Horváth László (szerk.): Halbiológia és haltenyésztés (Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2000)

1. Biológiai alapismeretek - 1.1 Kiss István: A halak testfelépítése és biológiája

Az aortahagymát elhagyó, oxigénben szegény, vénás vér a kopoltyúk alapjai között futó rövid aortatörzsbe (truncus arteriosus), más néven hasi aortába (aorta ventralis) jut. A csontoshalak többségénél ebből négy pár felszálló kopoltyúartéria (artéria branchialis afferentes) ágazik le és jut el a kopoltyúlemezkékbe, ahol kapillárisokra (szinuszokra) tagolódnak. A kopoltyúlemezkéket elhagyó leszálló kopoltyúartériák (artéria branchialis efferentes) már oxigénben dús vért visznek a jobb és bal oldali háti aortaágakba (artéria epibranchialis vagy aortagyökér - radices aortae). A két oldali ág elöl és hátul összeolvad, koponyaalapi artériás kört (circulus cephalicus) hoz létre, amelyből kraniálisan a fejverőér (aorta carotis), kaudálisan a háti vagy leszálló aorta (aorta dorsalis vagy aorta descendens) lép ki. A fejverőér külső ága ellátja vérrel a fej felszíni területeit, míg a belső az agy és a szem ereit adja. A háti aorta a csigolyák ventrális oldalán fut végig, a farokcsigolyák tájékán lévő szakaszát, a farokartériát (aorta caudalis) pedig már a vérívszárak is határolják. Testszelvényenként leágazások vannak, amelyek a mioszeptumokban és a bordák mentén, valamint a csigolyák tövisnyúlványai között futnak. A dorzális irányban kiinduló erek az epaxiális izomzatot és a hátúszót látják el. A ventrálisan és laterálisán kilépő aortaágak a test többi vázizmához és a zsigeri szervekhez mennek. Ellátják vérrel a mellúszó területét (aorta subclavia), a bélcsatomát és függelékeit (aorta coeliacomesenterica), a heréket és petefészkeket (aorta spermaticae, illetve aorta ovaricae), a veséket (aorta renales), valamint a hasúszó területét (aorta iliacae). A farokartéria a háti aorta elvékonyodott vége.

A vénás rendszer az egyes szervekből kilépő vénákat egyre nagyobb vénás erekbe csatlakoztatja. A fej területéről az elülső fővéna (vena cardinalis anterior), a test hátulsó feléből a páratlan farokvéna (vena caudalis), majd ennek elágazásai a jobb és a bal hátulsó fővéna (vena cardinalis posterior dextra et sinistra), a kétoldali hátulsó mellékvénák (vena subcardinalis) és a páratlan májvéna (vena hepatica) gyűjtik össze a zsigeri szervek és az izomzat vénáit, majd belépnek a vénás öbölbe. A vena cardinalis anterior és posterior erek a vénás öbölbe való csatlakozás előtt a Couvier-féle vezetékben (vena cardinalis communis) egyesülnek, míg a májból jövő véna és a hátulsó mellékvénák közvetlenül a vénás öbölbe futnak. Számos csontoshalnál a farokúszó tövében, a farok két oldalán pulzáló érszakaszok figyelhetők meg, amelyek a farokvénába lökik a bőrből érkező kisebb vénák tartalmát.

A vér más gerincesekhez hasonlóan szállítja a tápanyagokat, gázokat, hormonokat és salakanyagokat, biztosítja a szervezet homeosztázisát, szerepet játszik a védekező folyamatokban és a hőháztartásban. A vérplazma 90%-a víz, amiben ásványi sók, fehérjék, ellenanyagok, vitaminok, hormonok és ichtiotoxinok vannak. Ez utóbbiak mérgező fehérjék, amelyek más gerincesek vérébe közvetlenül bejutva haemolízist okoznak: a véredények izomzata lebénul. A vizsgálatok szerint igen mérgezőek például a lesőharcsa, az angolna toxinjai, lassan hatóak a törpeharcsáé, a süllőé, a csapósügéré, a vágódurbincsé, a compóé és a dévérkeszegé. Kevéssé mérgezőek a ponty és a szivárványos pisztráng vérének toxinjai. Természetesen ezek a toxinok az emberi fogyasztás során nem fejthetik ki hatásukat közvetlenül, így nem jelentenek veszélyt. A sarkvidéki halak vérében a fagyástól védő speciális glikoproteideket, glikopep- tideket azonosítottak.

Az elliptikus alakú, centrális sejtmaggal bíró vörösvérsejtek (erythrocyta) elsődleges feladata az oxigén szállítása. Számuk körülbelül kétmillió lehet köbmilliméte42