Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
I. rész: A magyar vízi munkálatok rövid története különös tekintettel a vizek szabályozására - 5. Vízi munkálatok a két világháború között (1919–1945)
—1928 között 119 700, majd a következő évtizedben 336 700, vagyis összesen 456 400 kh terület belvízrendezését és lecsapolását végezték el. A munka eredményeként a belvízrendezéssel érintett társulati területek kiterjedése 2 270 000 kh-ra, a lecsapolás és belvízrendezés szolgálatában álló csatorna- hálózat hossza 10 049 km-re, a szivattyútelepek száma 152-re, teljesítménye pedig 200 m:!/s-ra növekedett. A belvízmentesítésnek ez a foka azonban, mint azt az 1941. évi belvíz is megmutatta, nem elegendő a ritkább gyakoriságú vízborítások levezetésére, s így nem elégíti ki a fejlettebb mezőgazdasági termelés biztonság-igényeit. A belvízmentesítés korszerűtlenségét világosan mutatta az a tény is, hogy az 1914—1954 közötti négy évtized folyamán összesen 13 esetben volt jelentősebb belvízborítás — vagyis minden harmadik évben.152 Egyéb kultúrmérnöki munkálatok. Hegyes dombvidéki vízrendezések, kisebb tolyók, patakok szabályozása; talajvédelem (vízmosásmegkötés, sáncolás). Bár pontos adataink erről nincsenek a két háború közti időszakban, a kultúrmérnöki intézmény által végzett folyó- és pa- takszabályozások terén volt tapasztalható a legjelentősebb fejlődés. A kultúrmérnökség munkájában ezek szerepelnek a legnagyobb tétellel, a földmozgatás és a költségek tekintetében egyaránt a kultúrmérnöki munkák mintegy 60%-át tették ki. E munkálatok anyagi feltételei voltak ugyanis a legkedvezőbbek: az érdekeltségek, ill. társulatok e téren az államtól is támogatást kaptak.153 Persze ez a támogatás korántsem volt olyan méretű, hogy akár a legfontosabb feladatok megoldását is biztosította volna. A Kultúrmérnöki Intézmény hatvan évi működése és a patakszabályozások e fellendülése után is még 185 vízfolyás rendezésének terve maradt megvalósítatlan. (A munkálatok elvégzéséhez mintegy 7,5 millió m3 földmozgatásra lett volna szükség.) Még nagyobb azonban az olyan rendezésre szoruló patakok száma, melyekre még terv sem készülhetett: több mint 400. Ügyhogy végeredményben az előző időszakok örökségeként kereken 600 vízfolyás és együttesen mintegy 7200 km patakmeder rendezésének feladata maradt korszakunkra. Nincs pontos adatunk a végrehajtott kisebb folyószabályozásokról sem, a feladatokat azonban ismerjük a Vízügyi Műszaki Szolgálat 1946. évi munkatervéből. Eszerint 37 helyen összesen 274 km folyószakasz rendezése, illetve szabályozása volt a legfontosabb feladat, mintegy 1,6 millió m3 földmozgatással. A vízmosáskötések terén csak a végzett és a tervezett munkák arányát ismerjük (51 kész munka, 33 előkészített terv, 242 kőgáttal, rőzse- és földgátakkal, számos sur- rantóval és burkolt csatornával kb. 1,7 millió P költséggel), azonban még csak hozzávetőleges adatok sem voltak az e téren végzendő munkáról, s a vízmosások keletkezésének intézményes meggátlásáról, megelőzéséről sem sikerült a törvényhozás útján gondoskodni. A talajvédelem, a talajerózió pusztításainak megelőzése terén a korszak csak a feladatok felismeréséig jutott: a kormányzat részéről megfelelő intézkedésre nem került sor, pedig Kreybig Lajos agrogeológiai felmérésének tapasztalatai, valamint Kund Ede és munkatársai ez irányú kutatásai nyomatékosan felhívták a figyelmet az e téren fennálló helyzet veszélyeire és a sürgős teendőkre. l5,‘^lv;/a 10' 147
