Horváth László (szerk.): Halbiológia és haltenyésztés (Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2000)
2. Tenyésztési alapok - 2.4 A hazánkban tenyésztett halfajok
A pettyes busa (Aristydithys nobilis Val.) A csoportba tartozó harmadik halfaj a pettyes busa. Növekedési erélye talán a legnagyobb a három halfaj között. A nagyobb példányok húsa igen ízletes. A feldolgozás során a fehér busával együtt a vágási vesztesége jelentős, mert mindkét fajnak igen nagy a feje a terjedelmes szűrőszerv következtében (az élő tömegre vetített húskitermelés 50%-os érték körül alakul). A pettyes busa tógazdasági hasznossága kevésbé jelentős, ugyanis táplálkozásbiológiai adottsága az előző fajéhoz viszonyítva kedvezőtlenebb. Szűrőszervének szerkezete miatt a nagyobb méretű, sejtkolóniákból álló algákat és a zooplankton-szervezeteket képes csak a vizekből kiszűrni, így a haltenyésztők legjobb szándéka ellenére is a főhal, a ponty táplálékkonkurensévé válik. Ezért tógazdasági hasznosítása kisebb, a termelési szerkezetekben többnyire csak néhány százalékban szokták telepíteni, mert túlnépesítéskor a táplálékkonkurencia érezhetően megnyilvánul a pontyok növekedésének csökkenésében. A növényevő halak halastavi népesítésére nincs általánosan elfogadott séma. A különböző fajok kihelyezésének aránya számos tényezőtől függ: befolyásolja a tenyész- cél, a hasznosítani kívánt vízi környezet, a többi tenyésztett halfaj állománya és létszáma, a tó tápanyag-ellátottsága stb. Átlagos népesítési arány a ponty dominanciájú halastavakban: amurból 5-10%, fehér busából 20-30%, pettyes busából 0-3%. A növényevő halak keltetőházi szaporítása A növényevő halak tógazdasági hasznosságát a tógazdák már régebben is ismerték, elterjesztésükre, folyamatos telepítésükre azonban nem lehetett gondolni addig, amíg ki nem dolgozták azok keltetőházi szaporítási technikáját. A növényevő halak ugyanis szaporodásukhoz olyan speciális folyóvízi környezetet (ívóhelyeket) igényelnek, amely kizárja természetes szaporodásukat a ponty típusú halastavi környezetben. Az indukált szaporítási módszer segítségével viszont a növényevő fajok is szaporíthatok a ponty típusú keltetőházakban. Keltetőházi szaporításuk sok vonatkozásban azonos a pontynál részletesen ismertetett eljárással. A továbbiakban elsősorban a különbségeket emeljük ki. A növényevők ivari érése lassú, hazánkban az ivari éréshez fajtól függően, 5-8 év szükséges. A tejesek az ikrásoknál 1-2 évvel hamarabb válnak szaporíthatókká. Ellentétben a ponttyal, a növényevő halak telelői vadívásától nem kell tartanunk, ezért az ivarválasztás sem szükséges. A növényevő halak petesejtjei tavaszra még nem érték el a tápanyag-felhalmozásnak azt a szintjét, amit a pontyok (nincs befejezett vitellogenezis), ezért az anyahalak számára tavasszal is gondoskodnunk kell a sok és energiadús tápanyagról a peték felhalmozási folyamatainak befejezéséhez. A petesejt eredményes fejlődéséhez mindenkor biztosítanunk kell a fajra jellemző táplálékot. Az amur etetése a legegyszerűbb. Étvágy szerint adunk neki friss zöld fűfélét, pillangósokat. A busával szójatej, gabonafélék lisztje, húsliszt stb. etethető, illetve a műtrágyázással fokozhatjuk a fito- és zooplankton-állományt. Szaporításuk június elején kezdhető. A tejes halak ivari érettségét a mellúszók érdessége jelzi. Az érett ikrások hastájéka telt és puha. Amíg a pontynál az egyszeri hormon305
