Horváth László (szerk.): Halbiológia és haltenyésztés (Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2000)
2. Tenyésztési alapok - 2.5 Ördög Vince: Halastavak hidrobiológiája – a tókezelés hidrobiológiai alapjai
A 105. ábra a C02-átalakulás útját foglalja össze hőrétegzett halastóban. A melegebb felső vízrétegben nappal a C02-felvétel, a szerves C-vegyületek képződése és a biogén mészkiválás dominál. Intenzív fotoszintézisnél a COf“-ion felvétele miatt képződő OH“-ion jelentős pH-növekedéshez vezet. Éjszaka a szerves C-vegyületek egy része lebomlik, C02 szabadul fel és Ca(HC03)2 keletkezik. Az alsó rétegben a kiülepedett biogén mész vagy más forrásból származó CaC03 a vízi szervezetek légzéséből származó C02-dal Ca(HC03)2-ot képez. A C02-átalakulás útjából nyilvánvaló, hogy a víz pufferkapacitása akkor nem megfelelő, ha nincs elegendő CaC03 (és C02) a Ca(HC03)2 képződéséhez, ami a délutáni magas pH-értékben is tükröződik. A pufferhatás lényegéből adódik, hogy a puffer- kapacitás nem megfelelő, ha a délutáni pH-érték 8,34 fölé emelkedik. A megoldás kis adagú mészkőpor kijuttatása - szükség szerint több napon át - a kora reggeli órákban. Az Amazonas vidéki brazil halastavakban gyakran mérhetők 4,5 alatti pH-értékek. A Pericuma folyó (Maranhao állam) vizének a pH-ja az év során 2,6 és 5,4 között változik. A száraz évszakban a szulfátos talajból/üledékből származó kénsav idézi elő az egyébként lebegő anyagoktól gyakorlatilag mentes, színtelen, áttetsző víz rendkívüli pH-csökkenését. A Pericuma vizével táplált halastavak pH-ját csupán jelentős meny- nyiségű oltott mésszel (kálcium-hidroxid, Ca(OH)2) sikerült 6,5-7 közötti értékre növelni és vízcsere nélkül megtartani. 2.5.1.5. Szerves szén - a könnyen bontható szerves vegyületek jelentősége A vízi ökoszisztémákban előforduló szerves szén két részre osztható: az élettelen és az élő lebegő anyagokban/szervezetekben lévő szerves szénre. A kettő együtt adja a vízben található összes szerves szenet. Az élettelen szerves szén tovább osztható oldott és lebegő részecskékhez kötött szénre. Módszertani okok miatt az élő és az élettelen lebegő részecskék szerves szene nem választható szét. A kettőt együtt összes formált (partikulált) szénnek nevezzük. A szerves anyagtól mentes szűrőlapon átszűrt vízben mérhető az összes oldott szén. Az élettelen lebegő részecskékhez kötött szerves szén (detritusz) általában az elpusztult élő szervezetekből és a felkeveredett üledékből származik, amihez halastavakban jelentős adalék a halak ürüléke, a kijuttatott szervestrágya és az el nem fogyasztott takarmány. Jelentőségét a halgazdák már akkor felismerték, amikor függetlenül a más formában megjelenő detritusztól szervestrágyázni kezdték tavaikat. A detritusz a szűrő zooplankton-szervezetek és halak közvetlen tápláléka, amivel legalább egy ideig át tudják vészelni a fitoplankton hiányát. A detrituszt szervesanyag- forrásként felhasználó mikroszervezetek részint C02-dal gazdagítják a vizet, részint a detritusz egy részét élő lebegő részecskévé alakítva fehérjében gazdagabb táplálékul szolgálnak a szűrő szervezeteknek. A bakterioplankton mellett az élő lebegő részecskék jellegzetes csoportja a zooplankton és a fitoplankton. Az oldott szerves szén az elhalt élő szervezetek bomlásakor kerül a vízbe, de tartalmazza az élő szervezetek által a környezetbe kibocsátott szerves anyagokat is. Eredetüket és kémiai természetüket tekintve nagyon változatosak. Lehetnek fehérjék, szénhidrátok, zsírok, humin-anyagok és a manapság ismét egyre gyakrabban emlegetett, biológiailag rendkívül aktív extracelluláris enzimek. Közülük például a (lúgos) 354
