Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
I. rész: A magyar vízi munkálatok rövid története különös tekintettel a vizek szabályozására - 4. A vizek szabályozása a XIX. század második felében és a XX. század elején (1850–1919)
követően szükségessé vált korrekciója már a későbbi időkre esik. Bodoki, mint Békés megye mérnöke 1838- ban kezdte meg tevékenységét a Körösök alsó szakaszán. Utóbb Széchenyi támogatásával hosszabb külföldi tanulmányútra ment, majd 1847-től az ekkor alakult Körösszabá- lyozó Társulat osztálymérnökeként foglalkozott egyes szakaszok szabályozásával. Tervét 1855-ben foglalta össze az egész Körös- völgyre kiterjedő egységes egésszé. Ezt nemcsak az egyes, ekkor (1852-től) újjáalakult társulatok fogadták el az 1856-ban megkezdett munkálatok alapjául, hanem a felsőbb hatóságok is változtatás nélkül hagyták jóvá. Növeli érdemét, hogy feladatát a legnehezebb körülmények között, a szétrobbantott Tiszavölgyi társulatból alakult kis társulatok — összesen hét körösvölgyi társulat — összefogásával kellett megoldania. Az érdekeltek anyagi terheit súlyosbította, hogy itt nem érvényesítették a Tiszára kimondott elvet, mely szerint csak a töltések építése társulati feladat, a mederrendezés az állam kötelessége: itt a szabályozást is az árvédelem érdekében végrehajtandó társulati munkának minősítették. A kormányzat a munkálatok költségeihez nem járult hozzá, sőt még a tervek hivatalos felülvizsgálatának költségeivel is az érdekelteket terhelte meg. Szerencsére itt a gazdaságilag fejlettebb peremvidékről volt szó, melynek nagyobb uradalmai (mint pl. a főhercegi uradalom, a Wenckheim uradalmak), a gazdagabb városok és községek elő tudták teremteni a szükséges hozzájárulást. Érdekes azonban, hogy az ősi árterületnek alig valamivel több, mint 50%-át sikerült társulatokba szervezni, s a terhek arányos viselését csak a későbbi műszaki ártérfejlesztés biztosította. A körösi ármentesítő társulatoknak, talán valamennyi között leggondosabban feltárt, gazdasági statisztikai adatokkal alátámasztott története jól mutatja, hogy a jobbágyfelszabadítás után a birtokosokat elsősorban az elvesztett földekért való kárpótlás keresése, a művelt területek kiterjesztésére való törekvés késztette az ármentesí- tési-vízrendezési terhek vállalására. (A munkálatok alaptőkéjét is a jobbágyföldek vált- ságösszege jelentette.) Elsősorban a művelt területek kiterjedését kívánták növelni a korábban időszakosan vagy tartósan vízzel borított rétek, legelők, nádasok és mocsári erdőterületek rovására. E törekvések eredményességére jellemző, hogy a Körösök völgyében csak a rendszeres szabályozás négy évtizede alatt (1855—1895) több mint 25%-kal növelték a szántóföldek és kertek területét. A Körösök szabályozásához hasonlóan a Maros szabályozása is a legsikerültebb magyar folyószabályozások közé sorolható. Az egységes szabályozás itt későn, csak 1899-ben kezdődött a folyószabályozás korszerű elvei alapján. E szabályozás során újabb átvágásokra nem került sor: a kanyarulatokat meghagyták, azonban gondosan ügyeltek a változó keresztszelvények kialakítására, s a kanyarulatok tetőpontjánál 70 m-es, az inflexiónál pedig 40 m-es kisvízi mederszélességet állapították meg. Korszerűen alkalmazták a szabályozó műveket is: párhuzamműveket a homorú oldalakon, sarkantyúkat ill. iszapoló műveket pedig a domború oldalakon. A szabályozás célja a hajózás biztosítása mellett a partszaggatások megszüntetése volt: a hordalékképződés csökkentése, a lassúbb folyású Tisza medrének védelme érdekében. A munka befejezését az I. világháború kitörése akadályozta meg. Addig összesen 90 km-es szakasz hajózhatóságát sikerült biztosítani: a torkolatnál 30 km-es szakaszon, valamint Arad és Konop között 60 km-en. A felsőbb szakaszok hajózhatóságát a folyó csatornázása biztosította volna. Sokat fejlődött az 1871—1885 közötti időszakban a Temes—Bega völgyének ármentesítése is. A mezőgazdasági termelés színvonalának további emelkedése a termelés biztonságának további fokozását tette szükségessé: újjáépítették a korábbi töltésrendszert 120,6 km hosszban, s az árvédelmi vonalak összes hosszát 630,4 km-re növelték. 4.2 Folyószabályozási és ármentesítési munkák a Duna völgyében 4.2.1 A Duna szabályozása és a Duna- völgy ármentesítése* A korábbi történelmi fejlődéstől eltérően, mind a rendszeres szabályozási munkálatok, mind az egységes ármentesítés a Duna völgyében jóval később kezdődtek meg, mint a Tiszánál.119-120 Ennek azokon az erőfeszítéseken kívül, melyeket Széchenyi a Tisza-völgy rendezésének megkezdése érdekében kifejtett, egyéb okai is voltak. A hajózási viszonyok és az árvédelem helyzete — nagyrészt a korábbi helyi jelentőségű munkálatok következtében — a Dunánál lényegesen kedvezőbbek voltak, mint a Tisza völgyében. A Duna-völgy veszélyeztetett területei is kisebbek voltak a Tisza árterületeinél s így a munkálatok megkezdésének gazdasági * A szabályozási munkálatok részletes műszaki ismertetését és annak bővebb irodalmát Id. a II. részben. 126
