Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
I. rész: A magyar vízi munkálatok rövid története különös tekintettel a vizek szabályozására - 1. A vízi munkálatok kezdetei a Kárpát-medencében és szerepük Magyarország gazdasági életében a XVII. század végéig
elsősorban a későbbi egyházi, esetleg világi birtokadományozások tárgyát. Ez a magyarázata annak, hogy az adománylevelek, határjárások a XII/XIII. századtól kezdve egyre gazdagabbak vízügyi vonatkozású adatokban. Ebből azonban sem a vizenyős vagy vízzel borított területek arányára, sem a vízrendezési-talajjavító munkálatok arányára nem lehet következtetni, mert ezek az adatok elsősorban az ősi telephelyeken- kívüli területekre (a régi gyepükre) vonatkoznak. A különböző szerzetesrendek, főleg a premontreiek és a bencések — egész Európában általános — meliorációs tevékenysége nyomán nálunk is jelentékeny területek kerültek a mezőgazdaság szolgálatába: „Földeiken majorságokat (grangiákat) létesítettek, amelyek a körülfekvő földek központjai voltak ... a grangiákon a rendtagok egy része a rengeteg erdőket vágta, égette, irtotta és így változtatta azokat szántóföldekké. Mások a mocsaras vidékeket szárították ki. A vizeket csatornákkal levezették és folyócskákba gyűjtötték, malmok hajtására és rétek öntözésére használták. Így a vidéket egészségesebbé és termékenyebbé tették."42 A XIII—XIV. századtól kezdve számos vízszabályozási munka nyomai mutathatók ki. Bizonyára talajjavítási — vízlevezetési célzattal készült a Debrecen határában levő Nagyárok vagy Ördögárok, melyről először egy 1347-ben kelt határjárási okmány emlékezik meg. Ez az árok a hadházi Cserétől a Pác erdőig mintegy 25 km hosszú egyenes vonalú mesterséges meder. Ugyanilyen a Hortobágy pusztát északnyugat—délkeleti irányban átszelő Arkuspatak is, mely szintén már a nevében is mutatja mesterséges eredetét — árok — voltát. Ecsedi szerint az óhati erdőtől délre kezdődő, helyenként (5,5 km hosszban) szabályos medrű patak a Völgyes-tó és más vizek levezetésére a XIII. században készült csatorna, amely a Sárosérrel egyesülve torkollik a Hortobágyba/,:í A középkor sajátos vízimunkálatai a várak, erődítések építésével kapcsolatos hadászati védelmi jellegű vízimunkálatok. A törzsi, nemzetségi települések központjai már a honfoglalás korában is részben mocsárvárak voltak. A német császárokkal folytatott háborúk, majd a tatárjárás ismételten bebizonyították ezek célszerűségét, ezért építésük a XIII. században különösen fellendült. Ismeretes például, hogy a tatárjárás idején Székesfehérvár a környező el- mocsarasodott területeknek köszönhette, hogy megmenekült a pusztulástól. A középkori várak, töltésekkel és várárokkal körülvett városok, sárvárak építése kezdettől fogva összefüggött bizonyos, olykor jelentős méretű, vízépítési munkálatokkal, esetleg nagy területek mesterséges elárasztásával, elvizenyősítésével. Az előzőekben felvázoltak alapján — az eddigi kutatások hézagossága és hatalmas oklevélanyagunk ilyen szempontból való fel- táratlansága ellenére is — megállapítható tehát, hogy hazánkban már a középkor folyamán is végeztek jelentős vízi munkálatokat, mégpedig nemcsak a vízhasználatokkal (halászattal, hajózással, malmokkal stb.) kapcsolatban, hanem attól függetlenül is vízszabályozási célból kizárólag a települések és mezőgazdasági területek árvédelme, a művelhető területnek kiterjesztése, azok zavartalanabb és intenzívebb hasznosítása érdekében. Valószínű, hogy ez a ma még csak hézagosán ismert tevékenység, csak helyi jelentőségű, egyes településeket, városokat, vagy azok határát érintő munkákra (pl. körtöltések építésére) szorítkozott, s nagyobb árvédelmi vonalak kiépítéséről, jelentékenyebb lecsapolási munkálatokról talán csak kivételesen lehetett szó.* Ennek ellenére az is valószínű, hogy ez idő tájt a vízi munkálatok tekintetében sem igen maradtunk el más országok mögött, s ha a török hódoltság nem szakítja meg két évszázadra az ország gazdasági fejlődését, sőt nem veti azt vissza óriási területeken a honfoglalás kori, vagy azt megelőző szintre, a nyugattal egyidőben (a XVII—XVIII. sz.- ban) nálunk is megkezdődött volna a nagyobb vízépítési tevékenység: a vízhasználatok korát a tervszerű vízszabályozások kora váltja fel. E megállapításunkat meggyőzően támasztják alá a középkori vízügyi igazgatás kezdeteire vonatkozó adatok és a Corpus Juris vízjogi intézkedései. 1.3.3 A vízügyi igazgatás kezdetei a középkorban és vízjogi előzmények a Corpus JurisbanVl~'lG Az uralkodói dekrétumok és a Hármas- könyv előzőek során említett vízügyi rendelkezései, az adománylevelek, nádori döntések idevágó megálapításai már egy központi vízügyi igazgatás és egy kialakuló vízjog korai formáját tárják elénk. E vízügyi igazgatás egységességét elsősorban az biztosította, hogy a vármegyei szervezet a középkor folyamán a királyi hatalom helyi képviselője volt. (A központi hatalom és a nemesi vármegye szétválása csak a török hódoltság idején kezdődött meg az idegen uralkodók alatt.) A törvényhozás és a rendeletek kiadása a király vagy helyettese, a nádor jogköre volt, helyi rendelkezéseket a főispánok is * (Pl. Pozsony megyében, Zsigmond Somorja város árvé- dclméről szóló 1426. évi dekrétuma alapján.) 3* 35
