Horváth László (szerk.): Halbiológia és haltenyésztés (Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2000)
2. Tenyésztési alapok - 2.4 A hazánkban tenyésztett halfajok
A csuka tógazdasági tenyésztése és szaporítása A csuka (E.SOX lucius) Európa legelterjedtebb ragadozó hala. Tipikus állóvízi faj, a gyors sodrású vizeket kerüli. Tavakban a parti zónában található, folyóvizekben a sekély szélvizek lakója. Általában növényzettel benőtt élőhelyet választ, ahonnan mozdulatlanul lesi áldozatát. Falánk ragadozó, gyakorlatilag minden olyan halfajt elfogyaszt, amelyhez hozzájut. Az intenzív, pontycentrikus halastavakban uralkodó környezetet is elviseli, ámbár a számára legkedvezőbb tenyészkömyezetet a nagy víztározókban és a növényben gazdag holtágakban találja meg. A csuka a kisméretű, gazdasági szempontból kevésbé jelentős halfajok ritkításával kedvező feltételeket teremt a természetes vizek halászati hasznosításához. Napjainkban a természetes vizek hasznosításában a sporthorgászat is egyre nagyobb szerephez jut. Tógazdasági népesítése a táplálékkonkurens, értéktelen halak gyérítése érdekében szükséges. Növekedési erélye rendkívül nagy, ezért népesítésekor messzemenően figyelembe kell venni a nevelőtó haszonhal állománya egyedeinek méretét. Zsenge, illetve előnevelt csukaivadék népesítése kétnyaras vagy idősebb pontykorosztályok mellé javasolt. Ivadéknevelő tavak vadhaltalanítására a csuka nem alkalmas, mert a káros gyomhalak fogyasztása mellett a haszonhal-ivadékot is ritkítja, ezért nagy veszteségeket okozhat. Klasszikus sporthal, ezért horgásztavak népesítéséhez és egyéb horgászvizek hala- sításához kedvelt telepítőanyag. Elsősorban sportértékének köszönhetően, a legkeresettebb exporthalaink közé tartozik. 2.4.7.2. Ragadozó halak a pontyos tógazdaságban A jelenleg alkalmazott szaporítási módszerek A csuka szaporítására több eljárást dolgoztak ki. A Magyarországon leggyakrabban alkalmazott, és a következőkben ismertetésre kerülő két módszer alapja az ikra mesterséges termékenyítése, közös előnye pedig a védett környezetben történő ikraérlelés és lárvatartás. A két módszer az ivartermékek kinyerésének előfeltételeiben és körülményeiben különbözik egymástól, ezért bemutatásuk is ezen szempontok figyelembevételével történik. A szaporítás lépései az ikra fejésével-termékenyítésével kezdődően azonosak. 1) Ivartermékgyűjtés ívó szülőhalaktól Az ívó szülőhalakat a szélvizeken általában varsával fogják (89/a. ábra). Mivel az ikrák termékenyülő képessége az ovulációt követően 48 órán belül számottevően nem csökken, elegendő a varsák kétnaponkénti felnézése. Az ivarterméket fejéssel nyerik az ovulált, illetve tejet folyató halaktól. A termékenyítés mesterségesen történik (helyben vagy keltetőházba szállítás után), az ikraérlelést és a lárvatartást keltetőházban végzik. A módszer előnyei:- Az anyahalak begyűjtése természetes vízi ívóhelyen kora tavasszal történik, ezért tógazdasági teleltetésre nincs szükség. 310
