Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)

I. rész: A magyar vízi munkálatok rövid története különös tekintettel a vizek szabályozására - 1. A vízi munkálatok kezdetei a Kárpát-medencében és szerepük Magyarország gazdasági életében a XVII. század végéig

Gazdasági célú vízi munkálatokkal — ki­sebb ármentesítésekkel és főleg vízhaszno­sításokkal, vízimalmok és halastavak építé­sével — csak a török által meg nem szállt területeken, leginkább a Kisalföldön és Er­délyben találkozunk. Az ország túlnyomó részében azonban, elsősorban a peremvidéken — a „végeken" — mindkét oldalon a hadászati célú, védel­mi jellegű vízi munkálatok kerültek előtér­be: a várak — szigetvárak, sárvárak — vé­delme érdekében végzett munkálatok. A folyók, vagy a folyók árterületeinek, mocsarainak szigetein keletkezett ősi tele­pek várainak védelmét, megközelíthetetlen­ségét mesterséges beavatkozással is igyekez­tek biztosítani, vagy fokozni. Az ilyen tö­rekvések eredményességének jellemző, és talán egyik legmegdöbbentőbb példája a Báthori család tulajdonában levő s a XV. század folyamán (1492?) kiépített Ecsed vá­rának védelme érdekében végzett munkála­tok hatása. A Kraszna medrébe épített mes­terséges gátakkal itt a vár védelmére az egész vidéket elárasztották. Olyan területen, mely a bronzkori telep-maradványok és Ár­pád-kori adatok szerint ősidők óta lakott, virágzó vidék volt, kilenc falu esett a vár védelmét szolgáló elárasztás áldozatául. Nyilvánvalóan ez a mesterséges beavatko­zás és a geológiai átalakulás — a peremi medence süllyedése — együttes hatása veze­tett a Kraszna medrének teljes elfajulására és a környék olyan arányú elmocsarasodá- sára, amit az ember csak sokára, a XIX. sz. végére tudott nagyszabású lecsapolási, csa­tornaépítési munkálatokkal megszüntetni (5. ábra). Az ilyen hadászati célú vízi munkálatok­nak nagy múltja volt már az ország minden részén. A honfoglalás kori gyepűrendszerben jelentős szerepet játszó Kapu (Kapuvár) pél­dául hasonlóképpen egy peremi medence adottságait kihasználó, vízi munkálatokkal megerősített védelmi pont volt. XV. századi birtokosa, a Kanizsai család, a vár védelmét 54 méter széles várárok rendszerrel fejlesz­tette tovább, melyet a Rába, ill. a Kis-Rába vizével tápláltak.51 Mikor a török hódoltság idején az ország korábban legnépesebb, legvirágzóbb terüle­tei váltak határterületté, végekké, természe­tes, hogy ennek a régi gyakorlatnak a köve­tése itt is általánossá vált. így például a dunántúli magyar, majd ké­sőbb török végvárak rendszerében jelentős szerepet játszottak a Sárvíz, Sió és a Kapós völgyének várai: (Székes)Fehérvár, Simon- tornya, Ozora, Dombóvár, Kapos(új)vár, Sárszentlőrinc, Agárd, Pincehely, Döbrököz. A Balaton-mellék, a Zala-völgy, és a mellék­folyók mocsaraiban épült várak közül neve­zetessé váltak: a még római, IV. sz.-i ere­detű Zalavár (a népvándorlás idején Privina fejedelem Mosaburg-ja, amit végül a kuruc háborúk idején romboltak le), Peleske, Rajk, a IV. Béla alapította Komárvár, Két- hely és főleg Kanizsa, Dél-Dunántúl legfon­tosabb vára, 1000 főn felüli helyőrséggel. A korabeli leírások és az első XVI. század­beli térképek adatai szerint, melyek hiteles­ségét az újabb hidrográfiai kutatások is bizonyítják, a Balaton-melléki várak közül, a vízszint emberi beavatkozásra történt megemelkedése (a Sió elzárása) miatt ebben az időben megközelíthetetlen szigetvárak voltak Fonyód és Szigliget is (6. ábra). A vizek által nyújtott természetes — bár legtöbbször emberi beavatkozással is foko­1.5. ábra. Ecsed vára és elmocsarasodott környéke a XVII. században 40

Next

/
Oldalképek
Tartalom