Horváth László (szerk.): Halbiológia és haltenyésztés (Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2000)
2. Tenyésztési alapok - 2.4 A hazánkban tenyésztett halfajok
A próbahalászat folyamán a tenyésztő mintát vesz az állományból, meghatározza a minta átlagtömegét, és ismerve a népesítést, kiszámítja az egy hektárra vetített pillanatnyi állománytömeget. Ezt összeveti az előzőekben mért (kihelyezési) tömeggel, így meg tudja állapítani a két mérés közötti tömeggyarapodást. A gyarapodást időegységre (napra, hétre) lebontva meghatározza az állomány napi növekedését. A feletetett takarmánymennyiség ismeretében kiszámítja, hogy hány kilogramm takarmányra volt szüksége egy kilogramm halhús előállításához. A számítások akkor nyújtanak kellő biztonságú becslést, ha megfelelő mintaszám alapján végezzük azokat. A mintát a legegyszerűbb módszer szerint dobóhálóval foghatjuk ki a tóból. Az etetést követően egy-két órával néhány száz halat a karónál kifogunk, és ezt a mintát a helyszínen megmérjük. Havonta egy alkalommal kerítőhálós próbahalászatot célszerű szervezni, amikor nagyméretű húzóhálóval már értékelhető mennyiségű, esetenként ezres nagyságrendű halat tudunk fogni az etetőhely környékén. A próbahalászatok alkalmával rendszerint az etetőhely környékén fogjuk meg a halakat. Az etetőhelyeken etetés után fogott halak emésztőrendszere tele van takarmánnyal, ezért tömegükből a bélcsatomában található takarmány mennyiségét le kell számítani. A levonás mértéke korosztálytól függően 10-20%-os lehet. A próbahalászatot legalább kéthetenkénti gyakorisággal kell végezni. A próbahalászatok adatai alapján a tógazda meglehetősen pontosan ki tudja számítani a tavakban őszre várható termést. A becsült és a lehalászáskor kapott tényszám- ok összevetésével a becslés pontossága jól ellenőrizhető. A tógazda munkáját jól minősíti a becslés pontossága. 5-10%-os becslési hibával minden tógazda elégedett lehet, mivel túlságosan sok tényező befolyásolja a becslés pontosságát. 2.4.6.10. Nyári vagy ritkító halászat Halastavi körülmények között a haltenyésztés a mérsékelt égövi területeken szezonális tevékenység. A meleg, nyári időszakokban folyik a termelés, és a lehűlő szakaszban (ősz), a halak táplálkozásának csökkenését, majd megszűnését követően kezdődik a lehalászás, a termés betakarítása. A halászat tehát általában az őszi hónapokra esik (október-november). Vannak azonban esetek, amikor eltérünk, illetve el kell térnünk ettől az általános sémától. Ilyen eset az, amikor a tó valamely ok miatt veszélyesen túlnépesedett. Ha a növekedés üteme fokozatosan csökken, majd leáll, ez a túlnépesedés egyik legbiztosabb jele. A folyamatot a próbahalászatokkal tudjuk nyomon követni. A másik jel, ha egyidejűleg a zooplankton-állomány - a folyamatos fenntartó trágyázás ellenére is - teljesen eltűnik (0,2-0,5 ml/100 liter tóvíz-érték alá esik). Ezt folyamatos planktonvizsgálatokkal ellenőrizzük. A plankton hiányát pillangósokkal, drága tápokkal lehet pótolni, azonban ez a beavatkozás többletköltséggel jár és kimenetele is bizonytalan. A legcélravezetőbb módszer a túlnépesedés megszüntetésére a ritkító halászat. A tógazdaságokban legtöbbször van olyan tó, ahová a kifogott halmennyiség elhelyezhető, ezzel kipusztult vagy alulnépesített állomány létszámát pótoljuk. A ritkítással a visszamaradó állománynak nagyobb életteret biztosítunk, és lehetővé tesszük a zooplankton-állomány regenerálódását, szaporodását is. 296
