Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
II. rész: Az egyes vízvidékek szabályozási munkáinak története - 9. A Körös–Berettyó vízrendszer
A KÖRÖS —BERETTYÓ VÍZRENDSZER 9. 9.1 A Körös—Berettyó vízrendszer szabályozásának előzményei 9.1.1 A Körös—Berettyó vízrendszer a szabályozás előtt Magyarország területének 14%-át kitevő vízvidékről Huszár Mátyás munkatársaival már az 1820-as évek elején részletes vízrajzi térképet készített, ami alapul szolgált a szabályozási munkák műszaki terveinek elkészítéséhez.*281 A szabályozás előtti és utáni állapotot négy térképpáron mutatjuk be (XVL, XVII., XVIII., XIX.), melyekről leolvasható minden, amit az egyes vízfolyásokkal kapcsolatban el kell mondani. De a 70. ábrán olyan általános helyszínrajzot is találunk, amelyről a vízfolyások egymással és végső soron a Tiszával való kapcsolatai láthatók. A vizek szabályozása előtti mocsárvilág életének bőséges irodalma van.282-283 Az egyik. Békés megye múltjával foglalkozó történeti tanulmányban ez olvasható: „A török hódoltság előtt 1400 községet számláló megyében most (1780 körül) mindössze 25 önálló település van. Az egykori elpusztult falvak, mint Szénás, Sámson, Kondoros, stb. csak nevükben élnek tovább. Az egykor virágzó gabonaföldek helyén vizes legelők, mocsár, homok és szik terpeszkednek, amelyeket a gyér számú lakosság csak kis mértékben tud újból művelés alá venrii. A szabályozatlan Körösök hatalmas területeket borítanak el és azok nagy része az árvíz lefutása után sem alkalmas művelésre. Holt ágak, fokok, erek, fattyúmedrek táplálták a mocsarakat, lápokat és zsombéko- kat. Békés, Gyula, Sarkad, Csaba csónakon közlekedtek." Az idézet, de az irodalom számos idevágó megállapítása szerint is az elvadult mocsárvilág a török hódoltság alatt végbement óriási pusztulás eredménye. Ugyancsak idekívánkoznak Acsády: „Magyarország Budavár visszavételekor" című munkájának következő sorai: „A termé* Lásd az I. részben. kény földet, mely kincseket rejt méhében, alig van ember, ki megművelje. Mérföldeket lehet bejárni, míg emberi lakóhelyet talál az utazó. Az ország jelentékeny részét a szabályozatlan folyók áradásaiból keletkező mocsarak borítják, s még 1790-ben is oly nagy területet lepnek el, hogy egy vármegye telnék belőle. A szellő, mely végigsuhan a végtelen rónán, a legritkább esetben ringat aranykalászos vetéseket. Sok a terjedelmes nádas, hol a vízi madarak milliói tanyáznak, a megmérhetetlen legelők nagy füve, melyből nem látszik ki a gulya, hullámzik ott. E vidék költészete az elhagya- tottság, vadság költészete." Végül ide jegyezzük Huszár Mátyás kiváló vízépítő mérnöknek 1823-ban írt értekezéséből a következőket: „A sokhelyt látható templomromok és a magasabb helyeken állott házak téglái kétségtelenné teszik, hogy ezen elhagyott nádas vidéket egykor számos lakó lakta."* Amikor tehát ezt a XVIII—XIX. század- forduló körüli elvadult mocsárvilágot a vizeink szabályozása előtti „ősi" állapotnak nevezzük, hangsúlyoznunk kell azt is, hogy a vidéken a megelőző évszázadokban sokkal kultúráltabb viszonyok voltak. Történetírónk szerint az 1242-es tatárjárás a Körös—Berettyó völgyében is nagy pusztulást okozott. Azt a nádasok, mocsarak szigeteire menekülve, csak a lakosság egy kisebb része vészelte át. A tatárok elvonulása után azonban a vidék ismét gyors fejlődésnek indult. Űjraépültek a falvak, szaporodott a lakosság. A fejlődés 1566-ig tartott, amikor Gyula vára elesett s a Körösök vidéke is török uralom alá került. A falvak elnéptelenedtek, elpusztultak. A népesség megmaradt része családokra szakadozva, földbe- vájt, náddal, sással fedett kunyhókban tengette életét. Csak a hódoltság megszűnése. Gyulának 1695-ben történt visszafoglalása után indult meg újból az élet. A háborúkban elvérzett magyarság a telepítésben csak kisebb számban vehetett részt. Kevés * Gallacz J. 41. sz. i. m. 1. köt. 208. p. 334
