Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
I. rész: A magyar vízi munkálatok rövid története különös tekintettel a vizek szabályozására - 4. A vizek szabályozása a XIX. század második felében és a XX. század elején (1850–1919)
által okozott kárt — ami elsősorban a Tisza völgyét érintette — a hivatalos felmérés 126 millió forintban állapította meg. A Tisza-völgy gazdasági életének megrendülésére, és a vízi munkálatok megszűnésének hatására is jellemző adat, hogy Békés, Csanád, Csongrád és Jász-Kun megyék 129 ezer földmunkása — jórészt kubikosa — közül ekkor 114 700 vált munka- és keresetnélkülivé.112 A gazdasági és műszaki szakköröket éppúgy foglalkoztatta az aszályok okainak és kíküszöbölési lehetőségeinek kutatása, mint az érdekelt tömegeket. Tudományos és gazdasági életünk valamennyi fóruma napirendre tűzte a problémát: a Magyar Tudós Társaság (az Akadémia) éppúgy, mint az Országos Magyar Gazdasági Egyesület (OMGE) vagy a kir. m. Természettudományi Társulat és a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Vándorgyűlése. A szakemberek véleménye szerint az aszálykárokat a talaj táperejének és kedvező vízháztartásának fenntartásával, erdősítéssel (az erdőknek a víz körforgásában betöltött kiegyenlítő szerepével és a mikroklímát befolyásoló hatásával) és elsősorban az öntözéssel lehet kiküszöbölni. Az elkeseredett és elégedetlen közvéleményben azonban termékeny talajra találtak a sajtóban megjelenő dilettáns vélemények is, melyek a vízi munkálatokat vádolták meg az Alföld „kiszárításával" . . . A magyar mérnököknek így már a munkálatok e korai szakaszában fel kellett venniük a harcot az Alföld kiszárításának vád jával szemben (ami azóta is ismételten felbukkant a sajtóban, s aminek makacsságára és tetszetősségére is jellemző, hogy még Móricz Zsigmondot is meg tudta téveszteni), és védelmére kellett kelniök az ármentesítés munkájának, hangsúlyozva, hogy a hiba nem a megkezdett munkálatokban, hanem a félúton való megállásban van. Alföldünk sajátos éghajlati viszonyai között mindkét — rendszeresen visszatérő — időjárási szélsőségre: az árvizekre-belvizekre és az aszályra egyaránt fel kell készülnünk: ármentesítéssel, belvízrendezéssel, másrészt öntözőrendszerek építésével és egyéb intézkedésekkel — úgy ahogy azt már a reformkor vízügyi programja célul tűzte ki. 4.1.2 Tisza-szabályozás a kiegyezés után és a szegedi árvíz (1867—1879)* A kiegyezést* követő évek eredményei a vízügyek terén alig számottevőek, még az önkényuralom, a Bach korszak eredményeihez viszonyítva is megtorpanást jelentenek. * A könyv nyomdába adása után jelent meg: A szegedi árvíz, 1879. (Adalékok a Tisza-szabályozás történetéhez, Bp. VIZDOK, 1969. 80. p. Bibliográfia 59-69. p. — Vízügyi történeti füzetek 1.) Ami ebben az időben történt, az sokáig csupán különböző rendelkezésekre és a szervezeti változásokra korlátozódott. 1867- ben megszüntették az önkényuralom központi „Felügyelőségét" és „Tiszaszabályo- zási Kormánybiztossággá" szervezték át. Néhány év múlva aztán ezt is feloszlatták és teendőit a Közmunka és Közlekedésügyi Minisztérium hatáskörébe utalták (1875).113 Pozitív intézkedés volt a társulatok önkormányzatának visszaállítása és a Tisza mellékfolyóinak visszacsatolása, ami lehetőséget adott a munkálatok összehangolására. Ez azonban csak kezdeti lépés volt, mert az egységes és tervszerű tevékenység feltétele, az egyes társulatokat összefogó központi Tiszavölgyi Társulat visszaállítása, még mindig váratott magára (1878. jan. 20.). így a társulatok önállóságának visszaállítása sem jelenthetett egyértelmű előrehaladást; ellenkezőleg, még nagyobb anarchiára, az egyéni, helyi érdekek érvényesítési lehetőségeinek fokozódására vezetett. Tévedés lenne ennek az általános megtorpanásnak, eredménytelenségnek az okát kizárólag az 1860-as évek aszályaiban keresni. (Bár ezek anyagilag kétségtelenül megrendítették a társulatokat, melyek fizetésképtelenné válva nehezen juthattak újabb kölcsönökhöz.) E megtorpanásért elsősorban a kiegyezés utáni idők vezető rétegének magatartása a felelős: nemtörődömsége, értetlensége a reformkor idején napirendre került történelmi feladattal szemben.u/* Ahogy a vízi munkálatok egyik történetírója megfogalmazta: „Mind a kormány, mind a törvényhozás az ország életbevágó fontos ügyeivel lévén elfoglalva, a Tiszaszabályozás terén fontosabb intézkedés nem történt. A társulatok alig tudták fedezni fenntartási költségeiket sőt azokat, amelyek gátszakadás által szenvedtek, országos segély tartotta vissza a végpusztulástól."* Az Alföld gazdasági felemelésének ügyét a kor nemzedéke nem tekintette „életbevágó" nemzeti ügynek. Számukra „életbevágó" üggyé az uralkodóval, illetve az osztrák tőkével való egyezkedés jogilag elfogadható — s a közvéleményt elaltató — formáinak kialakítása, és főleg a kapitalizálódás — különösen a vasútépítés — által nyújtott anyagi lehetőségek megragadása lett. Ez a vasútépítési láz vonta el nemcsak az uralkodó rétegek figyelmét, hanem a tőkést magát is a megkezdett vízi munkálatok folytatásától: a folyószabályozások, ármentesítések, a napirendre került belvízrendezések támogatásától és az öntöző-hajózócsatornák építésétől. A kapitalista gazdálkodásba és életformába idegen, elsősorban az osztrák tőke gyámsága * Schmidt E. J. sz. i. m. 55. p. 117
