Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
II. rész: Az egyes vízvidékek szabályozási munkáinak története - 7. A Felső-Tisza-vidék Tiszabecstől Tokajig
rápolti, tunyogi, kéri, kársemjéni, szamos- szegi és ezek között a legjelentékenyebb, a czégény—matolcsi 8 km hosszú átvágás, amely 25 km hosszú kanyarulatsorozatot iktatott ki. A nagy átvágás két partján egyidejűleg megépült az árvédelmi töltés, 600 m széles hullámtérrel. A Szamoson összesen 22 átmetszés készült, 26 km hosszban. A folyó jelenlegi hossza a torkolat és a határ között 52 km. A folyószabályozás során 27 helyen, összesen 17 km hosszban létesültek partbiztosítások, amelyek a mozgásban levő folyómederrel szemben a veszélyeztetett töltések és községi belsőségek védelmét szolgálják és mederrögzítő szerepük is van. A szabályozott Szamos mai jellemzői: a vízszín esése 20—33 cm/km, mederszélessége 150—180 m, hullámtéri szélessége 400—500 —600 m. Kisvizét 1871-ben rögzítették, s a vízmércék erre a „0" vízre vonatkoznak. Legkisebb vízhozama 9 m3/s és legnagyobb 1950 m3/s. Hazánk folyói közül a Szamos vize szállítja a legtöbb lebegtetett hordalékot, ami évi 4—5 ezer m3-t tesz ki. Görgetett hordaléka Csengéméi még kavics, ami fokozatosan homokká, majd a torkolatnál iszappá finomul. Már a Felső-Tisza bal parti töltésépítések ismertetésénél rámutattunk arra, hogy az szorosan összefügg a Szamos jobb parti töltésének építésével, mert a Tisza—Szamos torkolatánál a nyílt hullámtér csak akkor szüntethető meg, ha mindkét töltés kiépült. Ez jól leolvasható a szabályozás előtti állapotot feltüntető térképről. Ugyanis míg a Szamos bal partján Rápolt és Szamosszeg között már a XVIII. század vége felé összefüggő töltés volt, addig a jobb parton nem volt töltés. Nem volt rá szükség, mert a mederből kilépő árvizek az egyes fokokon, partmélyedéseken keresztül a távolabb és mélyebben fekvő Fehérgyarmat—Számos-torok közötti mocsárvilágban tűntek el. Egész más volt a helyzet a Szamos bal partján. Itt azért védekeztek a községek az árvizek kiöntése ellen, mert az Ecsedi-láp keletibb széle a Rápolt—Szamosszeg vonalon nagyon közel volt a községekhez és szamosi árvízi kiöntés esetén az a veszély állott elő, hogy az Ecsedi-láp emelkedő vízszíne eléri a községi belsőségeket és a községek legjobb esetben is körülzárt szigetek maradnak a víztengerben. A XVIII. század utolsó negyedétől a XIX. század utolsó évtizedéig eltelt több mint 100 év alatt a községek és magánosok újabb és újabb töltésszakaszokat építettek ki, a meglevőket összekötötték, azonban az első átfogó és műszakilag megfelelő tervet csak a XIX. század vége felé készítette a Vásárosnaményban székelő Folyam- mérnöki Hivatal. Ez a terv az 1884. évi árvizet vette mértékadónak és a töltéseket 1 —1,5 m-rel e fölé tervezte, 3 m koronaszélességgel, 1:3 és 1:2 oldalrézsűkkel. A terv tehát már meg volt, de nem voltak meg az ármentesítő társulatok, amelyek azt végrehajtsák. Pedig az 1888. évi árvíz a gyenge töltéseket — feljegyzések szerint — 26 helyen, összesen 1690 m hosszban szakította át. Ugyanakkor, amikor a Szamos mentén még nem voltak ármentesítő társulatok, a tiszai társulatok zöme már 30—40 esztendős múltra tekintett vissza. A bal parton az 1894 alakult Ecsediláp Lecsapoló és Szamos-balparti Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat* megfelelő műszaki tervek alapján végezte a töltésépítést és azt 1899-ben be is fejezte. A töltést 1933 -1943, majd 1947 és 1952 között újból erősítették és emelték. A jobb parton 1902—1914 között, mintegy 37 km hosszban a Szamos-jobbparti és Ti- sza-balparti Töltésfenntartó Érdekeltség igyekezett a bal parti töltés megépülte által előállott veszélyesebb helyzetet orvosolni a jobb parti töltés építésével, de a kérdés teljes megoldása már az 1914-ben megalakult Tisza—Szamosközi Társulatra maradt. A Társulat a kitört első világháború alatt kényszerű szünet után 1926-ban folytatta és 1929-re befejezte a töltésépítést. 7.Í.5 A Tisza—Szamos-köz belvízrende- zése249-251 1914-ben a Tisza—Szamosközi Társulat megalakulásakor ugyan összefüggő töltés volt a Tisza bal partján és a Szamos jobb partján, azonban a deltában mindkét folyó mentén nyílt hullámtér volt, mert a Tisza és Szamos közén rendezetlenül levonuló belvizek csak így juthattak a Tiszába. Belvízrendezés nélkül tehát nem lehetett teljesíteni az ármentesítést és fordítva, biztonságos ármentesítés nélkül nem lehetett szó a belvizek rendezéséről sem. A belvízrendezést a Túr szabályozásával kellett kezdeni, mert csak így lehetett biztosítani a Túr által szállított külvizek kártétel nélküli levezetését. Miután csak a nagy folyók szabályozása volt állami feladat, a kisebb vizek, így a Túr szabályozása is az érdekelteket terhelte, a belvízrendezés költsége ezzel jelentősen emelkedett. A Folyammérnöki Hivatal által elkészített műszaki tervekből nyilvánvaló volt, hogy az egymással szorosan összefüggő ármentesítési és belvízrendezési és ezen belül a Túr-szabályozási munkák költsége igen nagy anyagi áldozatot követel, érthető, hogy ennek a vidéknek érdé* 93 700 ha területtel. Területe 1920 után 45 300 ha. 298
