Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
I. rész: A magyar vízi munkálatok rövid története különös tekintettel a vizek szabályozására - 5. Vízi munkálatok a két világháború között (1919–1945)
az állattenyésztést (illetve a tejtermelést) szolgáló rét- és legelő-öntözéseket; de fontos feladatnak tekintették a rizstermelés fokozását is. A Tanácskormány külön mezőgazdasági műszaki szolgálatot is szervezett, mely az állami felügyelet alá vont társulatokkal, és a kultúrmérnöki hivatalokkal karöltve különösen Pest megyében kezdett jelentős vízi munkálatokat és egyéb, a mezőgazdaság érdekeit szolgáló műszaki munkákat. (Belvízlevezetések, talajjavító vízi munkálatok, tógazdaságok létesítése stb.) A mai egységes vízügyi igazgatás kialakítására vonatkozó törekvéseket is megtalálhatjuk a Tanácsköztársaság intézkedéseiben. Ennek érdekében a halászat és a tógazdálkodás, s a vízerőügyek intézését — új elnevezéssel — a „Vízgazdasági Osztály" keretébe vonták össze. Ennek az Osztálynak a felügyelete alá került az újonnan szervezett Duna—Tisza Csatornaépítési Igazgatóság és a Csepeli Kikötőépítési Igazgatóság is. A vízügyi szolgálat 1919. évi tevékenységének dokumentumai meggyőzően bizonyítják, hogy a Bogdánfy Ödön vezetésével működő szervezet munkája és programja — mely a magyar vízimérnöki kar legjobbjainak évtizedes törekvéseit kívánta valóra váltani — a Tanácsköztársaság legjelentősebb gazdasági-műszaki intézkedései és tervei közé sorolható . . . Vízgazdálkodásunk fejlődésének perspektíváit egyik napról a másikra elsöpörte a Tanácsköztársaság bukása — az ellenforradalom győzelme. 5.2 Vízszabályozási munkák a két világháború között (1919—1945) A Tanácsköztársaság megdöntése után az uralomra jutott nagybirtok és nagytőke félretolta és kiszorította a gazdasági élet teréről, az ország műszaki vezetéséből mindazokat, akik a két forradalom idején tanúságot tettek haladó törekvéseikről: akik az uralkodó osztályok helyett az egész magyar népet kívánták szolgálni. Eltávolították a vízügyi szolgálat éléről Bogdánfy Ödönt, a Duna—Tisza Csatorna Építő Igazgatóság éléről Gerster Bélát, a Pest megyei műszaki biztosság éléről Czeg- lédy Endrét és a magyar műszaki értelmiség leghaladóbb képviselői között a vízügyi szolgálat több kiváló mérnöke ellen is fegyelmi eljárást indítottak. A Tanácsköztársaság utáni kormányzat nemcsak az egységes vízügyi igazgatás szervezetét és vezetését robbantotta szét, hanem mint irreális, utópisztikus elgondolást csaknem minden konstruktív programot és tervet elgáncsolt, irattárba süllyesztett. Műszaki értelmiségünk jó része továbbra is az 1918/1919-es és az azt megelőző évek haladó, nemzeti törekvései szellemében dolgozta ki javaslatait az ország gazdasági életének újjászervezésére, a termelés műszaki színvonalának emelésére, s így e tervek túlnyomó része már eleve kudarcra volt ítélve. Ennek ellenére érdemük, hogy az új történelmi helyzetben pozitív, konstruktív álláspontot képviseltek, amely reális, gyakorlati munkaprogramban, ésszerű gazdasági-műszaki javaslatokban nyilvánult meg: gazdasági lehetőségeink (pl. nyersanyagkészletünk) pontos felmérését, s gazdasági életünknek — a lehetőségeknek és a társadalmi szükségleteknek megfelelő — újjászervezését sürgették. ,44—144/a A felmerült javaslatok nagyrészt egyenes folytatását jelentik az előző évtizedek haladó áramlataiban kikristályosodott, s a forradalmak idején előtérbe került javaslatoknak: a polgári kormány, majd a tanács- kormány nagyrészt hivatalosan is elfogadott programjának. Felölelték a mezőgazdaság, a közlekedés, az ipar (ezen belül: az energiagazdálkodás) fejlesztésének minden időszerű és döntő kérdését. Nagy hangsúlyt kapott bennük a műszakilag megalapozott és a hazai nyersanyagokra épülő iparfejlesztés kérdése (mezőgazdasági iparok, alumíniumipar, a kevés import anyagot igénylő villamosipar és műszeripar stb.). Világosan felismerték ugyanis, hogy az import nyersanyagokra s ezzel együtt a hazai piac mo- nopolisztikus kizsákmányolására és az olcsó hazai munkaerőre épített ipar gazdaságtalan termelése csak fokozza az ország nehézségeit és kiszolgáltatottságát. E két háború közti gazdasági-műszaki fejlesztési tervek közül — az objektív adottságoknak és követelményeknek megfelelően — a legjelentősebb tervek éppen a vízgazdálkodás területén születtek. Említést érdemel közülük a legkorábbi Czverdely—Trum- mer-féle terv, mely a Tisza jobb part öntözését és vízrendezését kívánta megoldani, valamint Újlaki Nagy Árpád (mezőgazda- sági vízgazdálkodási) javaslata. Mindezeknél jelentősebb azonban Sajó Elemér (48. ábra) közismert ,.Emlékirata" — az első átfogó és rendszeres magyar,.vízgazdálkodási keretterv", mely nemzetközi viszonylatban is úttörő kezdeményezésnek tekinthető. A terv egyenes folytatása: felújítása és továbbfejlesztése mindannak, amit a Tanácsköztársaság vízügyi szolgálatának munkaterveként ismertettünk, s amiért a magyar vízimérnökök nemzedékei korábban küzdöttek.146 Sajó Elemér vízügyi programja — ellentétben a vele kapcsolatos, s a későbbi el143
