Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
II. rész: Az egyes vízvidékek szabályozási munkáinak története - 2. A Duna a nyugati országhatártól Budapestig
tornát földdel töltötték át. Ezért a Fertő tónak tíz évig, 1945—55 között, amikor az új fertőszéli zsilip (24. ábra) megépült, nem volt semmi lefolyása. Ezalatt a tó szintje a korábbihoz képest közel 1 m-rel magasabbra emelkedett. Ez a vízállás mindenféle szempontból kedvezőbbnek bizonyult a réginél, így most már ezt igyekeznek tartani. A hosszú fenntartáshiány a Rábánál járt legsúlyosabb következményekkel. 1926-ban több árvíz hatására Vág és Rábasebes környékén a laza talajban inflexiós alakú ka- nyarpár keletkezett, melynek hatására néhány év alatt a kanyarulatok egész sora jött létre. Ezek vándorolni kezdtek és alá- mosással fenyegették a töltést és a háború után helyreállított hidakat is. Ezért 1950- ben erélyes folyamszabályozási munkák indultak meg a Rába Kecskéd—Árpás közötti szakaszán. Hat helyen a kanyarulatok elfajulása olyan mérvű volt, hogy azon — különösen a hidak fölött — csak ívben fekvő átmetszésekkel és a szomszédos kanyarulatok megkötésével lehetett segíteni. Az átmetszések homorú partját előre partvéde- zettel látták el és a régi medret rőzsével fokozatosan elzárták, így az átmetszések gyorsan kifejlődtek. Átmetszés készült 1950— 52-ben Rábasebesnél 150 m burkolattal, 1951— 52-ben Vágnál 410 m hosszban, 1951—53-ban Ragyogóhíd felett 300 m hosszban, 1951— 53-ban Rábakecskédnél 200 m hosszban, 1952— 53-ban a VII/1 őrház előtt 380 m hosszban és 1953— 54-ben Bedőrétnél. A nicki gát feletti elfajult kanyarulatot terelő- és iszapoltató sarkantyúkkal kény- szerítették vissza a régi helyébe. Várkesző- nél 1950—52-ben vezetőműves partrendezést készítettek. Ezenkívül számos különböző típusú és anyagú partbiztosítás is épült. A Hanságban is nagy erővel kezdték meg a belvízrendszer karbahelyezését és fejlesztését. A tőzeges területeken sok kárt tesz a szél azáltal, hogy finom szemcséjű tőzegport hófúváshoz hasonlóan elviszi és az útbaeső csatornákat betemeti. Ezek helyreállítása rendkívül költséges. A fejlesztési igények egyre nagyobbakká válnak és egyre nagyobb területeket törnek fel szántónak. Ma még 4—5 évenként mintegy 14 500 ha szántó kerül víz alá hosszabb- rövidebb ideig. A Hanság legmélyebb területrészei ma erdők, legelők, rétek. 1945-47- ben mintegy 7700 ha tőzeg kiégett, ez mezőgazdaságilag nem hasznosítható többé. A Rába—Rábca vízrendszer fejlődéséről képet adnak a szivattyútelepek is. A Bősárkányi és a Lesvári szivattyútelep kapacitását 1947—62 között növelték, s Bodonhely- nél, valamint Árpásnál új szivattyútelep épült. Végezetül a hansági belvízcsatornahálózat fejlődésének jellemzésére álljon itt a következő táblázat: Kiépült A vízlevezetés ÉV csatornahossz, intenzitása km m3/s 1658 8,0 — 1799 9,0 0,5 1813 39,8 5,0 1834 55,8 6,0 1840 105,4 12,0 1891 153,4 41,0 1893 246,4 52,0 1900 346,0 56,0 1907 400,0 77,8 1914 600,0 82,0 1926 800,0 87,0 1932 1300,0 87,0 1941 1 300,0 90,0 1942 1500,0 100,0 1947 1500,0 101,0 1956 1714,0 120,0 2.2.5 A Felső-Rába és mcllékDÍzfolyasainak szabályozása172 A 18. század végéről való térképek tanúsága szerint Szentgotthárdnál a Rába széles völgye még nem volt mocsaras, a folyó erősen kanyargott és helyenként bozótok szegélyezték, lejjebb már a déli dombok lábához simult a meder és Hegyhátszentmárton- nál, majd Domoszló és Nádalja között nagyobb kiterjedésű parti erdők voltak a Rába völgyében. Körmendnél már a bal parti dombok lábánál kanyarog a meder, és a széles völgy jobb parti része elmocsaraso- dott egészen Rum határáig, ahol ismét mocsári erdők borították a völgyet. A Rábán ebben az időben még 58 olyan vízimalom működött, amelyek részére a duzzasztást rőzsegátak biztosították. Ezek miatt ugyan gyakran voltak kiöntések, de panaszok inkább csak a Sárvár alatti alsó szakaszról hangzottak el. Ezek hatására II. Ferdinánd király 1635-ben kelt II. dekrétuma a Rába medrének egész hosszában való kitakarításáról intézkedett. A panaszok okai mindig a malmok voltak, ezért 1872-ig elbontották a sárvári, körmendi, csákánydoroszlói és ikervári malmok túlmagas rőzsegátjait és több más engedély nélküli gátat is megszüntettek. Veszélyes kanyarelfajulás esetén néhány ámetszés is készült. 1873-ban megalakult a Rábaszabályozó Társulat, de miután a Sárvár feletti érdekeltek nem voltak hajlandók hozzácsatlakozni, ez a szakasz máig is szabályozatlan 198
