Horváth László (szerk.): Halbiológia és haltenyésztés (Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2000)
1. Biológiai alapismeretek - 1.1 Kiss István: A halak testfelépítése és biológiája
kotják a receptoregységet (neuromast). A szőrsejtek szabad felszínéről egy mozgó- csilló és számos rövidebb mikroboholy ered, amelyeket együttesen kocsonyás sapka (cupula) fed. Az oldalvonalszerv receptoregységei az epidermiszbe ágyazva vagy többnyire az irharétegben lévő csatornarendszerben helyezkednek el. Az utóbbi esetben a központi csatorna a külvilággal vékony csatornákkal, parányi nyílásokkal létesít kapcsolatot. Üregrendszerét endolimfa tölti ki. Pikkelyes halaknál a bevezető csatornák a pikkelyeken is áthaladnak, nyílásaik sora oldalvonalat (linea lateralis) alkot. Az oldalvonal lefutása lehet egyenes vonalú vagy különböző mértékben hullámos. Végigérhet a törzs és a farok teljes hosszában vagy annál rövidebb lehet. Az érzékelő sejtek vagy közvetlenül vagy az endolimfa közvetítésével, a felszínükről eredő nyúlványok elhajlása révén érzékelik a víz áramlását. A halak érzékenyen reagálnak a víz áramlására, így igen hamar érzékelik azt is, ha a halgazdaságban megnyitják a tó leeresztőzsilipjét. Az egyes fajok eltérően reagálnak erre, például a süllőivadék tömegesen jelenik meg a leeresztés helyén, míg a pontyivadék az ellenkező irányba igyekszik menekülni. A kifejlett halak a víztér legmélyebb helyei felé úsznak. Ez a menekülési reflex az ivadék bizonyos életkorától kezdve fokozatosan alakul ki. A halaknak csak belső fülük van, itt helyezkedik el a hallás-egyensúlyozás szerve. A három félkörös ívjárat (ductus semicircularis) alapi kiszélesedései (ampulla) a töm- lőcskéhez (utriculus) kapcsolódnak. Utóbbi a zsákocskával (sacculus) közlekedik, amelynek hátulsó végéről kiöblösödés indul ki (lagena). A félkörös ívjáratok és az üregek belső terét endolimfa tölti ki, falukon érzékdombocskák ülnek. Ezek a kupulá- val fedett érzékelő szőrsejtek a test elmozdulását, a hanghatásokat, rezgéseket az endolimfa (az ampullákban) vagy az üregekben lévő hallókövek (otolith) közvetítésével, azok elmozdulása révén érzékelik. A tömlőcskében a lapillus, a zsákocskában a sagitta, a lagenában az asteriscus nevű otolit található. Az otolitok ektodermális eredetűek, főleg kalcium-karbonátból állnak, de keratinszerű fehérjék és mukopolisza- charidok is alkotják. A hallóköveket borító membrán laza, elmozdulást lehetővé tevő kapcsolatot biztosít az érzékelősejtek halmazával. A hallókövek szakaszos növekedése miatt a belőlük (leginkább a szagittából) készített csiszolat alkalmas a hal életkorának pontosabb megállapítására. A félkörös ívjáratok a fej, a test gyors hely- vagy helyzetváltozásának sebességét és irányát tudják érzékelni. A tömlőcske és zsákocska a test térbeli helyzetének lassúbb megváltozását és a rezgéseket képes érzékelni. A vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy mindhárom otolitot tartalmazó szerv képes akusztikus érzékelésre, közöttük funkcionális átfedések figyelhetők meg. A rezgések érzékelésére leginkább talán a zsákocska szolgál. A lagena a fejlettebb gerincesek csigaszervével és a benne kialakuló Corti-féle szervvel homológ. A rezgéseket például a ponty- és harcsaalakúaknál az úszóhólyaggal kapcsolatban álló Weber-féle csontok (tripus, intercalare, scaphium, claustrum) erősítve közvetítik a belső fül felé (14. ábra). Ez a kapcsolat nagyobb érzékenységet ad a különböző rezgési hullámhosszok elkülönítésében, megnöveli az érzékelési tartományt. Kísérletek azt mutatták, hogy az ezüstkárász és a kövi csík rezgésérzékelésének felső határa 3500 Hz körüli, a cselléknél 20 és 7000 Hz, a barna törpeharcsáé 60 és 10 000 Hz közötti. A érzékenység általában az alacsonyabb frekvenciatartományokban magasabb, így például az ezüstkárásznál és a barna törpeharcsánál 200 és 1000 Hz érték között. Azoknál a fajoknál, ahol nem alakult ki az úszóhólyag és a belső fül között ilyen szoros kapcsolat, ott a 64
