Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)

II. rész: Az egyes vízvidékek szabályozási munkáinak története - 9. A Körös–Berettyó vízrendszer

A KÖRÖS —BERETTYÓ VÍZRENDSZER 9. 9.1 A Körös—Berettyó vízrendszer sza­bályozásának előzményei 9.1.1 A Körös—Berettyó vízrendszer a szabályozás előtt Magyarország területének 14%-át kitevő vízvidékről Huszár Mátyás munkatársaival már az 1820-as évek elején részletes vízraj­zi térképet készített, ami alapul szolgált a szabályozási munkák műszaki terveinek elkészítéséhez.*281 A szabályozás előtti és utáni állapotot négy térképpáron mutatjuk be (XVL, XVII., XVIII., XIX.), melyekről leolvasható min­den, amit az egyes vízfolyásokkal kapcso­latban el kell mondani. De a 70. ábrán olyan általános helyszínrajzot is találunk, amelyről a vízfolyások egymással és végső soron a Tiszával való kapcsolatai láthatók. A vizek szabályozása előtti mocsárvilág életének bőséges irodalma van.282-283 Az egyik. Békés megye múltjával foglalkozó történeti tanulmányban ez olvasható: „A tö­rök hódoltság előtt 1400 községet számláló megyében most (1780 körül) mindössze 25 önálló település van. Az egykori elpusztult falvak, mint Szénás, Sámson, Kondoros, stb. csak nevükben élnek tovább. Az egy­kor virágzó gabonaföldek helyén vizes le­gelők, mocsár, homok és szik terpeszked­nek, amelyeket a gyér számú lakosság csak kis mértékben tud újból művelés alá venrii. A szabályozatlan Körösök hatalmas terüle­teket borítanak el és azok nagy része az ár­víz lefutása után sem alkalmas művelésre. Holt ágak, fokok, erek, fattyúmedrek táp­lálták a mocsarakat, lápokat és zsombéko- kat. Békés, Gyula, Sarkad, Csaba csónakon közlekedtek." Az idézet, de az irodalom számos idevágó megállapítása szerint is az elvadult mocsárvilág a török hódoltság alatt végbement óriási pusztulás eredménye. Ugyancsak idekívánkoznak Acsády: „Ma­gyarország Budavár visszavételekor" című munkájának következő sorai: „A termé­* Lásd az I. részben. kény földet, mely kincseket rejt méhében, alig van ember, ki megművelje. Mérfölde­ket lehet bejárni, míg emberi lakóhelyet ta­lál az utazó. Az ország jelentékeny részét a szabályozatlan folyók áradásaiból keletke­ző mocsarak borítják, s még 1790-ben is oly nagy területet lepnek el, hogy egy várme­gye telnék belőle. A szellő, mely végigsu­han a végtelen rónán, a legritkább esetben ringat aranykalászos vetéseket. Sok a terje­delmes nádas, hol a vízi madarak milliói ta­nyáznak, a megmérhetetlen legelők nagy füve, melyből nem látszik ki a gulya, hul­lámzik ott. E vidék költészete az elhagya- tottság, vadság költészete." Végül ide je­gyezzük Huszár Mátyás kiváló vízépítő mérnöknek 1823-ban írt értekezéséből a következőket: „A sokhelyt látható temp­lomromok és a magasabb helyeken állott házak téglái kétségtelenné teszik, hogy ezen elhagyott nádas vidéket egykor számos la­kó lakta."* Amikor tehát ezt a XVIII—XIX. század- forduló körüli elvadult mocsárvilágot a vi­zeink szabályozása előtti „ősi" állapotnak nevezzük, hangsúlyoznunk kell azt is, hogy a vidéken a megelőző évszázadokban sok­kal kultúráltabb viszonyok voltak. Törté­netírónk szerint az 1242-es tatárjárás a Kö­rös—Berettyó völgyében is nagy pusztulást okozott. Azt a nádasok, mocsarak szigetei­re menekülve, csak a lakosság egy kisebb része vészelte át. A tatárok elvonulása után azonban a vidék ismét gyors fejlődésnek indult. Űjraépültek a falvak, szaporodott a lakosság. A fejlődés 1566-ig tartott, amikor Gyula vára elesett s a Körösök vidéke is török uralom alá került. A falvak elnépte­lenedtek, elpusztultak. A népesség megma­radt része családokra szakadozva, földbe- vájt, náddal, sással fedett kunyhókban ten­gette életét. Csak a hódoltság megszűnése. Gyulának 1695-ben történt visszafoglalása után indult meg újból az élet. A háborúk­ban elvérzett magyarság a telepítésben csak kisebb számban vehetett részt. Kevés * Gallacz J. 41. sz. i. m. 1. köt. 208. p. 334

Next

/
Oldalképek
Tartalom