Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
I. rész: A magyar vízi munkálatok rövid története különös tekintettel a vizek szabályozására - 5. Vízi munkálatok a két világháború között (1919–1945)
VÍZI MUNKÁLATOK A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT (1919—1945) 5. 5.1 A Tanácsköztársaság vízügyi politikája és a vízszabályozási munkák Részletesebben kell foglalkoznunk a magyar vízépítés történetének eddig kevéssé ismert, rövid, de annál érdekesebb fejezetével: az I. világháború után, a Tanácsköztársaság időszakának kibontakozófélben maradt vízügyi programjával és a vízépítési tevékenységgel.138 Ez az időszak történelmünk olyan szakasza, melyben a fejlődés tendenciái, és a kor haladó törekvései a felszínre bukkantak, s ahonnan kiindulva így nemcsak a korábbi fejlődés vonalai, hanem a következő korszak eseményei, eredményei is világosabban tekinthetők át, mint bármely más nézőpontból. Ez éppúgy áll a vízépítés történetére, mint történelmünk — társadalmi, gazdasági és kulturális fejlődésünk — bármely más területére. 139—139/a A vízépítés fejlődéstörténetéből is világosan látható, hogy az önmagát túlélt „feu- dálkapitalista" társadalmi rendszer a századfordulóra fékjévé vált a haladásnak. Képtelenné vált arra, hogy a társadalmi fejlődés által napirendre tűzött feladatokkal megbirkózzék. A társadalmi viszonyok és a termelőerők, a meg nem oldott feladatok és a társadalmi igények közti ellentmondás állandóan fokozódó feszültséget teremtett. Ez jelentkezett a századfordulón a szegény- parasztság, a földmunkások forradalmi megmozdulásaiban (a „földműves szocializmus" törekvéseiben: a munka nélkül maradt, kivándorlásra kényszerült földmunkások hazájukhoz való ragaszkodásának nagy fellobbanásában), a háború előtti évtizedekben az erősödő munkásmozgalomban és az értelmiség lelkiismeretének felébredésében: a radikális polgárság megmozdulásaiban. A belső feszültségek, a megoldatlan problémák előli menekvés egyik indítéka volt a vezető rétegek háborús politikájának. Azért kellett milliós tömegeknek az idegen érdekekért indított háború áldozatául lenni, mert a szaporodó népesség eltartásának kérdését a magyarság másfél milliós tömegének szervezett kivándoroltatása sem tudta megoldani. Nem volt elegendő ahhoz, hogy a nagybirtok és a nagytőke biztonságban érezhette volna magát a fenyegető társadalmi átalakulás veszélyeivel szemben. A háború közel kétmilliós vérveszteségével sem oldhatta meg a társadalmi-gazdasági problémákat. Csak elodázta azokat, de ugyanakkor meg is érlelte a forradalmat. A vesztes háború terheivel súlyosbított ösz- szeomlásból kirobbanó forradalom azonban ismét nem nyújthatott lehetőséget egy egészséges és nemzeti érdekeknek megfelelő gazdasági fejlődésre, kibontakozásra. Azok a haladó konstruktív törekvések, melyeknek a polgári demokratikus forradalom 1918- ban utat nyitott, a köztársasági kormány bel- és külpolitikai csődje, gazdaságpolitikai tehetetlensége, majd bukása miatt szükségszerűen eredménytelenek maradtak. A hatalmat átvevő proletariátus — a Tanácsköztársaság — a haladó célkitűzésekből igyekezett átvenni mindent, ami az új társadalom gazdasági alapjainak megteremtésére és megerősítésére alkalmasnak látszott. Ezért a háborús összeomlást követő átmeneti nehézségek (megszállás, nyersanyag- és élelmiszerhiány, tőkés szabotázs stb.) áthidalását célzó intézkedések mellett — az ország legkiválóbb gazdasági és műszaki szakembereinek közreműködésével — nagyszabású gazdasági építőmunka programjának kidolgozásába kezdett.1/,,)_1/,0/a A Tanácsköztársaság rövid fennállása alatt csak körvonalaiban kialakuló program még nincs teljesen feltárva. Az azonban bizonyos, hogy az ország gazdasági életének szükségessé vált újjászervezésében már felhasznált volna szinte minden lehetőséget, amit a szocialista tervgazdálkodás nyújthat — a korábbi, s a feudális maradványokkal is súlyosbított kapitalizmus anarchiájával szemben. Ez a gazdasági és műszaki fejlesztési program elsősorban a magyar műszaki értelmiség spontán kezdeményezésének ered141