Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
II. rész: Az egyes vízvidékek szabályozási munkáinak története - 3. A Duna Budapesttől a déli országhatárig
ták, a zátonyokat kikotorták, a medret pedig párhuzamművekkel összeszorították. A solti Duna-ágat a felső végénél párhuzamművel elzárták, azonkívül Ordasnál és Paksnál partvédezetet építettek. 1881—85 között a Budapest—Baja közötti szakaszon összesen 5,5 millió m:! kotrást végeztek és beépítettek 700 000 m:! követ 5,05 millió forint költséggel, az előirányzattal szemben tehát megtakarítást értek el. A munkálatoknál eltértek az alulról felfelé haladó sorrendtől, mert a főváros biztonságát és a hajózás érdekeit részesítették előnyben. A beruházási program befejezése után a szerzett tapasztalatok alapján az évi rendes költségvetés keretében a szabályozás kiegészítésére kisebb ütemben, de folyamatosan végezték a tervszerű szabályozást 1910-ig. Ercsinél a jég még mindig megtorlódott, ezért 1895—97-ben a Bezdáni-szigetet teljesen elkotorták, a mellékfolyást keresztgáttal elzárták. A szabályozás jól sikerült, az egységes, kellő mélységű meder gyorsan kialakult és az elszélesedett rész fölös mélységeinek helyén part keletkezett. Az eiső szabályozás Adonynál sem bizonyult kielégítőnek, ezért 1897—98-ban ke- resztgátbekötéseket és a község számára 300 m hosszú rakodót építettek. 1873—78-ban a tassi kanyarban a bal parton partvédezet készült, vele szemben 1887 —88-ban párhuzammű épült, melyet 1896— 97-ben kiegészítettek. 1903-ban tovább lefelé készültek szabályozási művek. A pente lei kanyart 1904-ben alakították ki, 1905- ben pedig Dunavecsénél épültek párhuzamművek. Az Apostag körüli párhuzamműveket és keresztgátakat 1902-ben építették, Dunaföldvár—Harta között 1903-ban készítettek párhuzamműveket és keresztgátakat Dunavecse után Bölcske—Harta között volt a második legrosszabb szakasz. Négy km hosszban a meder úgy elszélesedett, hogy a hajóút alig volt felismerhető. Ezt a szakaszt a beépített szabályozó művek nem hozták teljesen rendbe, az elszélesedés megmaradt és az 1956. évi dunaföldvári jégtorlasznak itt volt a keletkezési helye. A solti ág 1885-ben készült elzárása nem bizonyult kielégítőnek, az ág mélyülni kezdett és attól tartottak, hogy a hajózás szempontjából sokkal kedvezőbb főmeder el fog csenevészesedni, ezért 1903-ban beljebb még egy magasabb elzárást készítettek, a főmedret pedig kikotorták. A két világháború közti időben említésre méltó szabályozási munkát nem végeztek. Az 1940. és 1941. évi jeges árvizek ismét erre a szakaszra terelték a figyelmet és hiúnak bizonyultak azok a remények, hogy az elvégzett szabályozások elegendők a jégveszély elhárítására. 1940-ben Lórévnél, 1941- ben pedig Apostagnál okozott töltésszakadást a jégtorlaszból keletkezett árvíz. Ezután újabb szabályozási tervek készültek az ercsii kanyarulat fölötti elégtelen mélységek kiküszöbölésére. 1942-től 5 sarkantyú és 2 párhuzammű építését kezdték meg, de a munka a háborús események miatt abbamaradt és csak 1949-ben fejezték be. 1896—1944 között összesen kb. 2 miliő m:! kő épült be ezen a szakaszon. A legújabb években a lórévi torlasz fészkét, a kulcsi kanyart rendezték, az 1956-os árvíz után pedig az Apostag—Dunaegyháza közötti szakaszt szabályozták. A jégtorlaszképződés veszélye erősen csökkent ugyan, de a jégproblémát véglegesen csak a távlati tervekben szereplő ado- nyi vízlépcső (duzzasztómű és erőtelep) fogja megoldani. 3.2.2. A Budapest—Baja közötti Duna bal parti terület leírása, ármentesítése és belvízlcvezetése Általános leírás.158-159 A Duna balpartja az ősidőktől fogva óriási mocsárvidék volt. A mélyebb fekvésű területeket a Duna árvizei járták, a magasabb területeken pedig a geológiai fejlődés során magasabb szintre került holt medrek mélyedéseiben megmaradtak a mocsarak. E mocsarak több ezer éves voltát bizonyítják a különböző vastagságú tőzeg- rétegek. A Pest megyén észak—déli irányban végighúzódó óriási lápvidék Öcsánál kezdődött (34. ábra), ott volt nyugatra az öreg turjány, és délkeletre a Vörös-ér, ahol a tőzegréteg 1,0—1,2 m vastag. Folytatása a Sáritól északra elterülő Nagy turjány. Mindegyik a fölötte levő homokdombokból kapta a víztáplálását. Felsődabastól Akasztóig nincs tőzeges láp, csak — nyáron kiszáradó — mocsaras terület. Itt a vízáterelsztőbb talajban legfeljebb zsombék képződött, majd átment az ún. Öreg- vagy Vörös-mocsárba, ahol helyenként 1,3 m vastag tőzeg is volt. Kiskőröstől Ny-ra 8 km hosszon terült el a Csukás-rét, melyben 1,2—1,4 m vastag volt a tőzeg. Ezenkívül az Üj-szőlőknél a Kis- és Nagycsukási rét, ezek szinte megköze- líthetetlenek voltak. Valamennyit magasabb dombok fogják körül. Akasztótól DNY-ra indul ki egy másik mocsársorozat, mely 56 km hosszban Du- napataj. Kecel, Kalocsa, Császártöltés, Hajós, Nádudvar, Sükösd, Pestcsanád és Szent- istván határában húzódik, benne a tőzeg 47 km hosszban és 1 km szélesen található. Ez 15 225
