Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
II. rész: Az egyes vízvidékek szabályozási munkáinak története - 9. A Körös–Berettyó vízrendszer
ága van feltüntetve: az egyik a Körös és a másik a Tóvíz. A Körösnek nevezett ág az 1800 körüli térképeken mint Holt-Körös szerepel, holott ez az ág valóban csak akkor vált igazán holttá, amikor a Kis-Sárrét közepén megásták a mai Sebes-Körös medrét. A mocsárból kiszakadó erek olyan bövízűek voltak, hogy Vésztő, Szeghalom és Csökmő határában számos malmot hajtottak. De magán a Sebes- és Kis-Körösön is több malom volt, amelyek segítői voltak a vizek el- vadulásának. A Fekete-Körös a Bihar-hegység legmagasabb csúcsa, a Nagybihar alatt ered. Vízgyűjtőjének csak kis töredéke esik magyar területre. Ant község alatt lép magyar területre, Dabos község mellett elhaladva, a szabályozás előtt Békésnél egyesült a Fehér: Körössel. A meder anyaga a felső szakaszon kavics, majd homok, a magyar részen iszap. A folyó nagyvizei kb. 1,5 m-rel haladták meg a partokat s így gyakori, sokszor nyári elöntéseket is okozott. A Fehér-Körös Romániában, Hunyad- megyében ered. Gyulavárinál lép magyar területre. Szabályozás előtt átfolyt Gyula város és Békés község belterületén és utóbbi alatt egyesült a Fekete-Körössel. A folyó agyagos földbe ágyazta be magát és árvizei a magyar szakaszon l,3m-rel haladták meg a partokat. A Nagy-Körös, vagy Egyesült-Körös a Fekete- és Fehér-Körös békési egyesülésétől csongrádi torkolatáig a szabályozás előtti állapotában mint rendkívül kanyargó folyó — a Berettyó és Sebes-Köröstől eltérően — nem alkotott mocsarakat, hanem a felülről érkező nagy mennyiségű iszapot szétterítve partjai mentén, jól kialakult folyó- háton futott. Természetesen ebben az időben számos fokon át öntötte jobbra-balra nagyvizeit, amelyekből kevés tudott a mederbe visszatérni. Kivételt képez a folyó tiszai deltája, ahol a folyó 6—8 km széles mocsáron keresztül jutott a Tiszába. Egyébként közel a tiszai torkolattól szakadt ki a bal parton a Kurca, amely a Tiszával közel párhuzamosan dél felé elhaladt Szentes és Szegvár mellett, majd a Tiszába torkollott. (Egyébként a Kurczával még részletesebben foglalkozunk, majd az Alsó-Tisza szabályozásának tárgyalásánál). Itt megemlítjük még azt az érdekességet, hogy a Nagy-Körös közvetlen közelében települések, az egy Szelevény kivételével, csak a bal parton keletkeztek. Az itteni nagy lélekszámú községek: Kőröstarcsa, Gyoma, Endrőd, Szarvas, Békésszentandrás, Öcsöd és Kunszentmár- ton. 9.2.2 A körös—beretty ó-völgyi vízszabályozás megkezdésének előzményei* A török uralom megszűnésekor a Körös— Berettyó vidékén mintegy 144 000 ha vízállás és mocsár volt. Bakonszegtől Kisújszállásig, Nádudvartól Mezőtúrig halászoké, csikászoké és pákászoké volt a világ. Rengeteg volt a víziszárnyas, s az elszaporodott darvak és varjak elpusztították a vetéseket. Ezeknek az állapotoknak tarthatatlanságára a XVIII. század végén kezdtek ráeszmélni és már ekkor megindultak a kezdetleges vízi munkálatok, a folyóátvágások és a vizek levezetését célzó árkolások. Ezek a helyi jellegű korai művek azonban kevés eredménnyel jártak, sőt nagyrészt megsemmisültek. A vizek rendezésének kérdése Békésben és Biharban is napirenden volt, de az érdekeltek nem tudtak megegyezni. Végül az uralkodó mozdította el a kérdést a holtpontról azzal, hogy br. Vay Miklós személyében 1802-ben királyi biztost küldött ki a Körösök szabályozására. A királyi biztos első intézkedése volt az új malmok építésének betiltása és a káros hatású malmok lerombolása, vagy átalakítása. Döntő lépés volt a rendszeres szabályozási munkák megindítása felé az, hogy 1818-ban Huszár Mátyás kamarai mérnököt a királyi biztos mellé rendelték és megbízták a Körös—Berety- tyó-völgy egységes térképének elkészítésével. Huszár hat segédmérnökkel indította meg a felvételezést és kiadott intézkedésében a térképezésen túlmenően a vízfolyások keresztszelvényeinek felvételét és a medrek vízemésztésének megállapítását is előírta. 1823-ban elkészült a térképezés, mely a Körös—Berettyó vízrendszerén túl a befogadó Tiszára is kiterjedt Kécskétől Szegedig, illetve majdnem a mai országhatárig. A térkép (a keresztszelvények nélkül) 67 db 42x63 cm méretű, 1:36 000 méretarányú, az Országos Levéltárban őrzött térképlapból áll. A felvételek alapján Huszár ugyanezen évben tanulmányt készített és mind ezt, mind a szabályozásra vonatkozó javaslatát felterjesztette a Helytartótanácshoz. A javaslat külön-külön foglalkozik az egyes fo- lyóknál végzendő munkákkal, megadva a szükséges medermélységet, fenékszélességet, az építendő árvédelmi töltések távolságát és méreteit. A javaslat tárgyalására a kormány több helyi bizottságot küldött ki. E bizottságok véleményét az 1829-ben Vá- radolasziba összehívott értekezlet tárgyalta, amelynek elnöke Zichy Ferenc volt, az 1824-ben elhunyt Vay Miklós utóda. A tanácskozás után a kormánybiztos kiadta a * Gallacz J. 41. sz. i. m. 321-402. p. 344