Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
II. rész: Az egyes vízvidékek szabályozási munkáinak története - 4. A Balaton és vízrendszere
vonulású Sárkeresztúr—Simontornya—Szek- szárd—Báta irányában elterülő mocsaras völgyfenék vizeit vitte a Szekszárd alatti Sárközbe és onnan a Dunába. A harmadik pedig a Kapós völgyelete, mely ebbe a hosszú, keskeny Sárvíz-mocsárba torkollott. 4.Í.2 A Sárvíz és mellékvizeinek szabályozása A Sárvíz szabályozása 211—212 A Balaton vidékén az első átfogó és sikeres szabályozást a Sárvizén hajtották végre, ezért a XIX. század első felében ez lett a fővízfolyás, mely a Dunába vitte a vidék vizeit (XI. térképpár). A Sárvíz mocsarainak lecsapolását már az 1740-es évektől kezdve szorgalmazták az érdekeltek. Fejér és Veszprém megyék kezdeményezésének hatására a Helytartótanács 1771. december 30-án rendelte el a Tolna megyei Sárvíz és mocsárvidékének felmérését és vízrendezési tervének elkészítését. A munkát Böhm Ferenc uradalmi mérnökre bízták, aki az említett megyék megbízásából már 1767-ben felmérte a Sárvíz felső szakaszát. Bőhm az eredményes vízrendezés előfeltételének tekintette a völgy belvizeinek és külvizeinek szétválasztását. Tervét azonban csak a Sárvíz felső szakaszán sikerült megvalósítania, a hosszabb Tolna megyei szakasz munkálatai ismételt megszakítások után, 1779-ben végleg abba maradtak. A XVIII. század végén és a századfordulón a kiküldött királyi biztosok és mérnökök ismételten megkísérelték az abbamaradt munka folytatását és a feladat megoldását, erőfeszítéseik azonban eredménytelenek maradtak. Végül, József nádor kezdeményezésére, Podmaniczky József kir. biztosnak sikerült 1810-ben (Simontornyán, szeptember 10-én) összehívnia az érdekelteket és a munka végrehajtására megszervezni az első hazai vízitársulatot: a Nádorcsatorna Társulatot. A munkálatok 1811-ben indultak meg Zichy Ferenc kir. biztos és Saátor Dániel ig. mérnök irányítása alatt, Quits Antal tervei alapján, a sióagárd—czeczei szakaszon. A szabályozás munkájában 1811—1813 között részt vett Beszédes József is, akit Saátor halála után 1819-ben a Társulat igazgató mérnökévé választottak. Beszédes József a Sárvíz végleges rendezésének tervét Bőhm Ferenc eredeti elgondolásai alapján dolgozta ki, s azt 1819— 1826 között gyors ütemben valósította meg. A Sárvíz-szabályozás e megoldása az erősen elfajult medrű kisebb vízfolyások és el- mocsarasodott folyóvölgyek rendezésének iskolapéldájává vált (44. ábra). Az egykori folyómeder teljesen beleveszett a lápba, s ezért a folyószabályozás itt egészen új meder, helyesebben lecsapoló csatorna építését tette szükségessé. A Kö- lesdtől Ősiig terjedő 112 km hosszú csatorna 1825-ben készült el. Biztosította a „Sárrét" mocsarainak kiszárítását és a völgy belvizeinek levezetését: 30 100 ha olyan területet állított a mezőgazdasági termelés szolgálatába, mely korábban évszázadok óta használhatatlan volt. Az újrafeliszapolódás veszélyeinek csökkentésére és a vízerőhasznositás lehetőségeinek biztosítására, a mellékvölgyek vizeinek (a külvizeknek) felfogására Beszédes a völgy egész hosszában 62 km hosszú övcsatornát („vízfélreszorító csatornát") épített. A Sárvíz elbontott malmait erre az 1821—1826 között épült malomcsatornára helyezték át. A csatorna vízosztó zsilippel Ősinél kezdődött és Simontornyánál torkollott vissza a Nádor-csatornába. A csatornán 6 malom épült összesen 27 kerékkel, s emellett 6 birkaúsztatót és 17 itatóhelyet is létesítettek rajta. Fenntartását 1869-től a Nádor-csatorna Társulat fióktársulataként működő Sárvízi Malomcsatorna Társulat látta el. A magasvezetésű csatorna Beszédes elgondolásai szerint öntöző-csatornaként is hasznosítható lett volna. A malomérdekeltségek ellenállása azonban megakadályozta az erre vonatkozó tervek megvalósítását. Csak a lecsapoló csatorna mentén rendeztek be öntözést az 1860-as aszályos esztendők hatására, amikor Micskey Imre tervei alapján összesen 8 duzzasztó-zsilipet építettek, s a csatorna mentén egyszerű elárasztásos öntözést folytattak. (Az öntözések fenntartásáról a csatornatársulat másik fióktársulata az 1863-ban alakult, majd 1888-ban újjáalakult „Öntöző zsiliptársulat" gondoskodott.)213-214 A belvízlevezető csatornának öntözőcsatornaként való használása káros következményekkel jár: megszűnt a korábbi kishajózás lehetősége és fokozódott a meder fel- iszapolódása. A meder fenntartására és a szabályozási munkák szükséges fejlesztésére, különösen az alsó szakasz árvédelmének biztosítására a kultúrmérnöki hivatal készített terveket az 1890-es években, melyek a következő évtizedben valósultak meg. A társulat 1896- ban úszókotrót vásárolt a meder fenntartására és 1901-ben árvédelmi töltéseket épített a csatorna két partján. A szabályozási munkák fontos kiegészítése volt 1854—55-ben az abszolút kormány rendeletére Halász Gábor mérnök tervei szerint Szekszárd és a taplósi Holt-Duna között épített 4 km hosszú „Sió átmetszés". 17 257