Arad, Csanád stb.) színvonala helyenként még a kora Árpád-kori, feudalizmus-előtti szintet sem érte el. A megyék népsűrűsége ugyanis a négyzetkilométeren- kénti 20—30 főről, nyugatról délkelet felé haladva, fokozatosan 2—3 főre csökkent, s egyes területeken, pl. Bács-Bodrog megyében még az 1,5 főt sem érte el.56* Ennek a sajátos népesedési és gazdaságföldrajzi lépcsőnek kedvezőtlen hatása pedig számos vonatkozásban (pl. a termésátlagok, kataszteri jövedelem stb. tekintetében) még századunkban is kimutatható. Természetes tehát, hogy ez a vízi munkálatok történetében, a szabályozási tevékenység földrajzi terjedésében is éreztette hatását. A rendszeres vízszabályozási tevékenység ugyanis ezen a gazdaságföldrajzi lépcsőn haladva jutott el a XIX. sz. derekán az ország középső részére, a Tisza völgyébe.50’ 57 XVIII. századi történelmi fejlődésünk legdöntőbb mozzanatának és legjelentősebb eredményének az ország gazdasági regenerálódását, újjászervezését kell tekintenünk. Ebből a szempontból kell értékelnünk a század történetének minden más mozzanatát: az ellentétes erők rendkívül bonyolult és ellentmondásos szerepét is. Korábbi történet- írásunk, a tényeknek csak egyik csoportját tekintetbe véve, egyoldalú képet adott, amikor a századot, mint a „Habsburgok gyarmati rendszere kiépítésének korát" tartotta számon. Valójában a kiépülő központi hatalom gazdaságpolitikájában is találhatók haladó, pozitív elemek, viszont a helyi (nemzeti) törekvéseket képviselő rendek szerepét egyre inkább a haladás fékjévé vált osz- tályérdekek védelme jellemezte. Ugyanakkor azonban a felvilágosult abszolutizmus eszméivel igazolt központi igazgatás, mely elsősorban az összbirodalom, a „Habsburg- ház" gazdasági és politikai megerősítését tartotta szem előtt, s mely képviselőiben is idegen volt, nem volt képes arra, hogy eb* Az újabb kutatás vitatja ugyan az 1720. évi népességi statisztika adatainak megbízhatóságát és helyesbíti az Acsády által közölt számokat; ez azonban nem érinti a peremvidék és az Alföld közötti népesedési arányok és a színvonalkülönbség kérdését! ben tekintettel legyen a helyi érdekekre, vagy felhasználja a helyi, nemzeti törekvéseket is. így azután nem szolgálhatta eredményesen és következetesen a haladás ügyét sem. Másrészt pedig a rendek — az egyes haladószellemű főurak éppúgy, mint a köznemesség, a megyék — fő törekvésük a társadalmi statusquo védelme és anyagi eszközeik, lehetőségeik korlátái ellenére is, sok pozitív kezdeményezéssel szolgálták az ország gazdasági növekedését. Az uralkodó és a rendek előtérben álló küzdelme, a történelem felszínén lejátszódó események mögött egy mélyebb és döntőbb fejlődési folyamat zajlott le, melynek hőse az ekkor nemzetté szerveződni kezdő nép volt. Ez a folyamat: a föld visszahódításá- nak, benépesítésének és megművelésének, általánosságban szólva a termelőerők újjászerveződésének folyamata. Előfeltétele annak, hogy az ismételten kifosztott, megtizedelt, gazdasági fejlődésben visszavetett, politikai önállóságától megfosztott ország behozhassa lemaradását a XVIII. sz.-ban már a kapitalizálódás útjára lépett nemzetek versenyében . . . Ezek nélkül az összefüggések és távlatok nélkül nem érthető a XVIII. század magyar történelme, s különösen csak ennek alapján értékelhetők reálisan azok a teljesítmények, melyeket az ország a társadalmigazdasági és műszaki fejlődés terén elért. E távlatból tekintve a XVIII. század és a XIX. első negyede, sőt első fele: történelmünk lényegében egységes korszaka. Különbség az első mintegy száz esztendő és az utolsó 25 év között csak a fejlődési folyamat, illetve a társadalmi szükségletek tudatosságának fokában és az események fokozódó sűrűségében, egyre gyorsuló menetében ismerhető fel. Ezt az egységes tárgyalást, s két, esetleg három kisebb szakaszra bontott beosztást kívánja a vízszabályozás történetének bemutatása is. A XVIII. sz. első felének feladata a lakatlan területek újbóli benépesítése, a gazdasági-társadalmi élet alapjainak megteremtése volt: az új birtokosok még a század derekán is szinte ostromolták a telepítési bizottságokat földmívesek, a városok, falvak pedig kézművesek betelepítése érdekében. Az ország középső részei a század végére is alig tudták magukat ismét felküzde- ni a középkorban már elért, de azóta rég túlhaladottnak számító színvonalra, ami lehetővé tette volna számukra, hogy részt vegyenek az ország gazdasági-műszaki újjászervezésében, a termelés korszerűsítésében — és az ehhez szükséges vízi munkálatok tok, vízszabályozások megkezdésében. A gazdasági újjászervezés munkáját ugyanis a középkorhoz viszonyítva nemcsak 47
